Varga Judit a magyar ET-elnökségről: prioritás a nemzetek hagyományainak tiszteletben tartása

2021. március 31. 14:10

A miniszter az Európa Tanács főtitkárával egyeztetett.

2021. március 31. 14:10
null

Kiemelten fontos az egyes nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása; ez lesz a magyar európai tanácsi elnökség legfontosabb alapelve – közölte az igazságügyi miniszter szerdán a közösségi oldalán, miután egyeztetett Marija Pejcinovic Buric-csal, az Európa Tanács (ET) főtitkárával. Varga Judit azt írta, a főtitkárral folytatott megbeszélése során bemutatta a májustól kezdődő magyar ET-elnökség prioritásait és az Igazságügyi Minisztérium által tervezett elnökségi programokat.    

A találkozó lehetőséget adott a magyar érdekek képviseletére és az ET-ben felmerülő aktuális kérdések megvitatására – közölte. „Magyarország évszázadok óta elkötelezett részese és formálója az európai jogfejlődésnek. Mindamellett, hogy nagyra értékeljük az Európa Tanács tevékenységét az emberi jogokkal, a demokráciával és a jogállamisággal kapcsolatos párbeszéd fenntartásában, kiemelten fontos az egyes nemzetek kulturális, jogi és történelmi hagyományainak tiszteletben tartása is. Ez lesz a magyar elnökség legfontosabb alapelve” – hangsúlyozta Varga Judit.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuverén maffiaállam
2021. március 31. 16:39
A Türk Tanácsban mikor elnökölsz, Csokos Juci? Nőket beengednek?
llnnhegyi
2021. március 31. 16:22
Varga Judit,Te csodás!
OberEnnsinnen
2021. március 31. 16:22
Hogyan jött létre, hogy Dunja Mijatovic, Vera Jourova folyamatosan gyalázza Magyarországot?
OberEnnsinnen
2021. március 31. 16:20
És az Európa Parlament azonnali feloszlatásának beindítása. Ezzel egy időben eseti vizsgáló bizottság létrehozása a 27 tagállam képviselőiből: Hogyan volt lehetséges az Európa Parlamentet Soros-lerakattá változtatni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!