A vírusfertőzésből kigyógyultak harmadánál idegrendszeri vagy mentális zavar lépett fel

2021. április 07. 14:33

A tanulmányban nem tudták meghatározni, hogy milyen biológiai vagy pszichés folyamatok okozhatják ezeket a tüneteket.

2021. április 07. 14:33

Minden harmadik Covid-19-en átesett betegnél diagnosztizáltak fél éven belül agyi vagy pszichés zavart – állapította meg egy 230 ezer, főként amerikai páciens eseteit feldolgozó tanulmány. A tudósok szerint a pandémia mentális és neurológia problémák hullámát válthatja ki. A kutatást végző szerzők szerint nem világos, hogy az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) milyen módon kapcsolható az olyan pszichés zavarokhoz, mint a szorongás vagy depresszió, de ezek fordultak elő leggyakrabban a 14 rendellenesség között, amelyeket vizsgáltak. A Covid-19 után jelentkező stroke, demencia és más neurológiai rendellenesség ritkább volt a vizsgált esetek között, ugyanakkor a kutatók szerint mégis jelentős volt az előfordulásuk, különösen azoknál, akik súlyos állapotba kerültek a Covid-19 miatt.

A Covid-19-en átesettek 20 százalékát diagnosztizálták három hónapon belül valamilyen pszichiátriai zavarral

Max Taquet, az Oxfordi Egyetem pszichiátere, a kutatás egyik vezetője kiemelte, hogy eredményeik azt mutatják: a Covid-19 után gyakrabban fordul elő a pácienseknél az agyműködést vagy a pszichét érintő zavar, mint influenza vagy más légúti fertőzés után.    A tanulmányban nem tudták meghatározni, hogy milyen biológiai vagy pszichés folyamatok okozhatják ezeket a tüneteket, de mint a tudós hozzátette: sürgős kutatásokra van szükség, hogy azonosítani lehessen a problémát a megelőzés és kezelés érdekében.    Egészségügyi szakértők egyre jobban aggódnak amiatt, hogy

a Covid-19-en átesett pácienseknél megnövekszik az agyi és mentális rendellenességek kockázata.

A tanulmányon dolgozó tudósok egy korábbi kutatása tavaly arra a megállapításra jutott, hogy a Covid-19-en átesettek 20 százalékát diagnosztizálták három hónapon belül valamilyen pszichiátriai zavarral. A kutatók az új tanulmányukat a Lancet Psychiatry folyóiratban publikálták. A kutatáshoz 236 379, főleg egyesült államokbeli, Covid-19-en átesett páciens orvosi dokumentációját elemezték. Eredményeik szerint 34 százalékuknál fél éven belül neurológiai vagy pszichiátriai betegséget állapítottak meg.

A leggyakoribb rendellenesség a szorongás volt

Összehasonlításuk szerint a Covid-19-en átesett betegeknél ezek a rendellenességek jóval gyakrabban jelentkeztek, mint ugyanebben az időszakban a kontrollcsoportbeli, influenzából vagy más légúti fertőzésből felgyógyultaknál. Mint írták, a Covid-19-nek tulajdonítható ez a különleges hatás. A leggyakrabban előforduló rendellenesség, ami a páciensek 17 százalékát érintette, a szorongás volt, a kedélyzavart 14 százalék tapasztalta. Úgy tűnt, hogy ezek egyike sem függött attól, hogy mennyire volt súlyos a Covid-19 lefolyása az érintett betegeknél. Az intenzív osztályra került páciensek közül azonban fél éven belül 7 százaléknál állapítottak meg stroke-ot és csaknem 2 százaléknál demenciát. „Bár a legtöbb rendellenesség esetében az egyéni kockázatok kicsik, a hatás a teljes népességre nézve jelentős lehet” – hangsúlyozta Paul Harrison, az Oxfordi Egyetem pszichiátria professzora, a kutatás másik vezetője.

(MTI)

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Highlander07
2021. április 07. 19:34
Simán okozhat a hormonháztartásban ingadozást a vírus, úgyhogy elhiszem. A pánikbetegek meg szorongásos lelki gondokkal küzdőknél súlyosbodhatnak a tünetek, vagy kiújulhatnak. Észnél kell lenni.
Kanóc
2021. április 07. 19:05
Főleg amerikai páciensek. Ennyi.
zara
2021. április 07. 15:44
'szorongás vagy depresszió' ez inkább a félelemtől van ami non-stop ömlik a médiából... In a study of 33 long covid patients, treatment with ivermectin resulted in complete resolution of symptoms in 94% of patients https://swprs.org/wp-content/uploads/2020/12/chang-long-covid-ivermectin-july-2020.pdf 'kigyógyultak harmadánál ' hát nem tudom... mindeki ismer legalább 6 embert akinek volt, abból 2nek problémája van??? nem látom...
Armageddon
2021. április 07. 15:27
Mostanában olyan sokan halnak meg, akik eddig még soha. ( Karinthy)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!