Oroszországban intenzív osztályra hívják meg az ismert oltásellenzőket

2021. november 25. 12:02

„Mi most mind kissé elfoglaltak vagyunk, és önök biztosan kitalálják, hogy mivel” – áll az orvosok nyílt levelében, melyet oltásellenzőknek címeztek.

2021. november 25. 12:02
null

Az orvosok nyílt levelét szerdán ismertette a TASZSZ hírügynökség.

„Mi most mind kissé elfoglaltak vagyunk, és önök biztosan kitalálják, hogy mivel. Ugyanakkor, mérlegelve, hogy hányan olvassák és hallgatják önöket, és hányan hallgatnak önökre,

találunk időt rá, hogy átvezessük önöket kórházaink vörös zónáján, intenzív és patológiai osztályán”

– írták a szerzők, köztük kórház- és osztályvezető főorvosok. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a látogatást követően a címzettek megváltoztatják álláspontjukat, és „kevesebb ember fog meghalni”.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pozitív lépésnek minősítette az orvosok levelét, és kifejezte reményét, hogy a címzettek közül legalább egynek megváltozik a véleménye. Úgy vélekedett, hogy oltásellenesek vannak ugyan Oroszországban, de nem túl sokan.

Az orosz operatív törzs szerdai adatai szerint egyébként az új koronavírusos fertőzés következtében egy nap alatt 1240-en vesztették életüket, ezzel az áldozatok száma immár 267 818-ra nőtt Oroszországban. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma 32 626-tal - ez a legkisebb szám október 16. óta - 9 434 393-ra emelkedett. A napi növekmény 0,36 százalék, a tünetmentes esetek aránya 6,5 százalék. A felépültek száma 36 388-cal 8 126 376-ra gyarapodott. Az országban 1 040 198 aktív esetet tartanak nyilván. Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 221,8 millió, az elmúlt napon pedig 416 ezer laboratóriumi tesztet végeztek el.

(MTI)

Nyitókép: Alexey Suhorukov / Sputnik / AFP. Illusztráció. 

Összesen 108 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
neociprióta
2021. november 26. 05:24
jelentős eséllyel fertőzödnek majd a kirándulás résztvevői.....hmm....a vörös hmerek zónáiban...
brekker
2021. november 25. 19:15
Nem értem, hogy egy az oltásellenesek által rossznak tartott orvosi protokoll sajnálatos áldozatai miért változtatnák meg a véleményüket?
simonvitéz
2021. november 25. 17:05
Jol irod, amikor elkezdték. Anyukámnak, nővéremnek a Rókus kórházban május közepén már nem mértek lázat majd anyukámat leállították félúton, amikor elkezdte sorolni, milyen gyógyszereket szed. Úgyhogy erről ennyit.
simonvitéz
2021. november 25. 16:11
Jav:" első oltással jobban, mint aki oltatlan volt."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!