Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Die Welt-kommentár: Megkezdődött a vég Putyin számára

2022. március 04. 13:16

„Ma már sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy a diktátor három év múlva már nem lesz hivatalában, mint annak, hogy megszilárdítja uralmát és szomszéd államokra is kiterjeszti befolyását” – írja a német lap.

2022. március 04. 13:16
null

Nagyon valószínű, hogy a háborúval Putyin a saját sírját ássa, és egy idő után olyan események indulnak be, amelyeket már nem képes ellenőrzés alatt tartani – írja elemzésében a Die Welt. A cikkről a hvg.hu számolt be először. A német lap úgy látja: ha Kijev elesik, az tragédia lesz, mégpedig úgy, hogy az egész világ élőben látja a brutális eseményt. Ugyanakkor Moszkva nem könyvelheti el dicsőségként, sőt az ellenkezője az igaz: a háború már régóta veszélyt jelent az elnök számára, egyre több a jel, hogy a politikus ideje lejár.

A cikket jegyző Christoph Schiltz szerint sok minden utal arra, hogy a hódítás beharangozza az uralmi rendszer végét.

„Ma már sokkal nagyobb annak a valószínűsége, hogy a diktátor három év múlva már nem lesz hivatalában, mint annak, hogy megszilárdítja uralmát és szomszéd államokra is kiterjeszti befolyását” – írja.

Ennek oka szerinte, hogy az orosz lakosság egyre inkább kétségbe vonja a testvérnép elleni háború értelmét. És mert a szankciók nap mint nap egyre csak rontanak az életkörülményeken. Továbbá, mivel rengeteg oligarcha és a biztonsági apparátus sok-sok vezetője immár kénytelen búcsút inteni luxuséletmódjának, valamint a jól jövedelmező üzleteknek.

Azonkívül van alternatíva, a karizmatikus Navalnij személyében, hacsak nem ölik meg a börtönben.

Addig persze még újabb katonai erők mennek ukrán földre, a nehézfegyverzet segítségével viszonylag könnyű sikereket elérni, De utána alighanem megtörik az orosz fölény, jön a gerillaháború. Egy 44 milliós nemzet nem úgy érzi, hogy felszabadították, hanem hogy elnyomták. Sok ezer orosz anya pedig, aki hiába várja haza fiát, egy nap nyilvánosan is panaszt tehet gyereke halála miatt – vázolja a Die Welt,

amely szerint az ukránok még a legnagyobb szenvedések közepette is olyan bátorságról tesznek tanúbizonyságot, ami láttán az oroszok fejet hajthatnak. 

„Ukrajna uniós tagsága természetesen nem időszerű, mert az ország éretlen rá, de az EU politikai jelzést küldhet azzal, ha jelölti státuszt ad Kijevnek. Ily módon nagyot lendítene a szabadságharcban az ukránok erkölcsén, önértékelésén. Merthogy ők sokkal inkább megjelenítik az európai értékeket, mint mondjuk Szerbia, amely korrupt, közel áll a Kremlhez, és amelyet egy nagyszájú autokrata irányít. Aki ráadásul most látványosan nem csatlakozik a szankciókhoz.

Majd kiderül, hogy mennyire bizonyul tartósnak az unió egysége és határozottsága. De az bizonyos, hogy a földrész óriási mértékben függ az amerikai biztonsági garanciáktól” – mutat rá a német lap.

Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Szputnyik/Andrej Gorskov

Összesen 104 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
F4T4L1TY
2022. március 04. 23:58
Hitler forog a sírjában.
tetx
2022. március 04. 23:41
"Egy 44 milliós nemzet" Csak a pontosság kedvéért 44 milliós ország és nem nemzet, és az is csak volt Krím elcsatolásáig, illetve Donyeck és Luhanszk elszakadásáig. És még így is sok millió orosz, lengyel, magyar, ruszin és egyéb nemzetiségű lakosuk van, amelyeket etnikai alapon elnyomnak.
sosringli-babbal
2022. március 04. 18:13
Az amerikaiaknak érdekük, hogy a háború elhúzodjon, és minél nagyobb veszteségekkel záruljon, mert ez gyengítni Putyint. Undorító, ahogy a saját érdekeiket követve az utolsó ukrán katonáig biztatják őket a nyilvánvalóan vesztes harcra...
lugyu
2022. március 04. 17:58
Ha ez lesz, akkor Oroszországnak vége. Minden idők legnagyobb kirablása kezdetét veszi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!