Lettországban is lebontanak egy második világháborús szovjet emlékművet

2022. augusztus 23. 13:55

Egyre több szovjet emlékművet számolnak fel a balti országokban.

2022. augusztus 23. 13:55
null

Janis Lange, a rigai önkormányzat területrendezési vezetője sajtótájékoztatón közölte, hogy

az emlékművet egy munkagép segítségével, robbantás nélkül döntik le.

A Riga egyik külvárosi parkjában, egy tó mellett álló emlékmű 1985-ben épült, egy 80 méter magas oszlopból és két szoborcsoportból áll. Az önkormányzati vezető azt mondta: a teljes emlékművet lebontják, miután májusban előbb a lett parlament, majd a főváros is megszavazta az erre vonatkozó javaslatot.

A lettországi oroszok aláírást gyűjtöttek az emlékmű lebontása ellen

Az emlékmű felszámolására reagálva a Lettországi Oroszok Szövetsége hétfő este tiltakozó megmozdulást tartott, miután több mint tízezer aláírást gyűjtöttek össze a lebontás ellen. Lettország keleti részén jelentős létszámú oroszajkú népesség él, amelynek tagjai ennél

az emlékműnél szokták évről évre megünnepelni az orosz győzelem napját.

Janis Lange ezzel kapcsolatban azonban azt mondta, hogy a rigai önkormányzat nem fog engedélyt adni a demonstráció megtartására.

Egyre több szovjet emlékművet számolnak fel a balti országokban 

A balti államokban nem ez az első eset, hogy szovjet emlékműveket számolnak fel: a múlt héten Észtországban helyezték múzeumba az addig az orosz határnál álló T-34-es harckocsi-emlékművet. Az AP hírügynökség szerint a három balti államban az utóbbi hónapok hasonló intézkedései annak tudhatók be, hogy vezetésük határozottan elítéli az Ukrajna ellen indított orosz háborút.

(MTI)

Nyitókép illusztráció. Fotó: DAVID PICKFORD / ROBERT HARDING RF / ROBERTHARDING VIA AFP

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oegyg
2022. augusztus 26. 08:20
Minden szovjet emlékművet le kell dönteni, mindenhol. Ezt én is támogatom és öröm nézni.
Muki46
2022. augusztus 23. 21:53
Szívből helyeslem. Az összes szovjet emlékműnek a szoborparkokban van a helye, nem egyéb közterületen.
Rizsa
2022. augusztus 23. 17:58
Aztán lecserélik a Gyuri bácsiról vagy a fiáról készült szoborra.
LancelotDuLac
2022. augusztus 23. 17:33
Magyarországon is lebontottak minden szovjet szobrot - nagyon helyesen! Felszabadító szovjet katona, Sztálin-szobor, Szovjet katona szobra, Steinmetz kapitány, Osztyapenko....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!