Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Politikai sárdobálásba fulladt az új szlovák házelnök személyéről szóló vita, de végül sikerült megválasztani Peter Pellegrinit

2023. október 25. 16:04

Vállalhatatlan hangnemben beszéltek egymásról a politikusok a pozsonyi parlamentben.

2023. október 25. 16:04

Felfokozott vita kísérte a szlovák parlamentben az új házelnök megválasztását – derül ki a ma7.sk összefoglalójából. A legdurvább kiejelentéseket 

Igor Matovič beszédében elmondta, Peter Pellegrini három éve azzal kampányolt, hogy alternatíva kíván lenni a Smerhez képest. Felemlegette Pellegrini kampányígéreteit, melyben 13. nyugdíjat ígért a nyugdíjasoknak, miközben már vasárnap arról beszélt, hogy a beígért 640 eurós 13. havi nyugdíjak mégsem lesznek.

Pellegrinit csalónak nevezte, aki elárulta, és a pöcegödörbe dobta választóit.

Erik Tomáš képviselőt, a munkaügyi tárca várományosát is bírálta a politikus. „Maga hulladék, nem házelnök” – mondta Matovič, majd hozzátette, nem szereti azokat a férfiakat, akik fekete tangát vesznek fel, és férfi látogatókat fogadnak a lakásukon. Azt is elmondta, szerinte Jaroslav Haščáktól „kenőpénzt” fogadott el, médiafelület formájában – írta a ma7.sk.

Peter Pellegrinit röviden és tömören úgy jellemezte Jozef Pročko, a Slovensko (korábban OĽANO) párt képviselője, hogy „Peter Pellegrini a szájába kakál”.

A vitát követően Peter Pellegrinit végül házelnökké választották. Összesen 148 képviselő szavazott. Két szavazat érvénytelen volt. A maradék 146 szavazatból 131 támogatta Pellegrinit, 11-en ellene szavaztak, négyen tartózkodtak. 

Az eredmény kihirdetése után Pellegrini elfoglalta a házelnöki széket, Boris Kollár pedig átadta az ülés vezetését.

Ezt is ajánljuk a témában

***

Nyitókép: Milos Miskov / ANADOLU AGENCY / Anadolu via AFP

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szarvas-2
2023. október 25. 18:49
Jogállam.
pina-noir
2023. október 25. 18:13
A politikai "kultúra" magas szinten van a szlovák parlamentben. Mondjuk nálunk is vannak "lónak a fasza" képviselők.
fatman
2023. október 25. 17:09
ott is nagyon ízléses a helyi soros-köcsögök hangneme...
harcimarci-9-9
2023. október 25. 17:05
A Pellegrini ősi szlovák név...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!