Hamvasztás: nyilatkozott a Vatikán a hamvak otthon tartásáról és a feltámadt testről

2023. december 13. 17:15

A Hittani Kongregáció vezetője kifejtette, pontosan mi lehet tenni szeretteink hamvaival és mit nem.

2023. december 13. 17:15
Víctor Manuel Fernández bíboros, a vatikáni Hittani Kongregáció prefektusa

A Vatikáni Hittani Kongregáció szerint bizonyos körülmények között megengedhető, hogy egy katolikus az elhunyt szerettei hamvainak egy kis részét otthon tartsa, ha bizonyos feltételek teljesülnek – írja a Catholic News Agency.

Az ügyben Víctor Manuel Fernández bíboros, a kongregáció prefektusa adott ki útmutatást, Matteo Maria Zuppi bíboros, bolognai érsek kérdésére válaszul.

Fernández szerint az egyházi hatóság mérlegelheti és elbírálhatja az elhunyt családjának kérését, hogy „megfelelő módon őrizzék meg rokonuk hamvainak egy minimális részét az elhunyt élete szempontjából jelentős helyen”.

Erre azonban csak akkor kerülhet sor, ha a család elutasít „mindenféle panteista, naturalista vagy nihilista” elképzelést. A levél azt is hangsúlyozza, hogy

az elhunyt hamvait „szent helyen kell tartani”.

Mindez  a kongregáció útmutatása szerint „arra is késztet bennünket, hogy szent tisztelettel viseltessünk az elhunyt hamvai iránt, amelyet egy imádságra alkalmas szent helyen őrizzünk, olykor az elhunyt családja és szomszédai által meglátogatott templomok közelében.”

A hamvak megőrzésére vonatkozó egyházi előírások ismertetésekor Fernández a Hittani Kongregáció 2016-os dokumentumára hivatkozott, amely tiltja a hamvak szétszórását, és előírja, hogy azt az egyházi hatóság által kijelölt szent helyen kell tárolni. A bíboros megjegyezte, hogy ezek az előírások továbbra is érvényesek. Fontos, hogy az elhunyt neve a családja emlékezetében maradjon, és a közösség imáidba tudja foglalni a nevét.

Ezt is ajánljuk a témában

Fernández december 9-i útmutatójában rámutatott, hogy a katolikus egyház tanítása szerint „ugyanazon testi identitásban fogunk feltámadni, amely anyagi,… noha ez az anyag átalakul, megszabadul e világ korlátaitól”. Ez a doktrína pedig elkerüli „az anyag és az immateriális dolgok ártalmas dualizmusát”, de az átalakulás nem jelenti azt, hogy ugyanazon részecskék fognak minket alkotni, mint a földi életünkben.

„A feltámadt személy teste nem feltétlenül ugyanazokból az elemekből áll majd, mint amelyekből a halála előtt”

– tette hozzá a bíboros. – „Mivel nem a holttest egyszerű újraélesztéséről van szó, a feltámadás akkor is megtörténhet, ha a testet teljesen megsemmisítették vagy szétszórták. Ez segít megértenünk, hogy sok hamvazóurnában miért tárolják együtt az elhunytak hamvait, és miért nem tárolják külön.”

Ezt is ajánljuk a témában

Fotó: CNS/OnePeterFive

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I_Isti
2023. december 14. 08:14
Ezt értem, de mi van akkor, ha én nem akarok olyan lakást/házat/kertet akármit venni, amiben valakinek a földi maradványai vannak? És mi van, ha nem is akarok olyan helyre menni?
Bell & Sebastian
2023. december 13. 23:32
Hamvasztást elsősorban anyagi megfontolásból választanak és csak utána elvi okokból. Egyre több a show elemekkel megtűzdelt felekezeten kívüli temetés, a legváltozatosabb formákban szórakoztatják az egybegyűlt közönséget. Piszok gyorsan meghülyült a magyar népesség java Kádár után.
MaBaker
2023. december 13. 23:26
De nagyon rámentek most mindenhol a hamvak hazavitelére! Működik a temetkezési maffia. Elég sok helyeb fizetnek cikkeket
egonsamu
2023. december 13. 20:00
Aki a Bibliát ismeri az tudja, hogy a feltámadás egy új szellemi testben fog megtörténni. Hogy az itt valamikor elhagyott porhüvelyünkkel mi történik vagy mi sem, a Teremtöt nem érdekli. Az "egyház" megint csak okoskodni és elöírni meg tiltani akar. Hogy a birkák nehogy a Szentírást vegyék alapul a hitükhöz.... Menjél Bergoglio elvtárshoz panaszkodni, te élö porhüvely...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!