Történelmi kísérletre készülnek a japánok a Holdon

2023. december 28. 22:16

Az ázsiai ország az ötödik lehet a világon, amelynek sikerül a bravúr.

2023. december 28. 22:16

A japán űrügynökség által kifejlesztett „Moon Sniper” leszállóegység karácsony napján sikeresen Hold körüli pályára lépett, számol be a CNN.  A mérföldkő egy lépéssel közelebb viszi a nemzetet ahhoz, hogy első alkalommal landoljon egy robotkutatója a Hold felszínén. Jelenlegi pályáján a leszálló nagyjából 6,4 óránként teljesít egy kört a Holdon, a következő hetekben azonban a jármű lassan szűkíteni fogja a körét, hogy felkészüljön a január közepére tervezett történelmi földet érési kísérletére.

Amennyiben sikerrel jár, Japán lesz az ötödik ország lesz, amelyik ilyen bravúrt hajt végre. A XXI. században csak Kína és India szállt le biztonságosan járművel a Holdra.

A japán robotkutató egy pontos leszállást visz majd véghez, majd adatokat gyűjt a holdkőzetekről, amelyek segíthetnek a tudósoknak jobban megérteni a Hold kialakulását.

A Moon Sniper leszállóegység január 19-én délelőtt vagy január 20-án, japán idő szerint 12:20-kor kísérli meg a Holdra szállást.

Fotó: EYEPIX/NURPHOTO via AFP

 

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lazio154-2
2023. december 29. 10:06
A majdnem szerencsétlenül járt Apolló 13 fedélzetén már tudós is egy geológus utazott. Annak feladata volt hold kőzetmintákat gyűjteni. Hozott is vissza 5 kg nyit. Annak legnagyobb kövét 175 részre vágták és minden USA baráti ország kapott 1 darabot. A maradék muzeumokba került. Annyira vigyáztak rá, hogy jelenleg műkincsvadászok tulajdonolják. Ezért gondolom, mese ez a talajvizsgálat.
2023. december 29. 07:41 Szerkesztve
"A japán robotkutató egy pontos leszállást visz majd véghez, majd adatokat gyűjt a holdkőzetekről, amelyek segíthetnek a tudósoknak jobban megérteni a Hold kialakulását." Megint? Már a fél holdat lehordták vizsgálni. Miért nem kérnek egy marékkal valahonnan. Drága kavicsgyüjtemény az ilyen, csak azért, hogy minden országnak legyen. Miért nem mondják egyszerűen, hogy presztízskérdés.
pandalala
2023. december 29. 03:11
"robotkutató" :-)) Micsinál az űrkutató, ha megszomjazik? Há', űrkutat_ás.
Akitlosz
2023. december 29. 02:52
"Jelenlegi pályáján a leszálló nagyjából 6,4 óránként teljesít egy kört a Holdon" Megint héber írta cikket? Nem a Holdon, hanem a Hold körül. Nem mindegy, hogy a szerző a barátnőjén ugrál vagy a barátnője körül ugrál.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!