Egyre nagyobb a baj: négy tizenéves szélsőséges iszlamista támadást tervezhetett Németországban

2024. április 13. 17:53

A nyomozást egy 16 éves lány feltételezett terve miatt indították, amely szerint a lány elhagyta volna Németországot, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

2024. április 13. 17:53

A nyitókép illusztráció. Fotó: HALIL SAGIRKAYA / ANADOLU / ANADOLU VIA AFP

Négy fiatalkorút tartóztattak le Németországban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy iszlamista támadást terveztek – számolt be róla pénteken az AP.

A gyanúsítottak közül hárman – egy 15 éves fiú és lány, illetve egy 16 éves lány – az Észak-Rajna-Vesztfália tartományból származnak. A hírügynökség szerint a negyedik gyanúsítottat, egy 16 éves fiút Baden-Württembergben tartóztatták le.

Ezt is ajánljuk a témában

Az ügyészség közleménye szerint az első három letartóztatott személyt azzal gyanúsítják, hogy iszlamista indíttatású terrortámadás végrehajtására készültek.

Azt ugyanakkor nem részletezték, hogy ezek a tervek mennyire voltak előrehaladottak és kidolgozottak. A nyomozást a 16 éves lány feltételezett terve miatt indították, amely szerint a lány elhagyta volna Németországot, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz.

***

 

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sexykitty-87
2024. május 28. 19:59
🍓 ️ ­­É­­r­t­é­k­­e­­­l­d­­ ­a­­­ ­­s­z­e­­­x­­i­­­ ­­p­­u­n­c­i­­m­­­a­­­t­­­ 👉 𝐖­­­𝐖­­­𝐖­­­.­­­𝐗­­𝟏­𝟖­.­­𝐅­­­𝐔­𝐍
survivor
2024. április 13. 21:33
Ez miért baj ?
Szerintem
2024. április 13. 19:43
Ezeknek nincsenek neveik? Ha fiatalkorúak is, de legalább a keresztneveik?
Szerintem
2024. április 13. 19:41
"A nyomozást a 16 éves lány feltételezett terve miatt indították, amely szerint a lány elhagyta volna Németországot, hogy csatlakozzon az Iszlám Államhoz." Igen csak hatásos volt a prpaganda agymosása, hogy az iszlám a béke vallása. "DER ISLAM IST DIE RELIGION DES FRIEDENS" - ezzel volt éveken át egész Németország kitapétázva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!