Az elmúlt évek legsikeresebbje volt az idei Könyvhét

2013. június 11. 10:06

Az elmúlt évek legsikeresebb rendezvénye volt a hétfőn záruló 84. Ünnepi Könyvhét. A visszajelzések azt mutatják, hogy voltak olyan szerzők, akiktől 200-300 kötetet is megvásároltak.

2013. június 11. 10:06

Látogatószámát tekintve és a könyvkiadók visszajelzései alapján az elmúlt évek legsikeresebb rendezvénye volt a hétfőn záruló 84. Ünnepi Könyvhét – mondta Zentai Péter László, a Magyar Könyvkiadó és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója az MTI-nek. A szombat délutáni, több mint másfél órás záporeső ellenére valószínűsíthető, hogy látogatói rekordot dönt az idei könyvhét. Köztéren zajló rendezvényről lévén szó a budapesti Vörösmarty térre kilátogatók számát csak megbecsülni lehet – hangsúlyozta az igazgató. Kitért arra, hogy bár sok épületet megrongált a szombati vihar, a pavilonok nem áztak be, így a könyveket sem érte kár. Zentai Péter László felidézte, hogy az idei könyvünnepre 345 újdonság jelent meg, a központi helyszínen 147 pavilonban kínálták kiadványaikat a kiadók.

„Nehéz lenne megmondani, melyik volt a legsikeresebb könyv, de a visszajelzések azt mutatják, hogy voltak olyan szerzők, akiktől 200-300 kötetet is megvásároltak” – jegyezte meg. A MKKE igazgatója reményét fejezte ki, hogy a sikeres fesztivál már a fordulópontot jelzi az évek óta recesszióban lévő könyvpiacon. A XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál is hasonló eredményekkel zárult, akkor egyes kiadók 20 százalékos forgalomnövekedésről számoltak be. „Nem szeretném elkiabálni, hiszen még csak az év első felében járunk, de talán megfordul a negatív trend” - fogalmazott.

A szakember szerint az idén erősebb, összeszedettebb program várta a közönséget a korábbi éveknél, ami annak köszönhető, hogy a programok kialakítását egy-egy szerkesztőre bízták. „Bevált az is, hogy későbbre tettük a zenei műsort” – jegyezte meg, kiemelve a Kaláka, a Sebő együttes koncertjét és az Így játszunk mi! – Írók gitárral című estet, amelyen Barna Imre, Bornai Tibor, Bródy János, Grecsó Krisztián, Háy János és Vámos Miklós lépett fel. Az idei Könyvhét alkalmából Könyvnapi verselő címmel versolvasó programot hirdettek a Kossuth Kiadó és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság közreműködésével. Zentai Péter László hangsúlyozta: az alapvetően iskolások számára szervezett szavalásba a közönség is bekapcsolódott, a legtöbben Ady Endrétől mondtak verset. A programot jövőre is szeretnék megrendezni.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!