Orbánék mégsem hoznak létre zenei szuperközpontot

2014. február 05. 09:35

Mégsem vonják össze a Müpát, az Operát és a Zeneakadémiát egy zenei központ alá, mivel az ötletgazda, Batta András kormánybiztos a tiltakozások miatt módosította korábbi előterjesztését – írja a Heti Válasz.

2014. február 05. 09:35

A januárban nyilvánosságra került, a hírek szerint évi egymilliárd forintból működtetett komolyzenei szuperközpont létrehozásának terve komoly ellenállást váltott ki. Eszerint egyetlen ernyőszervezet alá kerültek volna a komolyzene legfontosabb intézményei: a Zeneakadémia, a Magyar Állami Operaház (Opera) és a Művészetek Palotája (Müpa), kiegészülve a vidéki és ifjúsági koncerteket szervező Országos Filharmóniával.

A tervet aggállyal fogadók a legsötétebb aczéli időket emlegették, mondván, hogy az elgondolás megvalósulása csorbítaná az intézmények függetlenségét. A pártolók ezzel szemben úgy látják: az új központ hatékonyabban lobbizhatna, a központosított beszerzésekkel rengeteg pénzt lehetne spórolni, az intézmények esetenként pazarló gazdálkodását ésszerűsítenék, ám függetlenségüket semmi sem veszélyeztetné.

A komolyzenei szuperközpont ötletgazdája, Batta András kormánybiztos a tiltakozások miatt módosította korábbi előterjesztését, amely ezek után a tervezett ernyőszervezet helyett inkább a Zeneakadémia koncertközpontjának létrehozására koncentrál – írja a Heti Válasz.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
David Karúszó
2014. március 27. 10:19
Ez a kódneve a tervezett emlékműnek, ami miatt a MAZSI HISZizett?!
David Karúszó
2014. március 27. 10:19
't' kimaradt, bocs!
Türelem
2014. február 05. 15:34
Ma nagyon korán kelt, itt is Önt lehet köszönteni, mint bizonyára régi konzis növendéket. De szomorúan látnia kell, hogy az Ön zenekara és karmestere a következő idényre sem fog szerződéshez jutni. Marad az otthoni kamara zenélés élménye.
6qwasyx
2014. február 05. 15:33
Egyszerre csak egy helyen zengjen dicshimnusz a kedves vezetőről!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!