Gesztusvezérlés és robotok

2015. december 21. 08:02

Robotok nélkül ipari környezetben precíziós munka ma már elképzelhetetlen, a gépek irányítását gesztusvezérléssel oldották meg.

2015. december 21. 08:02
Maddie Stone
Az ismétlődő és aprólékos feladatokat robotokkal érdemes elvégezni a költséghatékonyság és a selejtek kiküszöbölése végett is a sorozatgyártásban. Az ipari robotokról mégis a legtöbb esetben akkor hallunk, ha valamilyen balesetet okoztak és még emberi erőforrás is sérült. A legtöbb esetben kiderült nem a „buta gép”, hanem a felelőtlen ember a hibás, vagy nem megfelelően kommunikáltak a gépekkel, pedig azok jelezték a hibát, majd ennek rossz megoldása következtében jelentkezett kár és sérülés. Fontos tehát, hogy a gépekkel új és az emberi kommunikációhoz sokkal közelebbi megoldást használjunk. A gesztusvezérlés már bizonyított a konzolok és az asztali számítógépek világában, sokkal hatékonyabb és „kézhez álló” kommunikációs megoldás, mint a beszéd vagy parancsalapú változat.
 
 

Madeline Gannon mérnök fejlesztette ki a Quipt névre keresztelt gesztusvezérlésen alapuló programot, ez az emberi kéz mozdulatait használja, mint egy nyelvként az ipari robotok irányításában (hasonló a siketek jelnyelvéhez, az analógia hasonló, hiszen a gépek is nélkülözik az emberi hallás képességét). Speciális viselhető elektronikával ellátott kesztyűben tudja így vezérelni és pontosan irányítani az ipari folyamatokat (vészhelyzet esetén ezeket leállítani) az emberi művezető. A megoldás a filmes „motion capture” rendszerekhez hasonlít a legjobban, de itt a robot „látja” a jelet és válaszolni is tud rá, tehát széleskörű kommunikációs jelnyelven tudnak egymással beszélni. A Quipt nagy jövő előtt áll, ugyanis folyamatosan fejlődik, a gép és ember közötti kapcsolat új formáját jelentheti. Ha jól használják majd bármilyen feladatra alkalmazható lesz, nemcsak az indusztriális környezetben. 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!