A Google megreformálhatja az amerikai munkaerőpiacot

2021. március 26. 20:38

A Google új bejelentése felforgathatja az oktatás világát az Egyesült Államokban.

2021. március 26. 20:38
null

A most meghirdetett új képzési programok a főiskolákat hozhatják nehéz helyzetbe, hiszen jóval rövidebb idő alatt, és alacsonyabb áron juthatnak kifejezetten korszerű és keresett szakmákhoz azok, akik eddig nem vágtak bele a hosszú és költséges képzésekbe, vagy akik a járvány hatására szakmát kényszerülnek váltani. 

Képzés, Google módra

Sundar Pichai, a Google vezetője szerinte a vírus borzalmas évet okozott az emberiségnek, ugyanakkor hatalmas lökést adott a digitális technológiák fejlődésének.

A programban szereplő képzések mindegyikénél szem előtt tartották, hogy működjön online formában, olyan területre vonatkozzon, melyen a Google komoly szakértelemmel rendelkezik és olyan állásokhoz nyissa meg az utat, melyekben sok a betöltetlen pozíció és magas kezdőkeresetet biztosít. Így az IT terület mellett elérhetőek olyan szakmák képzései is, mint a projektmenedzser, az adatelemző vagy az ügyfélélmény tervező (UX). 

Mivel a képzések maximum fél évig tartanak, így a költségük is rendkívül kedvező, 240 USD, azaz kevesebb, mint 75.000 forint körül alakul. De még ezt a terhet is könnyítheti a rászorultsági alapon nyújtott ösztöndíj, vagy akár az, hogy némelyik képzés csupán fele ennyi ideig tart, és így fele ennyibe is kerül. A Google ezzel a programmal kívánja elősegíteni a gazdasági fellendülést, illetve ezáltal millióknak biztosít munka vagy előrelépési lehetőséget.

Miért most?

Bár a világjárvány hatására jelentősen nőtt a munkanélküliség az Egyesült Államokban, azonban a szaktudás hiánya miatt ez nem eredményezte azt, hogy betöltésre kerültek a nagy számban üresen álló tech állások. 

Pichai szerint is az okozta ezt a helyzetet, hogy a kereslet és a kínálat nem tudott egymásra találni, hiszen ezekhez az állásokhoz korábban szükség volt egy szakmai diplomára, amihez nagyon széles rétegek képtelenek voltak hozzájutni, társadalmi, gazdasági és egyéb tényezők miatt. Így a Google arra jutott, hogy olyan programokra van szükség, melyek a lehető legtöbb ember számára elérhetőek, és amelyek valódi tudást nyújtanak, valóban keresett szakmákban. Ezzel tömegek számára nyithatják meg az utat a stabil karrier és a magas jövedelmű állások felé. 

Gyors, de alapos

Az új képzések mindegyike elérhető a Coursera online platformon, amely egyetemekkel és szervezetekkel együttműködve kínál kurzusokat, képesítéseket és diplomákat különböző szakmákban. A gyorsaság nem jelent felületességet ezekben a képzésekben, hiszen minden képesítés értékelésen és vizsgákon alapul. Ezeken pedig természetesen meg is lehet bukni, ami Lisa Gevelber, a Grow with Google program alelnöke szerint, nem is olyan ritka. A tanfolyamok anyagát ráadásul a munkaerőre nyitott nagyvállalatokkal is megvitatták annak érdekében, hogy valóban szükséges és hasznos tudást kapjanak a résztvevők. Így aztán nem érheti őket majd még az a vád sem, ami gyakran a főiskolákról kikerülő friss diplomásokat, akik a cégek szerint inkább elméleti tudással rendelkeznek, de gyakorlati szempontból felkészületlenek. 

Még a Google kereső is változik

A cégóriás szerint a világjárvány hatására megsokszorozódott a keresések száma a végzettség és tapasztalat nélkül is betölthető állásokra vonatkozóan. Ezért olyan funkcióval bővíti a Google a keresőjét, amely kiemeli a releváns állás lehetőségeket, szűrni lehet általa a találatokat iskolai végzettség és tapasztalat alapján. 

Az új funkciótól a Google azt reméli, hogy olyan, akár képesítéssel nem rendelkező, munkavállalók is állásra találnak, akik eddig sikertelenül próbálkoztak. Akik pedig mégsem, ők még mindig találhatnak egy ígéretes Google képzést a Coursera kínálatában. 

A cikket fordította: Papp Helga
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!