Több mint 40 százalékos a háziorvosok bérnövekedése

2021. december 31. 12:01

Jelentősen emelkedik a háziorvosi és fogorvosi praxisokban elérhető orvosi bértámogatás összege 2022. január 1-jétől. Az emelkedés mértéke a praxisközösségek kategóriáiban 2020-hoz képest meghaladja a 40 százalékot, ezen felül a bért terhelő közterhek is csökkennek – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

2021. december 31. 12:01
null

Azt írták, a kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, mindezt jól tükrözi, hogy a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban történt.

Egy háziorvosi praxis átlagos havi bevétele 2010-ben 867 ezer forint volt, az idei évben – a háziorvosi, szakdolgozói bértámogatást követően – már 2,626 millió forint körül alakul havonta.

Hozzátették, hogy az egészségügyi béremelés kiterjedt a háziorvosokra is. A finanszírozási rendeletben szereplő orvosi bértámogatás teljes összege akkor illeti meg az érintett háziorvosi és fogorvosi szolgáltatókat, ha az orvost heti 40 órában foglalkoztatják, és a növekedés mértéke attól is függ, hogy az orvos szorosabb vagy lazább praxisközösséget vállal.

Közölték azt is, hogy január elsejétől emelkedik a háziorvosi és fogorvosi praxisokban dolgozó szakdolgozók bére is. A szakdolgozók bérfejlesztéséhez szükséges fedezettel emelkedik a praxisok finanszírozása.

Az Emmi kiemelte, az idei évhez képest a háziorvosi, háziorvosi ügyeleti ellátásra több mint 75 százalékkal, fogászati ellátásra több mint 93 százalékkal magasabb összeget kíván a kormány fordítani jövőre.

Kitértek arra, hogy a Magyar falu programban az ötezernél kevesebb lakosú településeken 2019 és 2021 között 541 orvosi rendelő újult meg, több mint 12 milliárd forintból. Orvosi eszközök fejlesztésére 1708 nyertes pályázatot támogatott a program, négymilliárd forint értékben.

Így a Magyar falu programban összesen 16,1 milliárd forint értékben újultak meg a vidéki háziorvosi rendelők, hatmilliárd forintból pedig orvosi szolgálati lakások épültek.

A kormány kiemelt célja, hogy az egészségügyi dolgozók megkapják a megérdemelt társadalmi és anyagi elismerést, és biztosítottak legyenek számukra a megfelelő munkakörülmények – írta közleményében az Emmi.

(MTI)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ildikó99
2022. március 22. 16:22
Ennyi támogatásnál akkor miért privát a fogorvos ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!