Notesz

2014. február 14. 19:26

A múlt hét másról sem szólt, mint hogy itt egy, a kétharmados erejével bármit megtenni képes és hajlandó csapat, amelynek mégis minden szája azt magyarázza: ok nem tehetnek semmiről.

2014. február 14. 19:26
Ceglédi Zoltán
168 Óra

„Mint Tarlós, aki január végén még sajtótájékoztatón ünnepelte magát, milyen flottul halad a 4-es metró építése, az engedélyek rendben, március végén indul az önfeledt metrózás. A sikeres és páratlan metróépítés ekkor még egy virtigli Tarlós-projektként jelent meg. Öt napig. Mert ahogy kiderült a tesztelésekkor, hogy ez sem jó, az sem jó, máris eszébe jutott a főpolgármesternek, hogy hiszen Demszky! O a hibás, miatta, az előző városvezetés hibájából csúszhat az átadás! Úgy van az, hogy a siker mindig saját, a kudarc mindig idegen.

Rákente.

A főszakács persze a Fidesz elnöke, a magyar kormányfő, aki a szocialista Harangozó Tamást napirend előtt arról tájékoztatta, hogy »azért a magyar gazdaság alapvető bajait mégiscsak az a 40 év okozza, 45, amit kommunizmusnak nevezünk«.

Mintha nem is történt volna semmi azóta, mintha nem is négy év unortodoxia égetett volna el 3000 milliárd forintnyi nyugdíjvagyont, verte volna bele a legcsillogóbb szögeket a magyar gazdaság koporsójába. Mintha nem szorulna a hurok a forint nyakán a Kósa–Szijjártó humoristaduó 2010-es fellépése óta. Nem, dehogy, nem ok tehetnek semmiről, hanem egy 24 évvel ezelőtt befejezett, lezárt, leváltott időszak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 134 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sulammit
2014. február 16. 00:42
Hogy te milyen aljas vagy Ceglédi! Hány éve nem tudta megépíteni a metrot Demszky? Ahhoz képest, HA LESZ, csúszás, ami persze nem biztos, az miért is Tarloson múlik? Azokon, múlik akikkel ezt a mocskos szerződést megkötötte Demszky ugye? Egy rosszmájú, rosszindulatú pojáca vagy. A firkászok alja. Azzal szemétkedsz aki mindent megtett azért, hogy te, fikázhasd, hogy 1 vagy 4 hetet csúszik ESETLEG a metro. A múlt hét miről szolt? Arrol amiről a jövő hét is fog. A korrupt mszp-ről, Simon BILINCSEIRŐL. Szofoso Jozsa milliárdjairol, Gyurcsány napi többmillios paksi megrendeléséről. Ne akarj másfelé tematizálni, mert nem fog sikerulni. A saját házatok táján söprögess, mert tele vagytok szeméttel!
1istvan
2014. február 15. 22:01
mi az a trafikmutyi? csak szajkóztátok, szajkózzátok hónapok óta, de fogadom ti se tudjátok. mért kéne nekem magyarázni? soha nem mondtam még ki, hogy maffia, hát még, hogy baloldali. és az ártatlan szűzlányt se. blasió, a végére hagytam. aki ilyen marhaságot ír le, hogy MNYP-t rabolni, azzal nem szoktam tovább vitázni. te szimpatikus vagy. olyan kis ártatlan. gondolom nem olvasod el se az én de se berecskereki erre vonatkozó bejegyzését. ezért neked, kivételesen, megbescsülésem jeléül mégegyszer: a MNYP létrehozása a rablás. az abba került pénzt ellopták a nyugdíjasoktól, a nyugdíjalapból. és te olyan értelmes vagy, ha nem hiszed járj utána.
Papuska
2014. február 15. 21:16
Annyira feledékenyek vagyunk, és milliomosozunk. Senkitől nem olvasom az Mszp-Szdsz szárnyain feltörekvő, és multimilliomossá váló Kóka Úr emlékezetét, pedig hol van Ő a mai gazdagodóktól. Kóka Úr emléke teljesen kitörlődött a tudatunkból, pedig Ő is volt, és amit megszerzett az sem volt akármi. Egykori párttársa és fő segítője ott ül a "Böszmefogás" lista negyedik posztján. Milliárdjaival a háttérből segít, de annyira nem, hogy az őt felkaroló párt 800 milliós adósságát kifizesse. Ez a pártcsődösdi is megérne egy misét, de ha a Paksi Atomerőmű gazdálkodását elkezdenék vizsgálni több millió trafik nyereségét találnánk meg, egykori és mai MSZP-s képviselők cégeinek zsebeiben.Ha jól emlékszem éppen egy hatmilliárdos tételnél mosolygott kínosan az egyik, böszme társa csak 90 milliót síbolt a semmiért, mi meg fizettük a magas villanyszámlát! Nagyon hamar felejtjük Kóka Úr helikopter leszállóját és társait!
Papuska
2014. február 15. 20:58
kedves marhaságokat leíró politikai szemléletformálni akaró szerző úr! Vélhetően tartalmasan a Városligeti Műjégpályán tud fogalmazni, mert az emberek fejébe vert marhaságok kiválogatott blődlieit szajkózni, már a félprofiknak is ciki. A legalacsonyabb képzettségű , a kisegítő iskolábol kikerült polgárok is tudják, hogy az a bizonyos 3000 millió nem létező, mondhatni virtuális forint volt. Nem egyesek megtakarítása, hanem a közös munkából, többnyire elsinkófálásra alkotott akármi, amiből minden lehetett volna, csak nyugdíj nem! Ehelyett a félrevezetettek is garantáltan megkapják majd a nyugdíjukat, bár ezt azokkal kapcsolatban, akiket némileg értelmeseknek lehet tekinteni, én igazságtalannak érzem. Nyugdíjkorhatáruk elérésekor kapták volna kézhez azt a megtakarított néhány milliót és éltek volna belőle nyolc, tíz, vagy húsz évig, a korhatár elérése után. Jutott volna havonta akár 20 ezer Ft nyugdíj is! Egyéb badaságaira reagálva, ha jól emlékszem, négy éve az államcsőd, és a teljes elnyomorodás állapotjában volt az ország! Talán az akkori keményen kétszámjegyű inflációra is emlékszünk? Esetleg arra, hogy saját Uniós befizetéseinket sem szerették volna visszaadni nekünk, mert az államháztartási hiány valahol a 7-8% táján pangott! Esetleg a gazdasági növekedés akkori értékeit is emlékezetünkbe kellene idézni! Ha jól emlékszem mélyen a mínuszban volt. A metróval kapcsolatban pedig ez a kormány mindent megtett, hogy felmondhassa a rossz, és hibás szerződést, amit az előző kormány és Demszky kötött. Vagy nem így volt? Kedves szocialista uniós képviselők torpedózták meg ezt a szándékot, milliárdos károkat okozva az országnak! Az elmaradást, amit a nyugati szomszédunkhoz, mint mérvadó, eredeti helyzetében nálunk rosszabb helyzetben élő fasiszta bábállamból kialakult tákolmányhoz mérünk, bizony a 45 év szocializmusa okozta. Mi más tette volna? Miért éltünk mi úgy a rendszerváltás idején, és miért kétszer, háromszor úgy a buta sógorok? Nem érzi, hogy mennyire sántít, amit ír? Tényleg elhisz belőle bár mit is? Akkor az Ön elméjével, vagy az emlékezetével van baj!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!