Érpatak: modell helyett gumiszobát!

2014. augusztus 04. 13:07

Az érpataki polgi eddig bármifajta következmény nélkül építgethette egy jórészt neki kiszolgáltatott kisközösségen belül a saját szerepjátszós mikrovilágát.

2014. augusztus 04. 13:07
Rajcsányi Gellért
Mandiner

Merészet lépett a szabolcsi zsákfalu zsebvezére: Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester bizarr performansszal fejtette ki véleményét világpolitikai kérdésekről a község főterén a hétvégén. A hiperaktív faluführer már eddig is szívesen játszott különböző beöltözős szerepeket: emlékezetes tavalyi előadása, amikor nehézsúlyú katonai felszerelésben (bónusz síszemüveg) adott elő a szerinte jó rendről; de volt, amikor betyárnak öltözve méltatta az érpataki modell eredményeit; legutóbb pedig a melegfelvonulás egyik kamionjára akart darutollas fövegben felmászni. Úgy tűnik, Orosz úrnak minden nap egy farsang.

De azért ideje egy fokkal komolyabban venni az akcióit, hiszen egy község vezetőjeként süpped bele az eddig leginkább a közhatalmilag ártalmatlan Molnár F. Árpádék által képviselt nézetek világába. Mivel az érpataki polgi eddig bármifajta következmény nélkül építgethette egy jórészt neki kiszolgáltatott kisközösségen belül a saját szerepjátszós mikrovilágát, benne az ő természetesen megkérdőjelezhetetlen vezéri és ideológusi szerepével; nem csoda, hogy úgy tűnik, egyre inkább úgy érzi, mindent megengedhet magának.

Az érpataki modellt propagálni szándékozó oldalon például az alábbi közleményt olvashatjuk: „Érpatak Község Önkormányzata és az Érpataki Modell Országos Hálózata demonstrációt tart 2014. 06. 17-én 8.00 órától a Nyíregyházi Törvényszék és az Ügyészség épülete előtt. A demonstráción jelképesen akasztásra kerül egy bűnöző ügyész és egy bűnöző bíró, majd megízleltetik velük a pokol tüzét, ami várni fog rájuk haláluk után világromboló és nemzetpusztító tevékenységük miatt”.

Az atavisztikus, vudus, pokoltüzes akasztósdi olvastán már azon gondolkodtam, mikor jön majd egy jó kis éjszakai, megfélemlítő fáklyás felvonulás á la Ku-Klux-Klan. Aztán eszembe jutott, hogy már ezt is kipipálta Érpatak fura ura, hiszen a tavaly ősszel megtartott falusi becsület-napi megemlékezés záró programjaként kisebb fáklyás tömeg élén ment a polgármester a helyi TASZ-aktivista háza elé, verbálisan zaklatva őt. Az ügyből per lett: a felvonulókat vezető polgármester ellen garázdaság miatt szabálysértési eljárás indult, a TASZ a pert a munkatársuk vélt világnézeti, illetve politikai meggyőződése miatti hátrányos megkülönböztetése és zaklatása miatt indította.

Ehhez képest már csak hab a barnás árnyalatú tortán, hogy Orosz Mihály Zoltán a hétvégén újra akasztós kedvébe került, s ezúttal az izraeli politika ellen emelte fel a szavát. Önmagában az Izrael-kritikával nincs baj: Izraelt lehet kritizálni, lehet az ország politikája ellen tüntetni, ez a vélemény szabadsága. Ezt is teszik mostanában szerte a világban − sőt, az látható, hogy a korábbinál jóval szélesebb körben születik tiltakozás a zsidó állam háborús tevékenysége, tettei ellen. Bár erről és a gázai konfliktusról állítólag, Orosz szerint nem számol be a cinkos, szabadkőműves média.

Érpatak begőzölt polgármestere pont az Izrael-kritikus tüntetések erejét és hitelét rontja azzal, hogy egy antiszemita heccelde keretében egyszerre gagyi, parodisztikus és ízléstelen, atavisztikus performansszal tapossa a szabadkőműves jelképpel dúsított izraeli zászlót; majd pedig hóhérnak öltözött, csuklyás emberrel akasztja fel az izraeli politikusokat jelképező bábukat − a „hóhér” közben láthatóan ügyel arra, nehogy eldőljenek a játékakasztófák. Mindehhez a hátteret kommandósnak látszani akaró sameszok, valamint a hivatalos magyar nemzeti lobogó és a történelmi árpádsávos zászló adják. A performansz összképe és hangulata a kései, kaotikus Jancsó-filmek hangulatát idézi; sőt, Orosz polgármester olyan, mintha a nemrég elhunyt ősz rendező találta volna ki két pipázás között, felrajzolva a tökéletes szélsőjobb-paródiát.

Azon csak nevethetünk, hogy az érpataki ökölrázás befolyásolja-e Izrael és a világpolitika alakítóinak tetteit − viszont az, hogy a polgármester falusi embereket hergel egy falusi lakos ellen, sokkal súlyosabb és veszélyesebb jelenség.

Oda kéne már figyelni erre a szerepjátékos, szerepzavaros, viszont egy kisközösségben tényleges hatalommal rendelkező figurára, ha már eddig nem tették az illetékesek. Talán még idejében meg lehetne állítani ezt a wannabe Arturo Uit. Érpatak többet érdemel. És tényleg elképesztő, hogy ez folyik 2014 (2014!) Magyarországán.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 145 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toledo
2014. augusztus 05. 17:01
Rajcsányi, miheztartás végett:"Oroszországban oroszok élnek. Ha bármely, de főleg zsidó, vagy cigány kisebbség bárhonnan Oroszországban akar élni, itt dolgozni és Oroszországban lenni, beszélnie kell oroszul, és tiszteletben kell tartaniuk az orosz törvényeket. Ha inkább más törvényeket tisztelnek, akkor azt tanácsoljuk nekik, hogy menjenek azokra a helyekre, ahol ez az állami jog. Oroszországnak nem kellenek ezek a zsidó vagy ingyenélő cigány kisebbségek. Ezeknek a kisebbségeknek, kell Oroszország, és nem adunk nekik kiváltságokat, ne próbálják megváltoztatni a törvényeinket, hogy illeszkedjen az ő vágyaikhoz. Nem számít, mennyire hangosan kiabálnak "hátrányos megkülönböztetést"Putyin beszéde,Moszkva,2013 május 19
Akitlosz
2014. augusztus 04. 21:15
Uzsis, pizsis kis pisis. Egy ekkora szőrös ember már fogalmazhatna felnőttként. Mivel újságíró így meg pláne.
orion
2014. augusztus 04. 19:07
"Oda kéne már figyelni erre a szerepjátékos, szerepzavaros, viszont egy kisközösségben tényleges hatalommal rendelkező figurára, ha már eddig nem tették az illetékesek." Mire gondolsz RG? Az OPNI be van zárva, kényszergyógykezelés nincs különben sem, vér nem folyt, még virtuálisan se, lévén akasztgatott. Te meg sutba dobnád a liberális értékeket?
egyetmondok
2014. augusztus 04. 16:41
" Az érpataki polgi eddig bármifajta következmény nélkül építgethette egy jórészt neki kiszolgáltatott kisközösségen belül a saját szerepjátszós mikrovilágát." --- én azért emlékeztetnék, hogy a polgármestert a kisközösség, élve a szuverenitásával, választással emelte a helyére. Nem hinném, hogy nem tudták,hogy ő ilyen --- legfeljebb ez másoknak nem tetszik.Nagyon nem tetszik,ám ha nagyon-nagyon-nagyon nem tetszik,az még akkor is csak egy vélemény. Ilyenkor nem azt kell mondani,hogy ez annak a kisközösségnek az ügye,aki neki legitimitást biztosít ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!