Miklós Edit aranyérmes lesz! Tudom!

2015. január 29. 16:14

Hiába szerepelt már tavaly is kiemelkedően Miklós Edit, hiába feszült meg érte a síszövetség (innen is csókoltatjuk Kaszó Klára ügyvezetőt), Magyarország csak az idei szezonban kezdett felnőni az Erdélyből „átszármazott” versenyzőhöz.

2015. január 29. 16:14
Bódis András
Válasz.hu

„Miklós Editnek olyan sportágban van »bérelt« helye a legjobbak között, amelynél összetettebb, kiszámíthatatlanabb nemigen létezik. Egyfelől nincs két ugyanolyan domborzatú pálya, sőt ugyanaz a lejtő is mindig más; attól függően buckásodik ki, hogy milyen meleg van, esik-e épp a hó, mennyire fagyott ki a felület éjjel, hányan csúsztak előtted, hogyan tűzték ki a kapukat. Ha nem jó »kenetet« vitt fel a lécre a vaxmester, eleve hátrányból indulsz. És – mivel magas hegyen vagyunk – a szélviszonyokról sem te döntesz; lehet, hogy a pálya elején hátulról fúj, a közepétől viszont vihart kapsz az arcodba, míg a következő versenyző végig szélcsendben repeszthet. Más sportágakban alapvetően az emberi tényező határozza meg a sikert, itt viszont a természet és az ember összjátéka vizsgázik, ezért a legjobbak is simán tudnak negyvenedikek lenni vagy épp kiesni. Nem az a siker tehát, ha egyszer véletlenül bejutsz az első húsz közé. Újra és újra a legjobb tíz-húsz között kell lenned, és ha ezt már tudod, néha a dobogóra is fel fogsz állni. Kegyetlen szívósnak kell lenni. Miklós Edit még két éve is legfeljebb egy-két háttéremberrel dolgozott, miközben a nagy sínemzetek majd’ akkora csapatokkal utaznak versenyről versenyre, mint a Forma 1-es istállók; csak vaxmesterből van nekik négy-öt darab.

Hiába szerepelt már tavaly is kiemelkedően Miklós Edit, hiába feszült meg érte a síszövetség (innen is csókoltatjuk Kaszó Klára ügyvezetőt), Magyarország csak az idei szezonban kezdett felnőni az Erdélyből »átszármazott« versenyzőhöz. Bő egy éve állt mögé komolyabb lobbierővel rendelkező sportklub (MTK, Deutsch Tamás), és mindössze néhány hete(!) kezdtek jönni a nevesebb szponzorok: az Audi, a kicsit állami Mol és a nagyon állami MVM (korábban csak a Das WeltAuto volt »a« támogató). A Magyar Villamos Művek ütemérzékét dicséri, hogy épp a múlt szombati, bronzot hozó svájci futam előtt két nappal jelentették be: a cég hozzá kíván járulni, hogy a sízőnő sporttörténelmet írhasson. Máris írt, február 2-án pedig kezdődik az alpesisí-világbajnokság az Egyesült Államokban!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex44
2015. január 29. 19:29
jav az azért egyszer értendő.
alex44
2015. január 29. 19:17
Bandikám legyen igazad, de azért ha a realitás talaján állunk azért az arany szerintem egy kicsit túlzott elvárás.
balbako_
2015. január 29. 17:56
Edit mellett állunk és szurkolunk a sikereiért!
hamusamu
2015. január 29. 17:44
A legnagyobb bajt csinálja ez a hülye Miklós Editnek azzal, hogy aranyérmet vár tőle. Még jó, hogy nem írja elő, mikor lesz szíves szállítani. Talán a focira kidobott pénzből is lehetett volna juttatni, nem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!