Vegyétek ki a mocskos kezeteket a bugyinkból!

2015. november 09. 00:01

A hatalom nem pofázhat bele a gyerekvállalásunkba. Soha. Emberi lények vagyunk, az egyetemes emberi jogok alanyai. Minden körülmények között magunk döntünk arról, hogy szülünk vagy örökbe fogadunk-e gyereket, és ha igen, akkor mennyit, mikor, hogyan.

2015. november 09. 00:01
Papp Réka Kinga
Kettős Mérce

Rossz helyre születnek a gyerekek, sajnos nem elég fehérek, nem elég középosztálybeliek. Mi nem vagyunk alkalmasak politikai pályára, nem vezethetünk háborúkat, sőt, hát ugye, az asszony nem ember, a székely újságírónő, aki erre visszakérdez, még kevésbé.

Mindebből világosan levonható a következtetés, hogy a jelenlegi magyar kormány semmit nem tud, cserébe legalább irtózatos baromságokat gondol a nőkről. A nőkről, akik ilyenek vagy olyanok az ő olvasatukban, a közpénzből fenntartott királyi propagandatévé szerint például elsárkányosodunk.

A valóságban azonban a nők meglehetősen bonyolultak, és még csak nem is egyformák. Vannak azonban bizonyos körülmények és feltételek, amelyek mindenképpen megkönnyítik az elhatározást, hogy bőszen szüljük a kis emberi erőforrásokat - ha már ez annyira fontos az illiberális államnak.

1. Vegyétek ki a mocskos kezeteket a bugyinkból!

A hatalom nem pofázhat bele a gyerekvállalásunkba. Soha. Emberi lények vagyunk, az egyetemes emberi jogok alanyai. Minden körülmények között magunk döntünk arról, hogy szülünk vagy örökbe fogadunk-e gyereket, és ha igen, akkor mennyit, mikor, hogyan. Jogunk van ennek meghatározásához, jogunk van a születésszabályozás eszközeihez hozzáférni, és jogunk van a döntéseinket támogató állami intézményi és egészségügyi ellátáshoz. A GyES, a GyED és társaik nem jótétemények, hanem alapvetések.

A nők elleni erőszak visszaszorítása sem valamiféle másodrangú ügy, ahogyan azt drága kormányfőnk épp most fejtette ki, amivel majd foglalkoztok, ha jobban ráértek, két látványberuházás között. Az is társadalmi alapvetés. Amíg nem vagyunk biztonságban, addig nem merünk szülni. Ez, azt hiszem, elég egyértelmű.

(...)

4. A gyerekem nem erőforrás, hanem ember

Ameddig a magyar közoktatás alattvalóképzésre van berendezve, a felsőoktatást pedig elzárják a szegények elől, addig nekem nincs kedvem több gyereket kitenni ennek a gyalázatos, embertelen kínzásnak. Mindjárt nagyobb kedvem lenne szülni, ha biztosra vehetném, hogy a gyermekemnek minőségi oktatásban lesz része, és a jogai érvényesülni fognak. Jelenleg azonban legfeljebb az anyákkal szembeni visszaélések indoklásaként kerül elő a gyerek joga, amiben maga a gyermek a hatalom számára puszta eszköz. Csak addig fontos, amíg be lehet írni egy rubrikába mint számot (»Megszületett, a mi érdemünk«), azután legközelebb majd, amikor ki lehet zsákmányolni (»Erőforrás, kizsigereljük«).

A gyerekem, mint minden gyerek, autonóm személy, döntéseket hozhat a saját sorsáról, és a feladata nem az, hogy engem öregkoromra eltartson, nyugdíjjárulékot termeljen, vagy hogy az elvárásaimnak megfeleljen, hanem hogy önmagát megvalósítsa, boldog legyen és kiteljesedjen. Ha én ennek örülök, az egy kellemes melléktermék. Ha pont illik az épp uralkodó gazdasági modellbe, annyival könnyebb neki. Ha pedig nem illik bele, akkor az ő saját, elidegeníthetetlen joga, hogy nekilásson, és saját tehetsége szerint változtasson ezen a helyzeten.

Én nem szülök gépeket, és nem is fogom végignézni, ahogy robotot faragnak a méhem gyümölcséből!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 281 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zolka50.50
2015. december 20. 20:17
Ez még feministának is bunkó!
áfonya
2015. december 20. 18:43
Mocskos szagos bugyidat mosd ki, sőt a feneked is.
EPERKEEPERKE
2015. november 15. 19:55
születésszabályozás: milyen igényesen, polkorrekten megfogalmazta a 9 hónaposnál fiatalabb gyermekek anyjuk általi meggyilkolását. Kekszet neki.
peninsulavaldes
2015. november 11. 12:36
ez a nő mindig felháborodott
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!