Hiszen Önök is itt vannak minden évben, nem?!

2016. február 11. 10:10

Beesett a gyeplő a lovak közé és megy a tanakodás, ki vegye azt fel – írja le a magyar bormarketing helyzetét lapunknak adott interjújában Rókusfalvy Pál, aki szervezőtársával, Prónay Bencével a közelgő Borjog és bormarketing konferenciáról beszélt a Mandiner.bornak.

2016. február 11. 10:10
Bukovics Martin

Az idei Borjog és bormarketing konferencia március 3-án, a VinCE csütörtöki napjával párhuzamosan fog futni. A csütörtöki ráadásul pont a szakmai nap - két, egymástól pár villamosmegállónyira levő rendezvény is csábítja a magyar borszakma krémjét. Szándékosan osztják meg a figyelmet?

Rókusfalvy Pál: Semmiképpen nem célunk a megosztás. A VinCE Budapest rendezvénnyel hagyományos jó viszonyban és együttműködésben vagyunk. Az időzítés vonatkozásában mindössze annyi történt, hogy a VinCE egy nappal előrébb jött, a mi csütörtöki előadásaink egy kicsit előbb, a VinCE csütörtöki előadásai később kezdődnek, így reményeink szerint az érdeklődők – pont a fizikai közelség miatt – sem maradnak le semmiről.

A tavalyi konferenciáról írt beharangozónk alatt Kardos Gábor, a Balatoni Kör volt elnöke azt kommentelte, hogy: „Az alaphelyzet évek óta nem változik, most sem kérdezik meg azt a néhány embert, aki húsz éve járja a világ nagy borászati vásárait és esetleg konkrét tapasztalatai is vannak a magyar bor exportjáról, külkereskedőként." Kérem, reagáljanak erre!

Prónay Bence: Egy ilyen szakmai konferenciának az nagy dilemmája, hogy a szűk időkeretre – amelynek csak egyik fele a bormarketing – sok fontos téma, szereplő, aktuális ügy jut. Nem tudom, a kommentelő konkrétan kire, kikre gondol, kit nem kérdeztünk meg, de azt nyugodt szívvel állíthatom, célunk, hogy a magyar bor külföldi lehetőségeiről minden évben beszélgessünk, vitatkozzunk.

Ennek keretében vendégünk volt gyakorlatilag minden évben a külföldi magyar megjelenésekért felelős AMC aktuális vezetése, rendszeresen hívunk hazai és külföldi marketing szakembereket – mint például Tim Banks, az Ornellaia marketingszakembere, Pierre-Emmanuel Maire, a BrandThinkTank Group alapítója, vagy az idei évben Simone Tacconi kereskedő. Bár szervezési oldalról nem követelmény az előadóinkkal szemben, ezúton biztosítok mindenkit, hogy előadóink minden bizonnyal jelentős borvásári tapasztalatokkal is rendelkeznek.


Rókusfalvy Pál

Nézzünk be a kulisszák mögé. Hogyan, mi alapján dől el, kik és miről beszélnek a konferencián?

Rókusfalvy Pál: Nem titok, hogy mindkettőnk konferencián kívüli tevékenysége érinti a borjog és bormarketing területét. Így naponta találkozunk az aktuális történésekkel, eredményekkel, kérdésekkel, dilemmákkal. Törekszünk rá, hogy ezeket évi egy alkalommal bemutassuk, a vitáknak teret adjunk és - lehetőségeinkhez mérten - konstruktív irányba tereljük azokat.

Fontos szempontja lehet egy rendezvényen való részvételnek, hogy kivel lehet névjegykártyát cserélni. Van akkora a magyar boros szakma, hogy networking-szempontból is megérje valakinek a részvétel?

Prónay Bence: A konferenciát kezdetektől fogva a magyar boros szakma véleményformáló szereplői töltik meg. Hiszen Önök is itt vannak minden évben, nem?! Komolyra fordítva a szót, úgy látom, hogy méretben jól együtt vagyunk a boros szakmával, és a hozzánk látogató kétszáz-plusz fő intenzív kommunikációval, kártya-cserével tölti a kávészüneteket is.

A boros konferenciák közül ez talán a legszélesebb körű ágazati seregszemle tapasztalataim szerint. Arányaiban kikből tevődik össze a konferencia látogatóinak listája?

Rókusfalvy Pál: Kisebb és nagyobb borászatok képviselői, marketingszakemberek, szakjogászok, szakújságírók, kereskedők és bor iránt érdeklődő „hobbisták” teszik ki a konferencia törzsközönségét.

A Borjog és bormarketing konferenciákon egymásnak adják át a szót a borélet fontos politikai szereplői is. Tudnak esetleg olyan módosításról, javaslatról, ötletről, ami a konferencián vagy annak nyomán vetődött fel, és meg is valósult?

Prónay Bence: Szűkös eszközeinkkel folyamatosan rajta tartjuk a fókuszt a borászokat terhelő adminisztráció egyszerűsítésén, évente számon kérnek a borászok, beszámolnak a kormányzat képviselői. Céljainknak megfelelően ez egy folyamatos kommunikációs felület, ami ösztönzi a borászokat a profi szakemberek bevonására, a következetes munkára, és ösztönzi a kormányzati szereplőket a piacot segítő intézkedésekre.

Szeretnénk azt gondolni, hogy felületünkkel is hozzájárultunk eddig többek között a hegyközségi rendszer átalakításához, folyamatos tökéletesítéséhez, a kisüzemi pezsgő egyszerűsített adóraktári előállításának lehetővé tételéhez, és az új jövedéki törvény is számos nálunk elhangzott gondolatot beépít majd.


Prónay Bence

Mint a Borjog és bormarketing konferenciát már sokadik alkalommal szervező, a magyar boréletet más kezdeményezésekkel is aktívan formáló szereplők, Önök hogyan látják, merre tart a magyar bormarketing?

Rókusfalvy Pál: Az elmúlt időszakban a közösségi bormarketing területén kicsit azt érezhette a szakma, hogy beesett a gyeplő a lovak közé és megy a tanakodás, ki vegye azt fel. Ez a kérdés lesz az idei bormarketing-kerekasztal középpontjában is. Én azt gondolom, hogy a szakmaközi szervezetnek, a szőlészek-borászok önkormányzatát adó HNT-nek ebben biztosan komoly szerepet kell vállalnia, de izgatottan várom előadóink, vendégeink jövőt formáló véleményét. 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kardosg
2016. február 16. 18:56
Kedves Prónay Bence, illetve Prókai! Tisztelettel kérem, hogy ismételten olvassa el a kérdést és arra adott válaszát. Sajnálattal látom, hogy másodszorra sem értette meg a kérdést... de ne érjük be ironizálással és retorikus válaszokkal. Lenne mindezek tisztázására egy sokkal egyszerűbb, konstruktívabb megoldás, ha rendezvényükön valamilyen kerekasztalt vagy vitafórumot biztosítanának a felvetett kérdés(ek) megbeszélésére. Engem nyilván nem óhajtanának meghívni, de azért van talán tíz-húsz kolléga, akinek sok éves (és tényleges) export tapasztalata van. Úgy értem, hogy tényleg el is adtak bort és nem csak elméletben. Szeretném felhívni figyelmét arra, hogy nem minden indulat, szenvedély és érzelem negatív. Ráadásul, amit Ön esetleg indulatnak vélt, az más számára a szakma iránti elkötelezettség és a téma iránti szenvedélyes érdeklődés is lehet. Bízom benne, hogy Ön is ismeri ezeket az érzéseket és gondolt már így a borra, illetve szakmájára, némi elhivatottsággal. Továbbá van még valami, ami talán már Önből is kiváltott némi indulatot: az, ha igazságtalanságot tapasztal. Őszintén bízom konstruktív válaszukban, a szinergia, a közös megoldáskeresés erejében és ez esetemben nem retorikai vagy udvariassági fordulat, abban biztos lehet, ha bárminek utána néz azzal kapcsolatban, amit az utóbbi években pl a BalatonBor és a régiós összefogás kapcsán képviseltem. Válaszát ezúton is köszönve tisztelettel Kardos Gábor
Prokai
2016. február 14. 13:20
*indulatot
Prokai
2016. február 14. 13:17
Kedves Kardosg! Tisztelettel kérem, hogy ismételten olvassa el a választ (az egészet)! (Sajnálattal látom, hogy rendezvényünk a jelek szerint indulatott váltott ki önből. Kérem, hogy próbáljon ránk, mint a szakmáért tenni akaró, és aktívan szervező emberekre gondolni! De ahogy erre válaszomban is utaltam, az ön által említett szempont nem volt és nem lesz követelmény előadóinkkal szemben. ) Őszintén bízva megértésében! Tiszlettel és köszönettel: Prónay Bence
kardosg
2016. február 12. 10:17
Azt volt a kérdés, hogy "„Az alaphelyzet évek óta nem változik, most sem kérdezik meg azt a néhány embert, aki húsz éve járja a világ nagy borászati vásárait és esetleg konkrét tapasztalatai is vannak a magyar bor exportjáról, külkereskedőként." erre Prónay Bence válasza komolyan az, hogy csupa külföldit sorolt fel, akik borokat importálnak Magyarországra és nem magyar borokat exportálnak??? Vélhetőleg azért nem tudja, kikre gondolhattam, mert talán egyet sem ismer azok közül, akik tíz-húsz éve borexporttal foglalkoznak és nem elméletben, hanem a gyakorlatban, ahogy pl engem is "kommentelőként" emleget, nyilván mert nem volt alkalmunk találkozni a világ nagyobb borvásárainak magyar standján az utóbbi húsz évben :) Szóval már a kérdés értelmezése se nagyon sikerült. Így nehéz választ adni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!