A csak úgy adás a legjobb dolog a világon

2016. szeptember 21. 18:21

Korunk egyik tünete, miszerint mindenki a saját érdekeit nézi, és egyedül megy előre – én ezt másképp látom.

2016. szeptember 21. 18:21
Bocskor Bíborka
72 óra

Kedves leendő Önkéntesek!

Bocskor Bíborka vagyok, a Magashegyi Underground énekesnője. Idén én vagyok a 72 óra-kompromisszum nélkül, háromnapos önkéntes akció fővédnöke.

Gondolkodás nélkül vállaltam el ezt a számomra igen megtisztelő és szép feladatot – a múltamban, a jelenemben és jövőmben is tudtam, tudom és tudni fogom, hogy szerves része az életemnek a másokra való figyelem, a segítői szándék. Nem hiszek a tulajdonban, a státusz szimbólumokban és az anyagi gazdagságban.

Az évek során azt tapasztaltam, hogy a legnagyobb érték, ha önmagamat – az időmet és a figyelmemet, a személyhez való odafordulásomat – tudom odaadni. Édesanyámtól azt tanultam, hogy gyermeket, beteget, időset és leányanyát gondolkodás nélkül segíteni kell.

Tudom, hogy a mai felgyorsult, elidegenedett világunkban nem trendi a feltétel nélküli adás – nekem ilyen szempontból mindig radikális terveim voltak. Sohasem vallottam a nagy tömegek által átgondolatlan értékeket, megfásult evidenciákat anélkül, hogy a legbölcsebb lelki lakmuszom ne értékelje azokat.

A korunk egyik tünete, miszerint mindenki a saját érdekeit nézi, és egyedül megy előre - én ezt másképp látom. Szeretném, ha ez az értékes korosztály, amelynek Te is része vagy, megtapasztalja és vallja, hogy a csak úgy adás a legjobb dolog a világon. Ahogy a természetben a virágok az illatot adják csak úgy az illatért, úgy adjuk egymásnak a figyelmünket. Minden elvárás nélkül. Gondolok itt akárcsak egy éhező cicára, aki a ház kertjében húzta meg magát és nap mint nap élelmet adunk neki, vagy a magányos szomszéd nénire, akivel egy csésze tea, vagy egy tál étel mellett beszélgetünk egy picit.

A 72 óra három napjában aktívan fogok részt venni, Veletek együtt szeretném tenni a jót. És ezt a jót mindannyian hazavihetjük, és a mindennapi környezetünkben minden további nélkül közkinccsé tehetjük.

Budapest, 2016. szeptember 20.

Barátsággal:

Bocskor Bíborka

(Közlemény.)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madarasi.abel
2016. szeptember 21. 21:16
nohát. A mandin éltetik a civil mozgalmakat a hozzászólók. :)
Mindjárt
2016. szeptember 21. 20:06
Ez egy követendő példa. Csak így tovább! A "volt" kommunista országok kádár diktatúrában szocializádott emberkéi ezt a fogalmat nem értik De jó látni, hogy a fiatalokban van remény.
Akitlosz
2016. szeptember 21. 18:49
A Mandiner linkelési módszerén és gyakorlatán javítani kellene, mert nem működik.
Sinistra
2016. szeptember 21. 18:43
Normális ember.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!