A nagy PISA-hisztéria

2016. december 08. 10:12

A baloldali orgánumok természetesen igazolva látják azt a vádat, hogy az Orbán-kormány tönkretette az oktatást, véglegesen lecsúsztunk. Nehéz nem észrevenni a kárörömet és az élvezetet, amivel az eredményt a lehető legrosszabbnak igyekeznek beállítani.

2016. december 08. 10:12
Sebes Gábor
Sebes Gábor
Polgár Portál

„A hazai baloldali orgánumok természetesen igazolva látják azt a vádat, hogy az Orbán-kormány tönkretette az oktatást, véglegesen lecsúsztunk. Nehéz nem észrevenni a kárörömet és az élvezetet, amivel az eredményt a lehető legrosszabbnak igyekeznek beállítani. Mintha nem az országról és a gyerekeinkről lenne szó, hanem egyes-egyedül a kormány teljesítményéről. Azok a 15 éves gyerekek, akik részt vettek a felmérésben, csak az utolsó öt évben tanultak az Orbán-kormány alatt, amelynek az intézkedései nyilvánvalóan nem is azonnal hatottak. Szóval kár keresni a racionalitást a balliberális sajtó tudósításaiban.

(…)

A PISA-felmérésnek természetesen nem csak baloldali, hanem tudományos kritikája is létezik. A mintavételezés reprezentativitásának hiánya, az egyes országok eltérő gyakorlata, a felmérésenként megváltoztatott tesztek csak a legkönnyebben érthető tényezők, amik mind az egymást követő, mind az országok közötti eredmények összehasonlítását megbízhatatlanná teszik. A mélyebb statisztikai elemzés ennél sokkal több hibát tárt fel, de ennek taglalása meghaladja ennek az írásnak a kereteit. Itt csak utalhatok pl. Antonio Fernández-Cano, a granadai egyetem tanárának metaanalízisáre. Ugyanígy kétségeket ébreszt, ha pl. az USA a PISA-teszt szerint több helyet visszacsúszik, a szintén sokat idézett TIMSS-teszt szerint (amiben Magyarország is sokkal jobban teljesít) változatlan eredményt ér el. Akkor most melyik tesztnek higgyünk?

Összefoglalva: a PISA-teszt nem a bölcsek köve. Számos más felmérés és kutatás eredménye mellett figyelembe lehet venni, de önmagában kevés egy ország oktatásának megítéléséhez. Az eredményeink természetesen lehetnének jobbak (miben nem?), de messze nem igazolják a politikai és ideológiai hátterű hisztériát, aminek a sajtóban a tanúi lehetünk.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 168 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
illiberator
2016. december 09. 15:06
"A baloldali orgánumok természetesen igazolva látják azt a vádat, hogy az Orbán-kormány tönkretette az oktatást, véglegesen lecsúsztunk. Nehéz nem észrevenni a kárörömet és az élvezetet, amivel az eredményt a lehető legrosszabbnak igyekeznek beállítani." Jobbik is rácuppant erre a lehetőségre.
abcd
2016. december 09. 12:58
Csak egy észrevétel, úgy általában a tesztekkel kapcsolatban. A 70-es években nagy divat volt az IQ teszt, amatőrök , "hivatásosok" élvezkedtek rajta. A dolognak akkor lett vége, mikor kiderült, hiába magas az IQ-ja valakinek, ha kommunikáció képtelen, nincs kézügyessége, torzult a személyisége és stb. A másik, az emberek megtanultak IQ teszteket kitölteni, vagyis rágyúrtak egy adott terület tesztjeire a siker érdekében. Van egy személyiség teszt a Rorschach teszt, ami szakmai körökben mindmáig általános elismerést élvez, annak ellenére, hogy a kiértékelésének szempontja kiszivárogtak, megtanulhatóak, ennélfogva az eredmény manipulálható. A lényeg, ha a PISA felmérés rádöbbenti az oktatókat, hogy valamit nem jól csinálnak, az jó dolog, de ha csak arra futja, hogy a tanulókat kiképezik a tesztírásra, na akkor kell szélnek ereszteni az egész csapatot.
macska
2016. december 08. 21:26
Erdemes elolvasni az eredeti cikket is - az alabbi kiragadott idezet nagyszeru meglatas. Hollandiat ismerem - ok az atlag felett vakka a pisa-ban, pedig az atlagmuvelteguk a beka feneke alatt, es a munkahelyi teljesitmenyuk az ertekezletekben valo semmirol hablatyolasban ki is merul...ahhoz kepest, hogy elvileg a pisa a gyakorlatra tanit, altalaban mem gondolkodnak strukturalisan. Egyebeknt az is elgondolkodtato, hogy a meres feladatai titkosak (az utobbi 10 evben...) "Az OECD-felmérések arra késztették az országokat, hogy a felmérésekre hangolják át oktatási rendszerüket, ezzel nagy károkat okozva a gyerekeknek és sivárabbá, tesztközpontúvá téve az osztályokban folyó munkát. A tanári autonómia is csökkent emiatt. Egyébként Magyarországon is szinte ingyen át lehetne alakítani PISA-kompatibilissá az oktatást: Petőfi, Ady, Kosztolányi helyett használati utasítások és hivatalos levelek megértését kellene tanítani a gyerekeknek, a Pitagorasz-tétel helyett pedig a banki költségek kiszámítását adott betétkonstrukció mellett."
szotyiratöbbpénzt
2016. december 08. 19:50
Köszönjük az okádék (vélhetően fizetett, vagy hasznos idióta) cikket. A teszt a rossz amiért a gyerekek rosszul teljesítettek? A fenti kommentek a szégyenletesen alulfizetett pedagógusok politizálásával támasztja alá a kretén cikkíró igazát? Gratula!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!