Minden van a kísérleti tankönyvben, amit nem akarsz megtanítani a gyerekednek

2017. július 25. 11:02

Az előző tanévben még vígan futott az a példány, amelyik Hitlert már-már szimpatikus fickónak állította be, és Horthyt is idealizálta.

2017. július 25. 11:02
Diószegi Horváth Nóra
Kettős Mérce

„A feljebb már idézett ötödikes erkölcstanból például megtudható, hogy »a sok befogadott nép szétbomlasztotta az országot«, ami azért is fontos, hogy megágyazzon a legsúlyosabb Trianon-mítosznak is: »népünk továbbra is nyitott és vendégszerető maradt, de a mély seb, amit Trianon ejtett rajtunk, máig nem gyógyult be.« Mondjuk járhattunk volna rosszabbul is, szerencsére egy sor problémás tankönyvet már kivontak a forgalomból, de például az előző tanévben még vígan futott az a példány, amelyik Hitlert már-már szimpatikus fickónak állította be, és Horthyt is idealizálta.

És hát bizony van olyan, amikor a Velünk Élő Történelem kerül bele a tankönyvekbe. Egy nyolcadikosoknak szóló opuszba például háromszor is beszuszakolták Orbán Viktort, Gyurcsány Ferencet viszont csak egyszer – de azt sem teszi ki az ablakba. Orbántól például megjelent 2015-ös brüsszeli beszédének egy érzékletes részlete a bevándorlásról, hogy aztán a diákok ezen beszéd elolvasásával tudják megválaszolni azt a kérdést: »Mit gondolsz, miért kell a volt gyarmattartó országoknak máshogy viszonyulni a bevándorlás kérdéséhez?« A folyamatos plakátcunami minden bizonnyal adott némi iránymutatást a bevándorlás-kérdés feldolgozásához…

Orbán ebben a könyvben látható továbbá II. János Pál pápa mellett egy képen, míg egy másik a párkányi híd 2001-es felavatásán örökíti meg – rendkívül fontos kordokumentumok ezek. Gyurcsány viszont tényleg nem járt ilyen jól, róla leginkább annyit tudunk meg a tankönyvből, hogy ő váltotta Medgyessyt a miniszterelnöki székben, »ezt megelőzően a privatizáció egyik nyerteseként az üzleti életben tevékenykedett.«

És a végére maradt talán az egész tankönyvgyártás hagymázas, hibáktól hemzsegő, elfogult gépezetének legszemléletesebb példája, már ami a politikai sugalmazást illeti:

»A politikai jobboldal legfontosabb jellemzője a konzervativizmus, a baloldalé pedig a radikalizmus.«

Erre varrjunk gombot, kedves barátaim.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 68 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. július 26. 20:35
Van ilyen, 1955-ben bekérték az iskolában évközben a földrajzkönyvet és a régit kivéve új fejezetet ragasztottak Diószegi Horvát Nóra elvtársai Jugoszláviához. A régi : Jugoszlávia kapitalista ország ahol a dolgozók nyomorognak. Az új: Jugoszlávia fejlődő szocialista ország. Ebből tudhattuk hogy a dolgozók már nem nyomorognak.
Peter8811
2017. július 26. 20:24
A politikai jobboldal legfontosabb jellemzője a konzervativizmus, a baloldalé pedig a radikalizmus.« Erre varrjunk gombot, kedves barátaim.” Igen, a MSZP radikálisan csökkentette a nyugdíjat és radikálisan növelte a víz/csatorna díjat.
Dénia
2017. július 26. 07:57
Akkor az a megoldás, mint az én iskolás koromban a rendszerváltás után közvetlenül. Egyáltalán nem kell tanítani sem a múlt század második felét, sem a közelmúltat, és a jelenről sem szabad beszélni. Sem tanítani, sem számonkérni. És akkor nincs probléma. Pff.... Azért a rendszerváltás után majd harminc évvel had kérdőjeleződjenek már meg a komcsi diktatúra történelemhamisításai. Akkor is, ha az elvtársaknak ez nem tetszik.
Akitlosz
2017. július 26. 00:03
"Az előző tanévben még vígan futott az a példány, amelyik Hitlert már-már szimpatikus fickónak állította be" Miért, talán nem volt az? Nem ivott, nem dohányzott, az állatokat is szerette, különösen Blondi kutyát, még húst sem evett, nem csalta meg a párját sem. Mitől is ne lett volna szimpatikus fickó?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!