Nem a pártok szopogatják hegyesre a piramisokat

2017. augusztus 02. 12:44

A Közös Ország Mozgalom elvonulása épp azért volt érdekes, mert élőben nézhettünk bele, hogyan is épül egy tömegmozgalom.

2017. augusztus 02. 12:44
Diószegi Horváth Nóra, Pap Szilárd István
Kettős Mérce

„Egy Habony-médián edződött elme minden bizonnyal a »törvényes rend« megbuktatására edző, gerillazöldre festett arcú, gourmet vegán kaját falatozó »balliberális« felforgatókat képzelne el, ha álmatlan óráiban azon töprengene az ágyban, mit is csinál épp a Közös Ország Mozgalom (KOM). Hogy eloszlassuk az első tévedést: vegán fogások helyett klasszik menzakaját, betűtésztás paradicsomlevest és csak épp egy picit híg, de vegetával erősen felütött csirkepaprikást találtunk abban a tatai koliban, ahol a bomlasztó elemek négy napos táborukat tartották a múlt héten. És jöjjön a második bálványdöntés: a csütörtöktől vasárnapig tartó csapatépítőn senki arcát nem festették gerillazöldre. Viszont egy kiadós belső vita közepébe sikerült megérkeznünk.

Ezen a ponton abba is hagynánk a fideszes médiakacsa elemeinek ismételgetését, sőt cáfolatát is, a dolog valódi tétjei ugyanis ennél valamivel komolyabbak és érdekesebbek is.

A Közös Ország Mozgalom elvonulása épp azért volt érdekes, mert élőben nézhettünk bele, hogyan is épül egy tömegmozgalom. Csak egy kis spoiler, kedvcsinálónak: úgy működik az egész, mint egy ódivatú kálvinista álomképben, sok munkával és kevés alvással, aszketikusan. Csak van egy lényeges pontja: a vita.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ÁrPi
2017. augusztus 02. 16:33
"A Közös Ország Mozgalom elvonulása" "elvonulás" ? :-D Az én kis buta fejemben (elemezve) az valami inkább igazából vallási jellegű szó. [ Vagy elvonulhatnak a törökök Eger falai alól :) ,feladva az ostromot. :) ] Amikor egy hívő a bármilyen közösségi profán vagy akár nem-profán szociális léttől elvonul - kivonul például a "pusztába" ("vidékre") negyven napra böjtölni imádkozni meditálni. Miért is az "elvonulás" szó vallási aspektusára gondolhattam: "ódivatú kálvinista álomképben, sok munkával és kevés alvással, aszketikusan" ??? :-D Jahh, hogy nem is volt teljesen all-inclusive ellátásos a (z őszre felkészítő) csapatépítő négynapos esemény... Aszketikus az olyasvalami ami utalhatna a közösségi, zajos , locsogó-fecsegő, a városi léttől való elvonulásra, olyan "eseményre" amikor egy hívő NEM vitába megy hanem elvonul ettől. (( "Tanítanék!" - Piramis-szopogatásról?? Tanítana? NE. ))
balbako_
2017. augusztus 02. 16:27
Megint nem bír magával egy pár tíz fős romkocsmai bagázs?
puszika
2017. augusztus 02. 16:16
Játszadozni lehet kedves Pap! Még az üléseket is össze lehet taposni,komfortzónából való kilépés ürügyén/amire később majd mások ülnek/! DE AZ ÉLET AZ KOMOLY DOLOG,NEM JÁTÉK!!! Valamikor a Vörös Brigádok is így kezdték,aztán később.............!
Zod
2017. augusztus 02. 15:35
"álmatlan óráiban azon töprengene az ágyban, mit is csinál épp a Közös Ország Mozgalom (KOM)" Rendkívül valós élethelyzet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!