Száz éve kezdődött a felvidéki magyarság tragédiájának első stációja

2019. május 29. 19:58

Ha elfeledjük őseink emlékét, ha a történelmünket a családok, pedagógusok, civilek nem tanítják meg a felnövekvő generációkkal, menthetetlenül elveszünk. Ennek már mutatkoznak a jelei. Csak rajtunk múlik, hogy maradunk-e, vagy majdan csak könyvek, jelek őrzik létünk emlékét

2019. május 29. 19:58
Dániel Erzsébet
Felvidék Ma

„Visszatérve a száz éve történt eseményekre, Párkányban, az egykor legmagyarabb városban sajnos senki nem törődik a magyar történelmi évfordulókkal, egyedül az 1848-as forradalomra emlékezik a Csemadok-alapszervezet – de más ünnep, megemlékezés nincs a városban, sőt, a környéken is alig.

A húsz éve működő LIMES – ANAVUM PT történelmi konferenciákat rendez a városban, átlagban nyolcvan-száz érdeklődővel, ám azokon a helyi alap- és középiskolák diákjai, tanárai, sem pedig a Csemadok-tagok nincsenek jelen. Inkább Komáromból, Érsekújvárból, Esztergomból, még Budapestről is vannak állandó érdeklődők az évente szeptember elsején rendezett történelmi konferencián.

Persze kulturális, szórakoztató program van bőven a városban az egész év folyamán. S a párkányiak még csodálkoznak, hogy a honfoglalás (megszállás) az itt élő kisebbség részéről folyamatos az utóbbi húsz évben.

Ha elfeledjük őseink emlékét, ha a történelmünket a családok, pedagógusok, civilek nem tanítják meg a felnövekvő generációkkal, menthetetlenül elveszünk. Ennek már mutatkoznak a jelei. Csak rajtunk múlik, hogy maradunk-e, vagy majdan csak könyvek, jelek őrzik létünk emlékét.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 39 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaltran
2019. május 30. 21:00
Apám, anyám felvidéki (párkányi illetve érsekújvári), ha élnének még, bőven 100-on felül lennének. Gyermekkorom nyarait e két városban töltöttem, s ahogy idősödöm egyre erősebb bennem az emlék. Nemrég, segítséget kértem a párkányi polgármesteri hivataltól, hogy a régi párkányi temetőben található rokonaim sírjának feltalálásában segédkezzenek, s nagyon alapos, fotókkal ellátott segítséget kaptam. Innen támadt az az ötletem, hogy a párkányi régi temető összes sírjának fellajstromozására biztassam az arra hivatottakat, s az elhalt személyekről minden tudhatót felkutassanak, s egy kiadványban közzé tegyenek. Ne feledjük: az esztergomi Bazilika látványa - Párkányból a legszebb. Úgy kéne kezelni ezt a két várost, mint Budát és Pestet, az elválaszthatatlan ikerpárt.
OberEnnsinnen
2019. május 30. 16:42
...A rohadt, kurva demokrata-liberális partraszálló szövetségesek qrva anyátok...kiegészítve a moszkvaival... De még előtte: a New York-i rablóbuzi áltelepeseké, akik küldték...
ZsoBuda
2019. május 30. 11:46
Az utolsó perc és lám, most sem tudtak megegyezni. A szlovákiai magyaroknak nincs Eu képviselete. Hol a hiba?
Senye Péter
2019. május 30. 06:02
Egy megoldás lehet: több magyar gyerek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!