A társadalmi immunitás közelében vagyunk

2021. június 03. 11:27

A magyar védettségi igazolvány biztosítja Európában a legnagyobb szabadságot.

2021. június 03. 11:27
Szentkirályi Alexandra
Facebook

„Akiket eddig beoltottunk, azok a lehető legnagyobb biztonságban lehetnek.

Tegnapi ülésén a kormány ismét a járványhelyzettel foglalkozott, a legjobb hír az, hogy a járvány 3. hullámát sikerült letörni, a fertőzés mértéke olyan alacsony most, mint tavaly nyáron volt. Az oltásokkal Magyarország lényegesen jobban áll, mint Európában – Málta kivételével – bárki. Több mint 5,2 millió embert oltottunk be, ez az összes regisztrált 92 százaléka. A magyar és nemzetközi tudományos álláspont szerint az is beoltathatja magát, aki átesett a fertőzésen. Ha valaki ma regisztrál, néhány napon belül oltást tud kapni. A magyar társadalom 54 százalékát sikerült beoltani, amivel a társadalmi immunitás közelében vagyunk.

Akkor van valaki biztonságban, ha beoltatja magát, önmaga és környezete védelmében.

3,7 millió ember kapta meg a második oltást. Számtalan téves információ jelenik meg a vakcinával kapcsolatban, de minden oltás hatékony. Bár vannak kisebb különbségek a vakcinák között, de mindegyik oltás biztonságos. Azoknál, akik beoltották magukat, a koronavírus-járvány lényegesen csekélyebb következményekkel jár, mint egy influenzajárvány szokott járni. Ha a társadalmi immunitást el tudjuk érni, a védettség be fog következni.

A magyar védettségi igazolvány biztosítja Európában a legnagyobb szabadságot.

A magyar igazolvány digitális formája június 15-re rendelkezésre fog állni, tartalmazni fogja az oltás típusát és az oltás dátumát. A magyar védettségi igazolvány biztosítja Európában a legnagyobb szabadságot, miután 12 országgal sikerült megállapodást kötni. Az európai uniós védettségi igazolvány, az úgynevezett green card csak július 1-én fog életbe lépni. A magyar igazolvány digitális változata alkalmas lesz a green card kiváltására. Az uniós szabályok szerint kötelező az Európai Gyógyszerügynökség által engedélyezett oltóanyagokat elfogadni, és minden más tagállami hatáskörben elismerhető. Azok az országok, akikkel most kétoldalú megállapodásokat kötöttünk, minden Magyarországon használt oltóanyagot el fognak fogadni.

Megkezdődik a kárpátaljai magyarok oltása is, amiről az Operatív Törzs fog néhány napon belül tájékoztatást adni. Elegendő oltóanyag van, így nem csak a határainkon belül, hanem a kárpátaljai magyarokra is. Kárpátalja az egyetlen magyar közösség a határon túli térségből, ahol nem biztosított az oltóanyag elérése.

A gazdaság újraindítása szükséges ahhoz, hogy minél előbb túllendüljünk a koronavírus által okozott gazdasági nehézségeken is.

Az önkormányzati járda- és útfelújítási pályázatra olyan kiemelkedő volt az érdeklődés, hogy az eredeti kereten felül további 22-23 milliárd forint igény érkezett. Ezért a korábbi 6 milliárdos keretösszeghez a kormány 20 milliárdos többletforrást biztosít annak érdekében, hogy a települések út- és járdahálózata fejlődjön, ami jól illeszkedik a Magyar Falu programba. További 3,8 milliárd forintot biztosít a kormány a Magyar Falu Program keretében megvalósuló mellékútfejlesztésekre.

A gazdaság újraindítása szükséges ahhoz, hogy minél előbb túllendüljünk a koronavírus által okozott gazdasági nehézségeken is. Hazánk az unióban a legeredményesebbek között szerepelt azzal, hogy 4,9-5 százalékkal csökkent tavaly a gazdasági összteljesítmény. Szeretnénk, ha már az idei évben elmondhatnánk azt, hogy utolértük magunkat. A kormány a gazdaság újraindításával kapcsolatban fontos bejelentéseket fog tenni.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
PPK
2021. június 03. 15:02
Senkit se zavarjon, hogy nincs olyan, hogy társadalmi immunitás. A propagandisták kitaláltak valami baromságot, hogy lássuk, megdolgoznak a pénzükért. És miért is kellett százmilliókért a szinte semmit se mondó védettségi igazolvány?
Bástyaelvtárs
2021. június 03. 13:06
eddig azt mondtátok, h legalább 70% kell a nyájimmunitáshoz, egyem meg azt a csókos szádat ! akkor most hogy van ez? 5 millionál hogy vagyunk a közelében 7 millionak? :))
JMoflicheque
2021. június 03. 12:22
Sajnos én nem vagyok immunis ezekre a gecikre....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!