Jakab Péter adott egy kemény gyomrost az ellenzéki összefogásnak

2021. július 12. 10:58

A Jobbik elnöke által bemutatott lázadás nem az a fajta, amire ez az ország vár.

2021. július 12. 10:58
null
Millei Ilona
Hírklikk

„Azt, hogy Jakab Péter hamisan énekel, még meg lehet bocsátani a Jobbik pártelnökének. Azt azonban, hogy más tollával ékeskedik, pontosabban más szellemi tulajdonát eltulajdonítja, amit kicsit átírva felhasznál önmaga népszerűsítésére, majd, amikor a tulajdonos figyelmezteti rá, hogy nem lesz ez így jó, akkor még neki áll följebb, azt bizony, már nehéz. És, sajnos nem csak, hogy neki áll följebb, de bocsánatkérés helyett egy jól célzott jobbegyenessel a valódi tulajdonost próbálja hitelteleníteni, ez bizony már elég sötét politikai attitűdöt sejtet. Úgy is mondhatnám, hogy egyáltalán nem tartozik a bocsánatos bűnök közé.

De nem akarok zsákbamacskát árulni, leírom a pontos történetet. Ahogy arról a Hírklikk elsőként beszámolt, Jakab Péter vasárnap reggel a Facebook oldalára kitett egy posztot, amin Zágráb Nándor jobbikos képviselőjelölt gitárkiséretével elénekelte Vörös István »Kié az ország?« című dalát, kissé átformálva a szöveget. A dal szerzője, szövegírója és előadója viszont nem örült ennek, és nem azért, mert az előadó nem tisztán énekelt, hanem azért, mert nem tisztán játszott. Vörös István Facebook posztjában azt írta, „Az eredeti, levédett Kié ez az ország című dal szövegírója, zeneszerzője és előadója én vagyok, mely az 1993-as Ez egy kutya világ című lemezemen jelent meg. A dalt semmiféle politikai célzatú felhasználásra, reklámra, nem engedélyeztem. Különösen úgy nem, hogy a szöveg bizonyos részeit átírják, és politikai felhangot adjanak neki. Felszólítjuk Jakab Pétert, hogy a videófelvételt törölje, távolítsa el!”

A történethez hozzátartozik, hogy Vörös István előadóművész, az egykori Prognózis zenekar frontembere a Hírklikknek elmondta, be fogja perelni Jakab Pétert, ha nem távolítja el a videót. Kiderült az is, hogy Vörös Istvánt korábban már megkeresték a Jobbiktól, adjon engedélyt a dal politikai célú felhasználására. Ő azonban a leghatározottabban elzárkózott ettől. A Jobbik elnöke pedig a szöveget átírva, ennek ellenére – és nyilván ennek tudatában 0 mégis közzé tette, és saját politikai hasznára fordította a videót.” 

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jobbközépen
2021. július 13. 13:59
Bevallom,eddig úgy gondoltam hogy előítéletes vagyok mikor meglátom hogy honnan ír egy szerző. Ráveszem magam hogy azért adj neki egy esélyt hátha most másképp lesz. Majd miután megteszem ,rá kellett hogy jöjjek ez nem is előítélet ,csak egyszerű kikövetkeztetés, ha úgy tetszik logika.
diós guba
2021. július 12. 19:30
A cikk? Hát a naivitás, a lúzerség netovábbja. Eddig komolyan gondolták, hittek Jakab kommunikációjának igazságában? Hát hülye ez a néni, mondhatom. Vigyázat! Gyurcsány, ő azonban nem ilyen hülye, őrá jó lesz vigyázni!
röviden
2021. július 12. 19:21
Szólni kell Németh et-nak, hogy több éberséget. Ilyen egységbontó cikket! :)
Zozz44
2021. július 12. 17:17
Sok ilyet! Az ellenzéki kánon lassacskán összeérik, mint a jó féle cefre...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!