Van ez a Jakab Péter, tudják az a bőrkabátos zseb-Leninfiú

2022. február 07. 11:19

Most éppen a „kötelező oltás” ellen indít petíciót a romjaiban heverő Jobbik.

2022. február 07. 11:19
Volner János
Facebook

„Messziről indítjuk a történetet, mert bonyolult. Akik követték a Volner Párt tevékenységét, emlékezhetnek rá, hogy megnyilvánulásainkban, állásfoglalásainkban minden esetben a koronavírus elleni oltások felvételére buzdítottunk és tesszük ezt ma is. Tettük és tesszük ezt legjobb lelkiismeretünk szerint. Állásfoglalásunkat kis utánanézést követően egyértelműen igazolja a tudomány is. Gondoljunk csak bele abba, hogy a századforduló időszakában, ami az emberiség hosszú történetét figyelembe véve gyakorlatilag tegnapelőtt volt, – nagyszüleink és dédszüleink kora – még az élve született csecsemők több, mint negyven százaléka, azaz közel fele nem érte meg a felnőttkort. Az esetek túlnyomó többségében valamely járványos gyermekbetegség végzett velük. Annak, hogy ez az arány mára, ha nem is a nullára, de minimálisra mérséklődött, az oka nem más, mint a tudomány által kifejlesztett és széles körben alkalmazni kezdett védőoltásokban keresendő. Tehát aki a tudománytörténet tükrében keres igazolást, jó helyen jár, mert a védőoltások mellett szóló bizonyítékok gyakorlatilag minden kétséget kizárnak. Éppen ezért mi most is és korábban is azt vallottuk, ha van egy egészségügyi krízishelyzet, arra tudományos válaszokat kell adni, mint tették az eleink is, száműzve így a betegségek sorából a himlőket, a járványos gyermekbénulást, a diftériát és még nagyon sok mindent.

A kötelező oltással azonban mi sem értünk egyet. Úgy gondoljuk, hogy ennek erőltetése csak további ellenkezést szül az amúgy is ellenkezőknél és nem ez a jó módszer a meggyőzésre. Látjuk, hogy bizonyos nyugat-európai példák ennek ellenére egyre inkább a kötelező oltás irányába tolódnak el, így az egész EU-n belül idővel egyre nagyobb lehet az ilyenfajta nyomás. Nálunk azonban még szó nincs ilyenről.

Na most, van ez a Jakab Péter, tudják az a bőrkabátos zseb-Leninfiú, aki folyamatosan népítéletről ordítozik, mint Trockij a Vörös téren, csak éppen senki nem veszi túl komolyan, az előválasztáson is hatalmasat hasalt.”

Nyitókép: Mandiner-videó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sabotage
2022. február 09. 03:32
Te mocsok patkány volNER geci, a seggnyalás ultra bajnoka!! Már megint uszítod magyart magyar ellen!! Orbán csicska féreg lett belőled, de te mindig is egy csicska féreg voltál, és az is maradsz
Félix74
2022. február 08. 09:35
Volner! Nálad nagyobb kommunista nincs az országban! Te szarházi bérenc!
Rocktoberi
2022. február 08. 00:39
Jákob küzd mint malac a jégen. Egy 20%-os pártból csinált egy pár százalékos gyurcsánycsicska pártot. Mi a siker ha nem ez?
nemeth
2022. február 07. 23:55
Volner János egyre nagyobb a szememben, főleg azzal a húzásával, hogy visszalépett a Fidesz javára, hiszen nem lett volna meg (még) az 5 %-a a választáson. Ilyen ellenzékre van szükség, aki konstruktív és a jó ügy mellett van! Köszönjük!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!