A Magyar Jelen szerint jobbikosok irányíthatják Magyar Péter kampányát
A lap úgy tudja, Gyöngyösi Márton és támogatói személyesen is egyeztettek Magyar Péterrel arról, hogy mekkora csapatot és milyen erőforrásokat tudnak biztosítani számára.
Vona szerint Jakab kudarcos előválasztási szerepléséből le kellett volna vonni a konzekvenciákat.
Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány alapítója, a Jobbik korábbi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában járt hétfőn.
Vona az ellenzéki pártok bukásához vezető okokról beszélt, valamint ismételten odaszólt a Jobbik jelenlegi elnökének, Jakab Péternek. Elmondta, „lehet, hogy a parizeres akciók vagy a krumpliszsák rázogatása a parlamentben komoly tetszésindexet szerzett mondjuk a DK szavazói körében, és lehet, hogy
a DK szavazói rá tekintettek mini Feriként ebben a szituációban,
de ez nem jelent szavazatot”.
Majd hozzátette, hogy Jakab „egy másodlagos preferenciát épített a baloldali szavazók körében, ő volt a baloldal fenegyereke, akit a baloldali törzsbázis nagyon szeret, mert ő mondja meg a legkeményebben, de amikor szavazni kell, akkor nem rá szavazunk”.
Vona Gábor szerint a jelenlegi pártelnök előválasztási bukásából le kellett volna vonni a konzekvenciákat, de szerinte ez nem történt meg, ugyanis az előválasztás után is
csúcsra járatták a „parizer-kampányt”.
Vona Gábor idézett mondatait a 16. percnél hallgathatják vissza.
Nyitókép: Földházi Árpád