A szégyen útja

2022. október 07. 16:27

Fura dolog a politikai bukás: magányos, végtelenül magányos esemény.

2022. október 07. 16:27
null
Parászka Boróka
Parászka Boróka
Facebook

„Huszonkilenc másodperc. Ennyi ideig vonul Magyarország miniszterelnöke a vörös szőnyegen, füttykoncertben, szidalmak között, dühös hangorkántól kísérve.  A szégyen útja. Nincs a közvetlen közelében senki. Egyedül kell megtennie pár méternyi utat. Hiába próbálja feszültségét a szokásos módon oldani. Egyik kezét zsebre dugja, fejét lehajtja, szája megrándul, mosolyogni próbál. Has előre esik, térd megroggyan. Oldalra sandít: azoknak az újságíróknak a sorfala áll  a közelben, akiknek nem nyilatkozik, akikkel nem beszél, akiknek magyar kollégáit az utóbbi években kormánya ellehetetlenítette, megszégyenítette. Ők az utolsó menedéke, hozzájuk fordulhatna, ha fordulna a sajtóhoz. De hát ezt ő már évekkel ezelőtt ellehetetlenítette, megtagadta. Kamerák veszik megszégyenülésének minden másodpercét.

Fura dolog a politikai bukás: magányos, végtelenül magányos esemény. Orbán és a hozzá hasonló autokraták kénytelen, kelletlen magukra öltik az összes bajt, nélkülözést, rettegést, amit átélnek a polgárok. Előbb utóbb el kell vinni minedzért a balhét. El fogják vinni – Orbán Viktor útján látszott: tudja ezt. Tudja, hogy nem ez az utolsó út, de ehhez hasonló lesz, csak hosszabb, hangosabb, dühösebb és még ennél is sokkal sokkal magányosabb.

Igazságos ez? Aligha. A diktátorok, autokraták a kollektív alkotás kreatúrái. Személyük és tetteik mögött sok sok ember felelőssége van, olyanoké, akik aktívan vagy passzívan résztvettek ezeknek a rezsimeknek a létrejöttében. A felelősséget azonban rendszerint kevesek viszik el. Vagy épp az így, magányosan megszégyenülők.

A szégyen, a megszégyenítés pillanataiban még nem tudni, vajon a demokráciák kis, de erőteljes felvillanását látjuk. Vagy a permanens diktatúrák pillanatnyi üzemzavarait.”

Nyitókép: Lukas Kabon / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2022. október 08. 23:58
Ha egy politikust (énekest, színészt, sportolót, stb) néha kifütyülnek, abban semmi feltűnő nincs. Másnap, vagy akár azonnal, de mindegyik folytatja. Mondhatni a munkakör része, akárcsak az ünneplés. Demszkyt 20 év alatt számtalanszor kifütyülték, lehurrogták, tojással is dobálták. És? Kitöltötte az öt (!) mandátumát és aztán szépen lelépett balra. Boróka mindössze a vágyálmait akarja tényként előadni.
fabulon a bőre őre
2022. október 08. 21:37
Paróka szégyentelenül kapargászott a szemétben 13 érvénytelen szavazólapot. A botrányt okozni akaró tucatnyi német Volt-os pán-európai pankrátor miatt újra a szeméttelepen érezhette magát. https://www.vadhajtasok.hu/2022/10/07/oromkodik-a-telex-orban-viktort-pragaban-kifutyulte-nehany-ukran-zaszlos-fizetett-statiszta
P.Gy.
2022. október 08. 20:45
Kifütyülték? Kicsodák? A libsi zöldség által kitenyésztett (gender) állatkert?Szerintem ez nem szégyen, hanem dicsőség! A "gyurcsány takarodj" azért hangosabb volt. Gondolom őt nem fütyülnék ezek a férgek. Amíg a Miniszterelnök Urat a MAGYAR érdekek érvényesítése miatt fütyülik ki , addig Te csak csutiban legyél, nem kell okoskodnod! ( aki nagyon buta, annak rosszul is áll)Nicolae Ciuca a te miniszterelnököd, azt ekézzed, gondolom vele nincs semmi bajod mert elég fényesre nyal az Únióban.
laciszabi71
2022. október 08. 15:04
parázna pornóka...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!