Tudtommal Vasváriék felléptek a zsidóellenes megmozdulások ellen

2023. március 16. 18:58

Lehet, hogy számos antiszemita nem akart zsidó nemzetőrökkel együtt szolgálni, de lehettek zsidó nemzetőrök, és talán inkább ez a lényeg.

2023. március 16. 18:58
null
Martin Ethelwolf
Martin Ethelwolf
Facebook

„Kácsor Zsolt elmondja, hogy Pesten 1848-ban pár nappal március 15 után zsidót verni akaró tömeg tüntetett, aztán a nemzsidó nemzetőrök se voltak hajlandók zsidó nemzetőrökkel együtt szolgálni. A nép nem akarta a szabadságot és a békét, csak a markát tartani. Zsidót verni akart, jobbára azért, mert már nagyon vágyott rá, meg hogy zabrálhasson.

Hozzátenném, hogy tudtommal Vasváriék felléptek a zsidóellenes megmozdulások ellen, és a nemzetőrségben való megkülönböztetés ellen is – ez kimaradt a cikkből. (Ha jól emlékszem, a hazai német polgárságot vádolták vele, minthogy javarészt németlakta településéken voltak ilyen megmozdulások – bár nyilván nem kizárólag.)

56-ban is voltak antiszemita megnyilvánulások, ezt a kádárista történetírás nem győzte hangsúlyozni, aztán egyes történészek a rendszerváltás után igen alaposan feldolgozták a témát, Standeisky Éva például kicsit alaposabban is, mint az szerintem korrekt lett volna. De talán mégsem az antiszemitizmus volt 56 lényege, ahogyan azt a holokauszttagadó David Irving állította, a Fehér Könyv és tsai nyomán, ahogyan talán 48-nak se ez volt lényege.

Megkockáztatom: még csak egy fontos jellemzője sem. Lehet, hogy számos antiszemita nem akart zsidó nemzetőrökkel együtt szolgálni, de lehettek zsidó nemzetőrök, és talán inkább ez a lényeg. Emancipációt nélkülöző évszázadok után vagyunk hirtelen egy változásban, és egyetlen társadalomban nem mentek simán az ilyen folyamatok, sehol és semmikor a világon. A fejlett és művelt nyugaton se. Amerikában például pláne nem. Persze ott most szembenéznek, megy is Kolumbusz szobra a raktárba.

A hungaristák viszont nyilván örülnek Kácsor Zsoltnak. A habsburgista tradicionalisták, a Petőfit szidók, az egyre több Kossuthozó, 48-at köpködő jobber szintúgy.”

***

Nyitókép: YouTube-videó

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brandon the great Negro
2023. március 23. 15:31
Vannak gazdag zsidók, meg buták. Nevezett nem gazdag.
Igazszó
2023. március 17. 17:31
1848 em szólhat a magyarokról, a mocskos zsidók ebbe is belepiszkítanak!
NERbot
2023. március 17. 13:38
Magyarországon nincs antiszemitizmus, hiába is terjesztik ennek az ellenkezőjét a mocsadék tudjukkik.
Gyzoltan
2023. március 17. 11:22
Zsidó ez a fickó?! -mert akkor minden érthető, minden meg van magyarázva!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!