Ezt szemlézd, kedves Mandiner

2023. április 18. 14:08

A Népligetnek mindig az volt a baja, hogy kevesen használták.

2023. április 18. 14:08
null
Bardóczi Sándor
Facebook

„Úgy tűnik a Mandiner olvas engem. Ezt köszönöm. Hogy a szövegkörnyezetéből kiragadja a neki tetsző részeket és erre hamis narrarívát kezd építeni a Városliget kontra Népliget kapcsán, azt már kevésbé köszönöm.

Tisztázzuk akkor:

1. A Városliget egy végtelenül túlterhelt park volt már 2012-ben is, amit mind a négy oldalán körbenőtt a város, rengeteg intézménye (túl sok intézménye) volt már akkor is, túl sokan használták és ezért le volt lakva. A Liget Budapest mindezeket a problémákat – egyébként a konzervatív vezetésű város fejlesztési dokumentumai ellenében és attól 180 fokban eltérő módon – úgy kívánta orvosolni, hogy elvette a fővárostól a parkját, hozatott egy törvényt két hét leforgása alatt átverve a parlamenten, hogy itt se az Építési törvény, se az Önkormányzati törvény, se semmilyen városi rendelet vagy határozat nem érvényes, mert ezt a parkot innentől sokkal jobban be lehet építeni, mint más parkokat a törvény engedi, de cserébe ebbe a főváros 99 évig nem szólhat bele. Azaz a meglévő és tűrhetetlenül magas közparki terhelést jövőbeli és hatványozottan magas közparki terheléssel akarja a koncepció orvosolni. Roppant okos. A társadalmi egyeztetése mindennek pedig az lett, hogy biztonsági emberek vertek meg emiatt tiltakozókat és rendőrség oszlatott tüntetőket. Aminek következtében György Péter lemondott a tanácsadó posztjáról.

2. A Népliget ötletpályázatát úgy készítettük elő, hogy a Sörcsarnok lehetséges épületén kívül maximum néhány vendéglátó pavilon, vagy a Főkert üzemeltetési feladatait ellátó építmények férjenek bele a meglévő épületeken (pl Planetárium, Jurta Színház, Víztorony) kívül, ami a 3%-os törvény garantálta közparki beépítettségbe belefér. Még egyszer: semmilyen törvényt nem kell felülírni miatta, senkinek a jogát nem kell korlátozni és még alkotmányos aggály sem keletkezik. Nem tartalmaznak a tervek egyetlen új múzeumot sem, egyetlen mélygarázst sem. Sőt még az örökségvédelmi kívánalmak, a történeti park rehabilitációjanak igenye is teljesül. Azt gondolja ez a terv azonban, hogy a Liget projekt egyetlen értelmes cselekedete az volt, hogy a Közlekedési Múzeumot a Népliget melletti (figyelem! Nem benne, mellette!) rozsdazónába vitte be, és az Északi Járműjavító kultúrális rehabilitációjával a park szomszédságában létrejön múzeum, az Opera Műhelyházzal pedig rendezvénytér és kulturális helyszín. Miközben a Tisztviselőtelepen irodaházak, a Mol székház, az MVM Dome, a kőbányai oldalon pedig egy reménybeli lakó és iroda negyed jöhet létre a mostani logisztikai hasznosítás helyett. Azaz a parkot lassan majd körbenövik a kulturális, irodai, lakó és sport funciók, amelyek nem a parkot akarják beépíteni, de együtt tudnak vele működni. S mindezt közösségi tervezéseken, fórumokon, nyílt ötletpályázaton (nem, nem építészeti, hanem csak tájépítészeti, ez itt egy park ugyanis), transzparens vitákon és civil együttműködéssel kívánjuk menedzselni. Biztonsági őrök és rendőri oszlatás nélkül.

3. A Népligetnek mindig az volt a baja, hogy kevesen használták, mert a város nem vette körül, nem volt jól megközelíthető, zárvány volt vasúti töltések és nagy forgalmú utak között. Ezért nem volt használva. Ez a következő évtizedben valószínűleg radikálisan fog megváltozni. Nem a közpark túlépítésével, hanem a környezetében lévő rozsdaterületek felértékelődésével. Amitől a közpark végre használva lesz arra, amire egy közpark való: rekreációra. Ezzel szemben a Városligetnek legalább 1890 óta az a legfőbb problémája, hogy teletömik funkcióval, épülettel, eseménnyel, ami lerohasztja a zöldfelületeket, s ha éppen nem tudja egyetlen állami cég sem pótolni szakmányban a letaposott és kiégett füvet, parkolással és rendezvénydömpinggel legyalult évelőket és cserjéket, mert mondjuk válság van, akkor megint beleáll a földbe az egész.

No, hát akkor ezt szemlézd, kedves Mandiner.

Küldök hozzá műfüves kutyafuttató képet is. Meg rendezvény idején szétparkolt zöldfelületet is. A Városligetből.”

***

Nyitókép: Bardóczi Sándor Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ügyek
2023. április 19. 19:55
"A Városliget egy végtelenül túlterhelt park volt már 2012-ben is, amit mind a négy oldalán körbenőtt a város, rengeteg intézménye (túl sok intézménye) volt már akkor is, túl sokan használták és ezért le volt lakva." Bardóczi Sándor, addig ne beszéljen parkról, amig egy autópálya van a park közepén. Több mint 3 évük volt, hogy ezt megszüntessék, mihez anyagiforrás nem kell csak elhatározás és kivitelezés.
sorostalanság
2023. április 19. 11:28
Ez a f@sz tájépítészként nem fogta fel, hogy a Népliget egy ERDŐ funkció nélkül, a Városliget pedig egy a családoknak pihenést-szórakozást biztosító KÖZPARK. És ez diplomázott b+...
Kekec54
2023. április 19. 08:41
Ez annyira ismeri Budapestet, mint én Bécset, tehát sehogy. Hír volt nemrég, hogy a 3. Kerületben 10ezer fát ültetnek Aquicumban, térképek vannak erről ott a területen engedéllyel épült házakkal. Aztán kiderül, hogy Kaszásdűllőre ültették azokat. Ilyen "nagytudású szakemberekkel" vannak tele az önkormányzatok, sajnos
Jose
2023. április 19. 06:33
Szerintem a Városliget körül rengeteg a lakóterület, a Népliget közvetlen környékén meg sokkal kevesebb. Pl. ezért se megy utóbbiba senki.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!