Cigánymentes Jobbik-gyűlés?

2010. március 21. 16:54

Romák szerint a kisebbségiek nem mehettek be Szegedi Csanád előadására Hajdúhadházán. A Jobbik cáfol.

2010. március 21. 16:54

A betiltott magyar gárda egyenruháját viselő személyek magakadályozták, hogy a helyi romák bejussanak a Jobbik hajdúhadházi választási nagygyűlésére vasárnap - közölte Lakatos Zsolt Bátor, a helyi roma civil szervezet vezetője. Tájékoztatása szerint mintegy tízen szerettek volna bemenni a választási gyűlésre, amelynek előadója Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője és a párt helyi képviselőjelöltje volt.

Dúró Dóra, a Jobbik szóvivője közleményében visszautasította és aljas rágalomnak nevezte a vádat. A Jobbik szerint a hajdúhadházi rendezvényen mintegy négyszázan vettek részt, több, hivatalos öltözékben megjelent rendőr is tartózkodott a tömegben, ahol semmilyen atrocitás nem történt. Mint írják, a Jobbik Magyarországért Mozgalom több mint négyezer lakossági fórumot tart a választásokra készülve, amelyekre gyakran cigányok is ellátogatnak, azonban őket semmilyen hátrány nem éri, képviselőjelöltjeink őszintén elmondják a cigányokkal kapcsolatos, a Jobbik programjában is szereplő javaslatokat is.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Karcsi75
2010. március 23. 09:08
Lehet,hogy a szamurájkard nem fért el keresztben az ajtófélfánál! :) Az a nagy probléma,hogy ezekkel az emberekkel se Horthy se Csermanek nem bírt zöld ágra vergődni. Tudomásul vehetnék már a megélhetési rasszistázók,hogy a világon mindenütt probléma van velük és ezért évszázadok óta nem a mindenkori többség a probléma forrása. Ide lehetne venni Czeizel dokit aki eladott párat Kanadába és lám a vér nem válik vízzé ott sem tudtak rendesen fejlődni. Pedig állítólag jó családokhoz kerültek.
Xor
2010. március 21. 17:57
A Jobbik cáfolja a hírt. http://barikad.hu/node/49432
trust
2010. március 21. 17:42
Miért akarnak bemenni jobbik nagygyűlésre? Ha félnek a gárda egyenruhától, akkor meg főleg miért? Vagy csak akkor félnek, ha rendőrt kell kiabálni, mert itt nem lehetett, hiszen önként akartak odamenni.
picur3ka
2010. március 21. 17:38
Nem kellett volna annyiszor megtamadni oket, talan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!