Hoffmann: Az igazgatók válláról lekerültek a gondok

2013. január 17. 16:05

Hoffmann Rózsa az oktatási rendszer átalakítása kapcsán elmondta, káosz nincs, csupán „csukott szemmel nehéz mindent a helyére tenni”.

2013. január 17. 16:05

Az oktatási államtitkár a Tv2 Mokka című műsorában arról beszélt, az ELTE gyakorló általános iskolája valójában nem az állam tulajdona, hanem az Eötvös Loránd Tudományegyetemé, a bezárása miatt ugyanakkor „nem kell sírni”, bár megérti, sokan ragaszkodnak az intézményükhöz. Hoffmann elmondta, ha az ELTE mégsem tudja a jövőben fenntartani az intézményt, az állam készséggel átveszi majd az intézményt.

Az oktatási rendszer átalakítását egy nagy puzzle-höz hasonlította, és úgy vélte, „az átállás együtt jár egy olyan bizonytalansággal, hogy ha valaki nem olvassa el azt, amit megkapott, akkor könnyebb panaszkodnia”.

Az igazgatók jogkörének szűkítése kapcsán Hoffmann úgy fogalmazott, az oktatók kinevezésének magasabb szintre kerülése a tanárság megbecsülésének jele, az igazgatók válláról pedig ezzel lekerülnek a jövőben a gondok. Mint mondta, az igazgatóknak egyébként is az lenne a dolguk, hogy „őrködjenek az oktatás magas színvonala felett”.

Arról is beszélt az államtitkár, hogy nem gondolja, hogy a mindennapos iskolai működés feltételei sérültek volna, és olyan tanár sem akad, aki maga kényszerült volna a kréta megvásárlására. Ugyanakkor Hoffmann szerint ennek is a tanári hivatás részét kellene képeznie.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
liberálzöld.
2013. január 18. 09:04
Kedves Rózsika, jó nagy barom az, aki csukott szemmel áll neki helyére tenni dolgokat. Próbáld csak ki egyszer otthon a fürdőszobádban. Pedig az nem egy országnyi méret!
buckafej
2013. január 18. 08:23
Én dolgoztam tanárként 7 évet, a családban számos tanár, igazgató van. A tanmenetet a tanterv alapján az iskola, illetve a tanárok dolgozzák ki, az órarendet szintén az iskola állítja össze. Az oktatást a tanárok végzik, az igazgató néhány órát egyébként is tanít, másrészt felügyeli a szakmai munkát. ezen kívül menedzseli az egész iskolát, pedagógiai-szakmai, minőségfejlesztési pályázatokat ír, eszközbeszerzésre, technikai fejlesztésre nyújt be pályázatokat stb. Hidd el marad feladata és felelősségeaz igazgatónak. Viszont nem kell az önkormányzattal hadakozni, buta polgármesterek és képviselők hülyeségeit hallgatni a képviselő-testületi üléseken.
trabantkombi
2013. január 17. 23:27
Kréta garbó! Takarodj a komcsi tetves hazug k@rva anyádba! Magyarok szégyene, rohadt ribanc! Már a sajátjaidnak sem kellesz! Mocsok! 2014!!!
BőröndÖdön
2013. január 17. 21:49
Ez az értelmetlen, erőszakos államosítás sehová sem vezet,de midenképpen minőségromlást eredményez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!