Erkölcstelenül nem lehet boldognak lenni

2013. február 19. 15:34

A legjobb arcokból lesznek az erkölcstantanárok, és szó sincs rejtett hittanról – mondta a tanárokat továbbképző oktató.

2013. február 19. 15:34

Erkölcstant azok a tanárok taníthatnak, akik részt vesznek egy 60 órás továbbképzésen. Ennek a tanfolyamnak az egyik oktatója, egyben a Sapientia Főiskola tanszékvezetője, Dr. Papp Miklós beszélt a Mokkában az erkölcstanról. Mint fogalmazott: a demokrácia belátta, hogy szüksége van arra, hogy mindenki kapjon erkölcsi nevelést, ez nem csak a vallásosok dolga. Elmondta azt is, hogy az erkölcsös ember olcsóbb az államnak is, az erkölcstan hatása forintosítható, hiszen így kevesebb kamerára, vagy rendőrre lesz szükség.

Papp Miklós szembe állította a korábbi erkölcstant a most bevezetendővel: mint mondta, a régi a „bűnmorálról” szólt, arról,  hogy mi bűn és mi nem, ezért jut elsőre eszébe sokaknak az erkölcstan kapcsán a szabályozás. A jelenlegi erkölcstan kulcsszavai ugyanakkor az emberségesség, illetve az életvezetés. Példaként említette a személyes méltóság kérdését, amelyet nem lehet egymástól elvitatni, ezeket igyekeznek játékos formában megtanítani a gyerekeknek. Papp szerint erkölcstelenül nem lehet boldognak lenni.

Azon kérdés kapcsán, hogy milyen eredményei lehetnek az erkölcstannak, Papp elmondta: ahol már évek óta oktatják, az órákon megtanult konfliktuskezelést máshol is alkalmazzák, az igazgatók jelzik, hogy megváltozott az iskola légköre, és a teljesítmény is javult.

A kötelező tanfolyamról szólva elmondta: oda a legjobb arcok jönnek, belőlük lesznek az erkölcstan tanárok. Mint kifejtette: mikor odamennek, nem is igazán tudják, hogy miről van szó, majd látják, hogy valójában egy dinamikus életvezetésről. Papp szerint az erkölcstan tanítás a pedagógusi hivatás csúcsa, hiszen itt az egész gyereket nevelik. Hangsúlyozta továbbá, hogy mindenféle pedagógus jelentkezik a tanfolyamokra, ahol láthatják: nem arról van szó, hogy rejtett hittant tanítsanak erkölcstan órán, hanem valódi erkölcstanról.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pikkpakk
2013. február 20. 10:09
erkölcstan ? éljenafidesz éljenafidesz.... barmok...
Zokni
2013. február 20. 10:04
Nem létező tantárgy az erkölcstan. Mert mi az, hogy erkölcs? Az emberi viselkedés követendő szabályai összessége, melynek része az írott jog, és részei az íratlan elvárások és szabályok is. És legfőképpen a közösség ezek mögötti öntudatlan, avagy sokszor tudatos viselkedési módok, elvárások laza, és olykor időben, térben változó gyűjteménye. Itt idézték ennek EGY FAJTA felfogását: azok taníthatnak erkölcsöt, "...akik példás családi életet élnek, pl. nem lehetnek elvált személyek, nem élhetnek élettársi kapcsolatban és legalább egy házasságban született gyermeket nevelnek (vagy örökbe fogadtak)." Illetve az "erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek szexfilmeket." Ennyi. Gratulálok. Mer' a szülőknek nem kéne az erkölcsösnek lenniük? Mert a matektanárnak, meg a tesitanárnak nem kéne erkölcsöt sugároznia az óráin? Nem ott kéne elsősorban erkölcsösnek lenni, és a jó példával élen járni, ahol a tanár a hatalmát gyakorolja a gyerek fölött!? Egy rossz tanárral szemben, egy jó erkölcstan-tanuló nem tehetné fel a kérdést, hogy "...tessék mondani, még hányszor tetszik letöröltetni a rövid szoknyás Katival a táblát?" "Tessék mondani, miért teccett megígérni, hogy időben javítja ki a dolikat, ha nem teszi?" "Tessék mondani, miért nem ismeri a saját kérdésére a helyes választ?" "Tessék mondani miért teccik pikkelni a fiúkra/lányokra/romákra/zsidókra/kövérekre/csúnyákra az osztályban?" "Tessék mondani, miért teccik megalázni, nevetségessé tenni minket?" Aki ezt az egészet kitalálta, az rendkívül erkölcstelen ember volt. Mert hazudott. Azt az érdeket próbálja érvényesíteni, hogy a szekularizált állami oktatásba becsempéssze valahogy a hittant. És helyette behozza a "hitetleneknek" számára az erkölcstant. Valamit valamiért. Egy kis "evangelizáció", egy súlyos pedagógiai csőd fejében.
bakter007
2013. február 20. 09:39
Én azt tanultam az iskolába és gyerekkoromba is, hogy a példát a felnőttek és az előljárók mutatják..... Majd ha kormányunk és vezetőink erkölcsös életet élve példát mutatnak, akkor esetleg elvárhatják, hogy mi is úgy éljünk... Addig meg.... Fejétől bűzlik a hal.....
Basiliscus
2013. február 20. 08:10
"Erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek szexfilmeket". LOL :D Majd jön egy bizottság, ellenörzi a DVD könyvtárat otthon. :)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!