Nem mondják meg, mi volt sértő Szanyi beszédében

2013. május 08. 09:59

Kövér László nem engedte elmondani Szanyi Tibor interpellációját, mert az szerinte sértette volna a parlament tekintélyét. Az Országgyűlés sajtószolgálata azonban arra továbbra sem válaszolt, hogy konkrétan mely kifejezések voltak sértőek a beszédben.

2013. május 08. 09:59

Mint az RTL Klub híradójából kiderült, a parlamenti stúdió nem mutatta, hogy mialatt Kövér László felolvasta döntését, addig Szanyi Tibor egy „Mutyifilter” feliratú táblát tartott a magasba. Csak fotókról volt látható a jelent.

Szanyi Tibor egyébként azt mondta, hogy interpellációjában nem volt olyan kifejezés, amit valamelyik fideszes ne használt volna korábban. A Fidesz szóvivője szerint nem egy-egy kifejezés számít, hanem az, hogy Szanyi beszéde tele volt olyan szavakkal, amik nem illenek az országgyűléshez.

A szocialista politikus a trafikügy kapcsán egyebek mellett „maffiakormányról” beszélt volna. Kocsis Máté korábban a „maffiabaloldalról” beszélt felszólalásában, ami azonban nem verte ki a biztosítékot Kövérnél.

Az RTL Klub által megkérdezett alkotmányjogász szerint Kövér akkor döntött jól, amikor engedélyezte Kocsis felszólalását, és most rosszul, amikor Szanyiét nem. Szerinte rossz a házszabály, illetve a parlamentről szóló törvény, ha lehetővé teszi ezt. Hozzátette: a politikai véleménnyilvánítás szabadságát csak akkor lehet korlátozni, ha nyílt törvény-, alkotmánysértés van benne.

Egyébként korábban Szili Katalin is letiltott egy interpellációt, amelyben Szijjártó Péter beszélt volna Gyurcsány Ferenc ingatlanszerződéseiről.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Fici7
2013. május 09. 10:58
Hagyni kellett volna hogy elmondja a beszédét. Ha hülyeséget mond legfeljebb lejáratja magát és pártját. Így meg lett belőle egy nagy média cirkusz.
Aaronboy
2013. május 08. 22:45
"Kövér László nem engedte elmondani Szanyi Tibor interpellációját, azt azonban továbbra sem mondták meg, konkrétan mi volt sértő benne." Konkrétan Szanyi személye magában a sértő, maga a létezése elfogadhatatlan. Szanyik pedig ne legyenek!
atila68
2013. május 08. 20:09
Egy csuda, ahogy az MSZP napra nap leszopja magát.
ciseaux
2013. május 08. 19:17
Drága édes Kövér úr! Mi miért nem élvezhetjük szabadon egyik kedvenc futóbolondunk, a Szanyi rohamait? Már az is tilos, hogy magukon röhögjünk? bár! Ismerve a Szanyit, az már fölnyomta a szövegét a Fukbuk-jára is...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!