Drámai videón a verőcei hajóbaleset után indult keresés (VIDEÓ)
A halálos hajóbaleset helyszínén hajnal óta dolgoznak a katasztrófavédelem egységei.
Az Együtt-PM kampányfőnöke azt mondta: Tiner György, a „hivatalos” Együtt 2014 elnöke százezer eurót kért azért, hogy pártja ne induljon a választásokon.
Szigetvári Viktor azt mondta: az ajánlatot elutasította, mivel az ő pártjuk egy létező párt, támogatókkal, aktivistákkal, ami nem mondható el a Tiner-féle Együtt 2014-ről.