Orbán: Jövőre 44 milliárdot biztosít a kormány a rendvédelmi életpályamodellhez

2014. december 23. 12:25

Jövőre 44 milliárd forintot biztosít a kormány a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének bevezetésére – jelentette ki Orbán Viktor kedden a Készenléti Rendőrség budapesti alakulóterén, ahol 385 új rendőrautót adott át a szervezetnek. Orbán hangsúlyozta: egyre jobb a nyomozások eredményessége, de a rendőrök anyagi megbecsültsége „időtlen idők óta nem javult”.

2014. december 23. 12:25

Jövőre 44 milliárd forintot biztosít a kormány a fegyveres és rendvédelmi dolgozók életpályamodelljének bevezetésére – jelentette ki Orbán Viktor kedden a Készenléti Rendőrség budapesti alakulóterén, ahol 385 új rendőrautót adott át a szervezetnek.

 
A kormányfő szerint a kabinet által biztosított forrásból jövő júliustól a fegyveres és rendvédelmi dolgozók illetménye átlagosan 30 százalékkal fog emelkedni. Külön megemlítette, hogy az érintettek otthonteremtését is támogatja az életpályamodell.
 
Orbán Viktor hangsúlyozta: folyamatosan javul a nyomozások eredményessége, kevesebb a bűncselekmény, ami szinte csoda ahhoz képest, hogy a rendőrök anyagi megbecsültsége „időtlen idők óta nem javult”. Hozzátette: ma már természetes számunkra, hogy biztonságban élhetünk, s úgy vélte: természetes az is, hogy mindezt a rendőrség a láthatatlan, mégis hatékony fegyverével, a tekintélyével éri el. 
 
Felidézte: 2010-re nem csak gazdasági értelemben került Magyarország a tönk szélére, de romokban hevert a rend és közbiztonság is. 
 
Az elmúlt évekről azt mondta: a tisztességes embereket védő igazságos törvényi környezetet teremtettek, „megtisztítottuk sorainkat azoktól, aki a bűn oldalára álltak”, s olyan erős erkölcsi alapot fektettek le, amelyre fel lehet építeni egy tekintélyt parancsoló rendőrséget. Hozzáfűzte: az ország gazdálkodásának egyensúlyba hozásával ma már többet lehet költeni a közbiztonságra. 
 
A kormányfő felsorolta: 3500 fővel megerősítették a rendőrséget, új pótlékot vezettek be a tiszthelyetteseknek, a rendőrök új ruhákat kaptak, a kedden átadott gépkocsikkal együtt pedig több mint 4600 új autóval bővült a rendőrség járműállománya. 
 
Orbán Viktor szerint fontos a létszám, a törvények, a felszereltség, a szervezeti háttér, de ezek mind semmit se érnek, ha a rendnek nincsenek a hazájukat szerető és azt odaadással szolgáló őrei, őket pedig anyagilag is meg kell becsülni. Ehhez megvan „az erőnk, az elszántságunk és a pénzünk is” – mondta a kormányfő. 
 
Közölte azt is, hogy a most átadott gépkocsikkal együtt összesen 1587 járművet kap a rendőrség 2014-2015-ben. Hangsúlyozta: az autók túlnyomó része Magyarországon készült, a magyar emberek munkáját dicséri. Felidézte: egykor magyar rendőrök szovjet Zsigulikat vezetve üldözték a nyugati Mercedeseket, s az, hogy Ötvös Csöpi utolérte őket, sokkal inkább tűnt a forgatókönyvírók túlzásának, mint a valóság ábrázolásának. Ahogy a bajor rendőrök esetében természetes, hogy olyan BMW-ket hajtanak, amelyeket az utolsó csavarig bajorok készítettek, ma már az is természetes, hogy magyar rendőrök Magyarországon gyártott autókat használhatnak. 
 
Az ünnepségen 385 új szolgálati gépjárművet adtak át: terepjáró képességű mikrobuszokat, járőr- és bűnügyi személyautókat. A rendőrség megrendelésére gyártott Skoda, Mercedes és Audi típusú szolgálati gépkocsik a 2014-ben indult program első ütemeként, a központi költségvetés finanszírozásával, illetve az Európai Unió Külső Határok Alap támogatásával valósult meg. 
 
Az egyes területi rendőrségeket szolgáló gépkocsi-park a beszerzés további ütemeiben, 2015. első negyedévében újabb járművekkel bővül: a központi költségvetés további 1180, míg az uniós forrás 22 autót biztosít. 
 
A Készenléti Rendőrség alakulóterén felsorakoztatott járőr gépkocsikat – a korábbi beszerzésektől eltérően – speciális rendészeti felszerelési csomaggal, lövedékálló mellénytárolóval, LED technológiás elemlámpával és töltővel, kiegészítő megkülönböztető jelzéssel látták el, a szélvédőket hővédelemmel bíró biztonsági és sötétítő fóliával vonták be. 
 
A 9,4 milliárd forint összértékű járművek valamennyi területi rendőri szerv munkáját szolgálják: támogatják a Készenléti Rendőrség, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, a budapesti és a megyei rendőr-főkapitányságok, valamint a külső határos megyék határrendészeti kirendeltségeinek feladatellátását.
 

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2014. december 23. 22:18
Teljesen jogos: az erőszakszervezetek kell erősíteni egy diktatúrában, az oktatást meg minden eddiginél lejjebb építeni, hogy már csak tényleg a legelvetemültebb-legelhivatottabbak akarjanak belerokkanni a tanításba, meg zárjuk be mellé a gimiket, kéttannyelvűket. Hogy a jólfizetett rendőrök majd tartsák távol a munkanélküli milliókat a hűbéruraktól.
=nessuno=
2014. december 23. 18:51
Kell az erőszakszervezet, most hogy lázong az utca. :))
chack
2014. december 23. 17:23
Még szerencse, hogy nem zárt helyen hangzott el ez a beszéd! Kár lett volna a sok áldozatért, akikre rászakadt volna a plafon! " folyamatosan javul a nyomozások eredményessége" " kevesebb a bűncselekmény" " ma már természetes számunkra, hogy biztonságban élhetünk" " a rendőrség ... tekintélyével" " a tisztességes embereket védő igazságos törvényi környezetet teremtettek" " megtisztítottuk sorainkat azoktól, aki a bűn oldalára álltak” " erős erkölcsi alapot fektettek le, amelyre fel lehet építeni egy tekintélyt parancsoló rendőrséget" " az ország gazdálkodásának egyensúlyba hozásával ma már többet lehet költeni a közbiztonságra" "ma már az is természetes, hogy magyar rendőrök Magyarországon gyártott autókat használhatnak" (GYÁRTOTT??? Esetleg összeszerelt) Mellesleg most, hogy viktor egyre nagyobb sz@rban érezheti magát, valahogy fontos lett a rendőrök fizetése. A 30% jól hangzik, csak azt ne felejtse el senki, mióta nem volt béremelés a rendvédelmi szerveknél. Az életpálya bevezetését már olyan régóta lebegtetik, hogy szerintem rég benőtte a gaz. Mint majd a stadionokat is be fogja nőni.
balbako_
2014. december 23. 16:14
Kaptak a rezidensek, orvosok, pedagógusok, most a rendvédelmi dolgozók és a háziorvosok. Szépen sorban ahogy a gazdaság teljesít.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!