Használja SZÉP-kártyáját, ha már egyszer van

2015. április 17. 19:14

A 2013-ban feltöltött 67,8 milliárdból még 2,8 milliárd forint van a SZÉP-kártyákon az NGM számításai szerint. A pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-ig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán maradt összeg elvész a kártyabirtokosok számára.

2015. április 17. 19:14

A szaktárca az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismerteti: a belföldi turizmus növekedésének továbbra is fő motorja a SZÉP-kártya, mellyel 24 ezer munkáltató több mint 1 millió 56 ezer dolgozója rendelkezik. A kártyákra feltöltött összeg, és a segítségével igénybe vett szolgáltatás mértéke évről évre nő. A turizmusért felelős tárca számára kiemelten fontos, hogy a SZÉP-kártyákon lévő pénz minél nagyobb arányban hasznosuljon az ágazatban, hangsúlyozzák. A Széchenyi Pihenőkártyákra 2013-ban 67,8 milliárd forintot töltöttek fel, mely mostanra 2,8 milliárd forintra, a teljes feltöltés mintegy 4 százalékára apadt. Az előző évben ez az arány másfél hónappal a lejárat előtt majdnem 5 százalék volt. Tavaly már 75,9 milliárd forintot töltöttek fel a cégek, ami 12 százalékos növekedést jelent, ismerteti a szaktárca.

A közleményben felidézik: a szálláshely-szolgáltatásért és fürdőbelépőért mindhárom zsebből lehet fizetni, vagyis a kártya bármelyik zsebében is maradt még 2013-as pénz, azt akár egy hétvégi családi program alkalmával is fel lehet használni. Ha a kártyabirtokos végképp nem tudja május 31-ig elkölteni a kártyáján lévő pénzt, lehetősége van arra, hogy a kibocsátó bank honlapján keresztül a lejáró keret terhére lefoglaljon és leelőlegezzen egy későbbi nyaralást. Hasonló lehetőség az ajándékutalvány, avagy voucher vásárlása is, amelyek ugyancsak lehetővé teszik, hogy a választott szolgáltatást későbbi időpontban vegyék igénybe.

Az NGM a tavalyi tapasztalatok birtokában okkal bízik abban, hogy elkövetkező másfél hónap elég lesz ahhoz, hogy a még el nem költött 2,8 milliárd forint döntő része betöltse küldetését, és valóban a munkavállalók pihenését, rekreációját szolgálja. A minőségi szolgáltatási kínálat látványos bővülésének köszönhetően a hazai turisztikai ágazat felkészült arra, hogy egyre színesebb, egyre több igényt kielégíteni képes keretet biztosítson a belföldi vendégek kikapcsolódásához, írja közleményében a tárca.

A SZÉP-kártya birtokosok a kibocsátó intézmények honlapjain vagy telefonos ügyfélszolgálatain tájékozódhatnak a kártyájukon lévő lejáró összeg nagyságáról.

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. április 17. 19:58
Szép! Szép?
Akitlosz
2015. április 17. 19:32
Ha már a fizetésükből úgysem telik a megélhetésre, akkor legalább üdüljenek! Az nyilván fontosabb. Az ország nyomorát jelzik ezek a megoldások. Jegyrendszert olyan helyeken vezetnek be ahol vagy áru nincsen, vagy pénz nincsen. Áru van tehát pénz nincsen. Mindenki jobban örülne ha valódi pénzt kapna a munkájáért, nem ilyen pénzpótló elértéktelenedő izéket. Vészni ige amúgy nincsen a magyar nyelvben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!