MSZP: Még több élelmiszer áfája csökkenjen!

2016. január 05. 11:58

A szocialista Gőgös Zoltán szerint a sertéshús áfájának csökkentése az első olyan érdemi áfacsökkentés, ami valóbban árcsökkenést jelentett a vásárlók számára. A politikus szerint viszont ott nem kellene megállni, és néhány más termék esetében szintén csökkenteni kellene az áfát.

2016. január 05. 11:58

Az MSZP az első érdemi áfacsökkentésnek tartja a sertéshús forgalmi adójának mérséklését, amit szerintük további alapvető élelmiszerekre is ki kellene terjeszteni. Gőgös Zoltán, a szocialisták elnökhelyettese kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, a „korábbi látszatintézkedések után” a sertéshús áfájának 22 százalékpontos csökkentése valódi árcsökkentést jelenthet. A hivatalos forgalmazók ugyanis „biztosan nem nyelik le” az alacsonyabb forgalmi adót, legfeljebb azok a kereskedők vacillálhatnak, akik eddig sem fizettek áfát – tette hozzá az ellenzéki képviselő.

Kiemelte továbbá, hogy az MSZP azt szeretné, ha a kormány nem állna meg a sertéshúsnál és további alapvető élelmiszerekre is kiterjesztené az áfacsökkentést, amely így valódi rezsicsökkentéssé válhatna. Gőgös Zoltán példaként említette a baromfihúst, a tejet és az egyszerűbb sajt- és kenyérféléket, a tojást, az édesvízi halakat, valamint az Európában előállított zöldség- és gyümölcsféléket. A szocialisták elnökhelyettese hangsúlyozta, ezen további áfacsökkentések összesen 100 milliárd forintos bevételkiesést jelentének a költségvetésnek, ugyanakkor ez az összeg már egy év alatt megtérülne az áfacsaláshoz kapcsolódó más csalási formák visszaszorulásával.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2016. január 05. 23:57
Nem tudom észrevettétek e de az utóbbi időben nagyon bedurvult a baloldali média lobbi...féltik a maradék támogatóik is elkopnak ha ennyire semmit sem ér a szavuk... az Index olvashatatlan egy Joint füstben üldögélő vöröscsillagos ifi csapatnak tudom őket elképzelni akik még a fikát is fikázzák...borzalom az origó már soxor azt sem tudja hogy szidja a jobb oldalt, hányinger az egész a 444 a soros Armysok folyamtosan tényként közölnek feltételezéseket a nol teljesen a háttérbe szorult ideges kapkodós lett folyamatosan fáziskésében van népszava DK-s lett a 168 óra eddig sem volt olvasható Nem jobb a helyzet a radikálisoknál sem az MNO láthatólag teljesen átment balra jobbra csapdosó , fuldokló csapkodó jobbikosba.. ahhoz hogy képben legyél nagyon komoly szűrést kell végezni itt is ott is.. Ti honnan tájékozódtok?
kitiltott
2016. január 05. 23:57
legyen ingyen a piros szegfű is!!!
GV0917
2016. január 05. 20:41
Még, még, még és még! A Geöghösnek ez sem elég!!!Ím hát: LÁSD: Lásd,lásd és lásd! Sorsod az elpusztulás! Mert a spirál, hogyha elszabadul, El fogsz rohanni te kis gyáva nyúl, Hiredet senki se hallja, S üget nyomodban behúzott Farkkal a falka!
Héja
2016. január 05. 20:24
A még kevesebb mszp csökkenjen!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!