Balog: Akár a köznevelési törvényen is módosíthatnak

2016. február 18. 16:56

Ha kell, akár a köznevelési törvényen is módosítunk – jelentette ki Balog Zoltán csütörtöki sajtótájékoztatóján. Az emberi erőforrások minisztere ezt a köznevelési kerekasztal munkájának lehetséges végeredménye kapcsán mondta.

2016. február 18. 16:56

Ha a köznevelési kerekasztal munkájának végén azt állapítják meg, hogy módosítani kell a köznevelési törvényen, akkor „abban is állunk rendelkezésre” – mondta az ember erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, egy más témában tartott sajtótájékoztatón.

Balog Zoltán – arra a kérdésre válaszolva, hogy a kedden alakult civil közoktatási platform javaslatait figyelembe veszik-e – kifejtette, ha egy civil szakmai fórum komoly szakmai munkát akar végezni, és ennek eredményei vannak, akkor azt mindenképp szeretnék „becsatornázni” a köznevelési kerekasztalba.

Hozzátette, mindazokkal szívesen tárgyalnak, akiket a diákokért érzett felelősségérzet vezet, de egy több száz tagú kerekasztal nyilván nem fog tudni működni. Egyrészt az a kérés a kerekasztalhoz, hogy ne kapkodjon, másrészt, hogy azonnal változtasson – mondta a miniszter –, mindeközben azonban kevés szó esik a gyerekekről, akiknek a jövőjéről van szó.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2016. február 19. 10:05
"Akár" Lofasz nem lesz ebbol, mezesmadzag.
balbako_
2016. február 18. 20:18
Ezt hívják politikai megoldásnak. Gallóné meg földhöz vágja magát.
SwordFish
2016. február 18. 19:05
Balog úr még a Fidesz szavazók többsége szerint is alkalmatlan a posztjára. Ennyire értett mindíg mindenhez.
SwordFish
2016. február 18. 19:03
Akár le is mondhatna, Miniszter úr.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!