A jövő héten érkeznek az Erzsébet-utalványok

2018. március 10. 17:17

2,7 millió nyugdíjasnak oszt szét a kormány 10 ezer forint értékű utalványokat, már március 15. előtt elkezdik a kézbesítést.

2018. március 10. 17:17

A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin hozzátette, 2,7 millió ember kap most 10 ezer forint értékű utalványt.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy ez a harmadik olyan alkalom, amikor – a gazdaság jó teljesítményének köszönhetően – lehetőség van a nyugdíjasoknak ilyen formában segíteni.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője azt mondta, az utalványokat március 15-e előtt kezdik a címzettekhez eljuttatni értékküldemény formájában.

Mint mondta, az utalványokat először Budapesten, majd Pest megyében, utána pedig az ország minden pontjára eljuttatják, a cél, hogy az utalványokat április közepéig minden belföldi lakcímmel rendelkező megkaphassa.

A posta szóvivője hozzátette: az értékküldeményként érkező Erzsébet-utalványokat személyesen kell a postástól átvenni. Amennyiben ez nem lehetséges, a postás értesítőt hagy, amellyel a postán kaphatja meg a küldeményt az arra jogosult.

Panulin Ildikó elmondta még, hogy 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt négy darab kétezer forintos és két darab ezer forintos címletben kapják meg a nyugdíjasok.

A kormány döntése értelmében minden, 2018. március 1-jén nyugellátásra, illetve a vonatkozó kormányrendeletben meghatározott más ellátásra jogosult 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt kap. 

(MTI)

Összesen 231 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
túrkevei pippantó
2018. március 11. 10:36
A szomszédom nagyon örül a pénznek. Azt meséli Sanyi bácsi,aki egyedül él,hogy a gondnok nővérke már bugyi nélkül látogatja. Egy puncisimogatás háromezer, kiverés egy ötös. Egy tizezerért ráül. Jó helyre megy a pénz :)
katus
2018. március 11. 00:58
Orbán utalvány: https://uploads.disquscdn.com/images/5d5a248396f8c4113e08c78818a6c0ebe05e428726d5a70134693d5f7523d840.jpg
VakzKommondor
2018. március 10. 23:50
Ha mindent kampányra költenek mi marad a focira??? https://444.hu/2018/03/10/ennel-jobban-nem-is-lehetett-volna-megalazni-a-puskas-akademiat
Cezar
2018. március 10. 21:24
Ja végül is mikor osztaná? Fél, hogy április 10.-én már nem tudja osztan az erzsit :)))) Rendes ember ez!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!