Magyar-szlovák maffiát állítottak meg

2018. június 28. 09:49

Az elkövetők fuvarozásra szakosodott vállalatokat vásároltak fel, majd ellopták a rájuk bízott szállítmányokat. Egymilliárd forintos kárt okoztak.

2018. június 28. 09:49

Négy éven keresztül közel ötven nemzetközi teherszállítmány teljes árukészletét tulajdonította el az a magyar és szlovák elkövetőkből álló bűnszövetség, mely ellen most élt vádemelési javaslattal a rendőrség – írja a Police.hu.

A tíz főből álló csoport kifejezetten a nemzetközi árufuvarozás során szállított árucikkek eltulajdonítására szakosodott: ellenük folytatott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt nyomozást.

Az elkövetők először strómanok bevonásával szállítmányozással foglalkozó cégeket vásároltak fel, majd az így megszerzett társaságok nevében az interneten keresztül nemzetközi fuvarozást kínáltak. A szállítandó árukért a csoporthoz tartozó, hamis okmányokkal rendelkező sofőrök mentek el, akik nem a célállomásra vitték, hanem eltulajdonították a szállítmányt. A Police.hu beszámol: az ellopott termékek között volt televízió, mosogatógép, számítógép, autógumi, műanyag granulátum, mosópor, kozmetikai termék, kávé, édesség és gyermekjáték is. A lebukást úgy kerülték el, hogy teherautóikat az első néhány fuvar után hátrahagyták, a hamis okmányokat megsemmisítették.

A nyomozó iroda a szlovák társszervezettel való együttműködés keretében leplezte le a bűnszervezetet, mely 5 magyar és 5 szlovák társaság felhasználásával működött 2012 és 2015 között. Az ellopott csaknem ötven szállítmány után több mint egymilliárd forint kárt okoztak.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fakocka
2018. június 28. 10:03
V2.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!