Műtét közben nem az járt fejemben, hogy tilosban járok-e

2018. október 06. 10:01

Az a beteg, aki meghalt a napokban, többször is telefonált, hogy mi lesz vele, mikor jöhet. Interjú.

2018. október 06. 10:01
Székely László

Mikor vizsgált utoljára beteget?

Két és fél hete a kirúgásom reggelén. Azóta nincs jogom beteget vizsgálni. Az elbocsátásom után még a frissen operált betegeimet sem nézhettem meg, varratokat sem szedhettem. Magánrendelésem pedig nincs.

Mit mond a betegeinek?

Semmit. Nem vagyok fölkészülve most arra a helyzetre, hogy ők úgy tudják: segíthetnék, én viszont nem tehetek semmit. A betegek hívásait a volt titkárnőm fogadja, úgy tudom, meghallgatja őket, türelmet kér, és az új osztályvezetőhöz irányítja őket. Nem tudom, hogyan csinálja, a szememben ő egy hős. Az a beteg, aki meghalt a napokban, többször is telefonált, hogy mi lesz vele, mikor jöhet. Neki sem volt mit a válaszolnia, jelezte a betegnek, hogy az új osztályvezető főorvossal kell kapcsolatba lépnie. Amikor csütörtökön reggel megtudta, hogy, a betegünk meghalt, a kolléganőm csaknem összeroppant.

Tényleg nincs adat az intézetben a meghalt betegről?

Valóban nem adtam át minden beteget egyenként, tekintettel arra, hogy publikus a rendszerben, de a három fontosabb esetről szóltam. Egyébként senki nem kérte tőlem, hogy minden betegről számoljak be, sőt mivel felmentettek a munkavégzés alól szeptember 19-étől nem férek hozzá semmihez. Felmentésemet követően felhívtuk a figyelmet a csütörtökön elhunyt betegre is, tekintettel arra, hogy ekkor már nem állt módomban az előjegyzést megtenni. Így átadtuk azt a levelet is, amelyben a beteggel kapcsolatos összes információt mellékeltük, s kértük a helyembe lépő osztályvezető főorvost, nézze át, és ha kell, értékelje újra három beteg kezelési tervét, műtéti programját. Az azóta meghalt férfi is köztük volt, róla a kirúgásom körüli időszakban érkezett meg a külföldi szakvélemény, amit a beteg operálhatóságával kapcsolatban kértünk.”

Összesen 373 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szőke Ciklon
2018. október 08. 11:01
Az egymásnak ellentmondó nyilatkozatok, a megtörtént események, időpontok időpontja körüli bizonytalanságok, ellentmondások alapján a külső szemlélő nem tudja eldönteni, mi az igazság. Egy dolog azonban biztos! Az orvos a köztudottan kormányellenes, hazugságokra, féligazságokra nagyon hajlamos, a szakmaiságot messze elkerülő Népszavához ment nyilatkozni. Ez a tény számomra hiteltelenné teszi az orvost. Azt hiszem ő sem gondolta végig, mit tesz. Szakemberi mivoltát, szakértelmét, áldozta fel a politika oltárán.
kunfia
2018. október 07. 21:58
"Információink szerint a mostani felmondást több korábbi konfliktus előzte meg. Ofner Péter, az intézet korábbi főigazgatója tavaly nyugdíjba vonult. A vezetői posztot ketten ambicionálták: a szívsebészeti osztályt vezető Székely László és Andréka Péter kardiológiai osztályvezető, aki egyben főigazgató-helyettes is volt. Pályázatot nem írtak ki, végül tavaly decemberben Andréka lett a megbízott főigazgató főorvos. A belső konfliktusok miatt az intézetben már korábban arra számítottak a dolgozók, hogy ez a helyzet nem maradhat így, két dudás nem fér meg egy csárdában, valakinek távoznia kell."
atila68
2018. október 07. 19:10
Neki vajon van zöld dossziéja amit lengethet? Újabb kérészéletű ellenzéki hős.
fakocka
2018. október 07. 17:10
Ej,a sok szívsebész szakember itt tart konzíliumot, egész nap! Takarodjatok műteni! DDDDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!