Életpályamodellé tenné a főállású szülőséget a Jobbik

2019. február 06. 11:05

Feltételeket is szabna, de alapvető célként tűzte ki a Jobbik, hogy anyagi megbecsülésben részesítsék a főállású szülőket – közölte Hegedűs Lórántné, a párt alelnöke.

2019. február 06. 11:05

Kiszámíthatóságot és anyagi megbecsülést nyújtó életpályamodellt teremtene a főállású szülők számára a Jobbik, amely ezt a demográfiai helyzet kezelésének egyik legfontosabb eszközeként értelmezi.

Hegedűs Lorántné, a Jobbik alelnöke, parlamenti képviselője az erről szóló országgyűlési határozati javaslat kidolgozója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az első gyerek megszületése után a bruttó havi átlagkereset 60 százalékát fizetnék a szülőknek, a második gyerekkel ez 80, a harmadikkal pedig 100 százalékra emelkedne. Hozzátette: azt is támogatnák, ha a legkisebb gyerek 14. életévének betöltése után a szülő visszamegy dolgozni; négyórás munkaviszony esetén a juttatás teljes összege, nyolcórásnál a fele járna. 

Közölte: feltételül szabnák egy tanfolyam elvégzését, azt, hogy az első gyerek érkezésekor legalább 21 éves legyen a szülő, tudjon felmutatni legalább háromévnyi munkaviszonyt, illetve a programba lépés után még egy évet dolgozzon. Kérdésre válaszolva az ellenzéki politikus jelezte: még nem született döntés arról, miként vesz részt a párt az őszi önkormányzati választáson, de ez attól is függ, milyenek lesznek anyagi lehetőségei az újabb számvevőszéki bírság és az amiatt indított jogi eljárás után.

(MTI)

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
USsange
2019. február 06. 20:23
Ígérnek már fűt-fát..., ingyen sört, ingyen pénzt... :))) A kétfarkú kutyapárt már lefedte ezt a területet, 2,5 %-kal. :)
Gregorius
2019. február 06. 19:59
Plusz pénz nélkül, de ehhez hasonlót már láttam és nem vált be. Ismerősöm ragyogóan keresett és a főiskolát végzett feleség otthon maradt a három gyerekkel. Amikor vagy 15 év után újra munkába akart állni, egyszerűen nem sikerült. Régi tudása elavult és képtelen volt újra hozzászokni a kötött munkaidőhöz.
annamanna
2019. február 06. 13:38
Ez a fajta terv átgondolatlan, bár vannak jó elemei, de összességében teljesen értelmetlen. A tanfolyamhoz kötés jó ötlet, de kevés. Szerintem egész egyszerűen a tananyag szerves részévé kellene tenni, felső tagozattól érettségiig a családi életre nevelést, felkészítést; nem egy gagyi tanfolyammal, hanem nagyon részletesen, konkrétan, a csecsemőápolástól a gyerekjátékokig, mesékig; a fejlesztést, a gyerekbetegségeket, ápolást, háztartásvezetést, pénz- és időgazdálkodást, a konfliktuskezelést és minden egyebet, amiben jó, ha MINDENKI rutint szerez, mire felnő. MINDENKI. Ez ne legyen már valamiféle semmirekellő, más munkára alkalmatlan tökfej lumpen luvnyák menedéke!!!!!!! Ezt nagy betűkkel kellett volna írni, annyira nyilvánvalóan fontos. MINDENKINEK szüksége van ezekre az ismeretekre, nem tanfolyam szintjén, hanem érettségi szinten. Sajnos a családok állapota jelenleg olyanná vált, hogy képtelenek felkészíteni a gyermekeiket a jövendő gyermekvállalásra és családalapításra, ezt a feladatot tehát kénytelen az oktatás magára vállalni, de MINDENKI számára, könyörgöm, mert csak így remélhető, hogy minél több lány és fiú hajlandó lesz gyereket vállalni, pláne, ha az oktatásba a fiúkat is bevonják, és az ő érdeklődésüket is felkeltik, ők is szereznek némi rutint benne. A másik, ami vérlázító a jobbik tervében, hogy ezt valamiféle nyugger állásnak tekintik, élethosszig tartó megélhetésnek, de a jóéletbe már, nem veszik észre, hogy a gyerekek FELNŐNEK? És ahogy nőnek, úgy egyre kevesebb felügyeletet igényelnek. Egy 14 évessel nem annyi időt kell tölteni, mint egy csecsemővel. Tehát a főállású anyukaság a gyermek 10 éve életkoráig indokolt (a legkisebb gyerek 10 éves életkoráig), utána már nagyon nem. Vagy a női életkort tekintve 38 éves korig, max. 40-ig, utána már NEM, mert ha ekkor nem illeszkedik vissza a társadalmi pörgésbe, akkor végképp megsavanyodik otthon. A nő saját érdeke, hogy ne legyen egy életre bezárkózva a négy fal közé. Oké, ha a fészekrakással és gyerekneveléssel eltölt 10-15 évet, de ha ennél hosszabb ideig sem lép tovább, akkor teljesen leépül, beszűkül, elveszti a realitásérzékét, olyan magatehetetlen szerencsétlenné válik, mint a Remény rabjai, akik a szabadulásuk után már semmit sem bírtak kezdeni magukkal. Tehát ezt a lehetőséget én MINDEN nő számára lehetővé tenném, feltéve, ha fel tudja mutatni a szakirányú érettségit (és természetesen ellenőrizném is, hogy nem él vissza vele); de csak 38 éves koráig, maximum, utána nem, és ez a saját érdeke.
Mich
2019. február 06. 13:37
Az ex ál-nácik kamu ígérete...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!