Beer Miklós temeti Bogdán Lászlót

2020. július 16. 22:05

Cserdi volt polgármesterét cigány szokás szerint helyezik végső nyugalomra.

2020. július 16. 22:05

Jövő pénteken délelőtt 10 órakor Cserdiben, a Szent Márton püspök kápolnában misét celebrál Bogdán László lelki üdvéért Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök, majd 11 órakor cigány szokás szerint helyezik végső nyugalomra a helyi temetőben – számol be a hírről a RomNet nyomán a 444.hu.

Közben a polgármester családja közleményt juttatott el a Szabad Pécshez, amelyet a gyászolók kérésének megfelelően teljes terjedelmében közlünk:

Bogdán Lászlót gyászoljuk

Megrendülve, végtelen fájdalommal ezúton tudatjuk a világgal, hogy a gyász óráiban elzárkózunk mindennemű média és politikusi megkereséstől, kérdéstől, felajánlástól.

Lacit szerető Családja helyezi végső nyugalomra, a Családja és Barátai ajánlják Isten irgalmába lelkét, utolsó útján. Minden más hír hamis, kegyeletsértő, szégyenletes, és ellenkezik a gyászoló Család minden felajánlkozásra egyértelműen közölt akaratával.

Laci halálának körülményei a későbbiekben is kizárólag a Családra tartoznak. Aki méltón kíván emlékezni Őrá, kérjük, foglalkozzon az életével, aminek középpontjában küldetése állt: a cigány embereket is, ahogyan mindenkit megillető EMBERSÉG elérése, az egyenlő tisztelet munkával és emberi nagysággal, mindenek előtt a JÓSÁG-gal (lasipe) kivívása.

A gyászmisére 2020. július 24. napján, pénteken 10 órakor a cserdi polgármesteri hivatal mögötti téren kerül sor, majd 11 órakor helyezzük Őt örök nyugalomra a cserdi temetőben. Azt követően közösségi megemlékezést tartunk, melyen a felkért Barátok beszélnek. Minden nemű politikusi, vagy politikai megnyilvánulás elől elzárkózunk, mivel Laci szabad szellem volt, egyetlen pártnak vagy politikai családnak sem volt tagja. Egyik esemény sem média nyilvános. Kérjük ennek tiszteletben tartását.

Kérjük Mindazokat, akik személyesen eljönnek Laci búcsúztatására, hogy ne készítsenek kép vagy hangfelvételt, mert sem magán, sem nyilvános felhasználásához nem járulunk hozzá, kegyeleti okokból. Kérjük akaratunk tiszteletben tartását.

A Lacit körülvevő, hihetetlenül széleskörű szeretet és tisztelet miatt sokan kívánnak részt venni búcsúztatásán. Kérjük szépen, hogy a Cserdin kívülről érkezők, rangtól függetlenül (hacsak egyedi esetben a Család másként nem rendelkezik) hátul álljanak meg, hogy az életében legközelebbi szerettei lehessenek Hozzá legközelebb utolsó, földi útján.

Jelen közleményünk kizárólag változtatás nélkül, teljes terjedelemben közölhető.

Laci búcsúztatásával is életcélját, örökségét szeretnénk szolgálni. Hajtsunk fejet, csendesedjünk el, tartsunk önvizsgálatot az Ő értékrendje szerint. Váljunk emberségesebb, jobb emberré, aminek Ő élete minden napját szentelte!

a gyászoló Család

Összesen 153 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
urga
2020. július 17. 16:06
L. Ritók Nóra írja a napi küzdeleméről, aminek a célja a cigány gyerekek sorsának megváltoztatása. Hogy ne úgy éljenek, mint a szüleik, nagyszüleik: -Ami a legnehezebb volt, és ma is az nekem, az a generációs szegénységben élő családokkal való küzdelem. Sokáig kaptam azt a visszacsatolást tőlük, helyesebben a reakcióikból, hogy az általunk képviselt céllal képesek azonosulni, és partnerek lesznek, hogy együtt dolgozunk ezért. Naiv voltam, elhittem. Nem láttam, hogy ez csak része önmaguk pozicionálásának, amiben náluk a szocializáció csak egyet enged: megszerezni, többet szerezni, mint a másik, minden áron. Nagyon, nagyon nehezen tanultam meg, hogy nem bízhatok meg senkiben. Sokan próbálják, akár éveken keresztül is mutatják, hogy akarják, értik, úgy tűnik, eredménye is van, aztán jön valami, és az orrunk előtt omlik porrá mindaz, amiről azt hittük, már stabilan megáll. Mert ezekben a közösségekben, családokban szinte semmi sem maradt, amire építeni lehetne. Persze mindent vissza tudunk vezetni arra, hogy mibe születnek bele, mi az a túlélési stratégia, amit a családok generációkon keresztül felépítettek, amiben nem hozott változást sem az oktatás, sem a rájuk, a problémáikra irányuló intézményrendszer munkája. Csak romlik benne minden, mert közben a világ is romlik, és a szocializációjuk miatt ők ehhez a romló világhoz jóval több kapcsolódási pontot találnak. Napi küzdelem ez, és lassan nem értem, mi a baja sokaknak velük, mikor nekik is pontosan ugyanúgy működik az életük. Nagyon meglepett a múltkor az egyikük. Azt mondta nekem, hiába küszködök, semmire sem megyek velük. Azt magyarázta, hogy őket, romákat kétezer év óta nem tudta megváltoztatni senki és semmi. Jó, az időt most hagyjuk, nem ez a lényeg. De a mondat ismerős, ugye? Csak nem a romák szájából szoktuk hallani. Különös képesség lett az is, hogy azokat a mondatokat mondják vissza, amelyeket hallani szeretnénk. És ma bőven akad a többségi társadalomban, aki ezeket a mondatokat szeretné hallani. De én nem. Én azt szeretném hallani, hogy el tudunk mozdulni erről a -nekünk jár- szemlélettől, a tanult tehetetlenségtől, a tanulatlanságtól, a kriminalizációtól. Egyelőre úgy tűnik, ehhez az én hangom még kevés, még tizenegy év után is. Mert az én általam vázolt út nehezebb. Ők pedig sokkal régebb óta járnak egy másik úton. A felnőttek talán már nem is értik meg. Velük is harcolni kell, hogy a gyerekeiknek legyen esélye egy másfajta életre.- https://nyomorszeleblog.hvg.hu/2020/06/21/739-visszatekinto-blog-egy-kerek-evfordulo-kapcsan/
Tatulus
2020. július 17. 15:50
@látóhangya Rákattintasz és olvashatod!
tevevanegypupu
2020. július 17. 15:06
A városban ahol élek nagyon sok cigány van..és volt, egész városrész az övék. Tapasztalatom szerint inkább visszafelé mennek..a múltjuk felé és eszük ágában nincs megfelelni annak a követelménynek ami erkölcsi kötelességük lenne egy ország felé ami befogadta őket és ahol évszázadok óta élnek..Nagyon visszahúzzák az országot és a várost is, nagyon látszik ez , ha az ember olyan országba vagy városba megy, ahol sokkal kevesebben vannak..vagy nincsenek. Kezdeni velük semmit nem lehet..van egy-két kivétel, nem sok.Vitatkozni lehet rajtuk..de különösebb eredménnyel nem jár..Egyet mondhatok..régen a rendőrség elég határozottan lépett fel velük szemben, az hatásos volt. Most ez nem lehetséges, sőt mintha a rendőrség is félne tőlük..vagy valamiféle paktumot kötöttek..És ha ez így van -márpedig így van - akkor mégis mit lehetne tenni..Semmit. Itt élnek és így ahogy.
ginacica
2020. július 17. 15:03
Az ő polgárjogi harca: elindulás, munka, biztos minimális szint, művelődés, tanulás, vállalkozás, gyarapodás, "polgári élet". Ez fényévekre van a fizetett forradalmárok és "ingyenfegyver" aktivisták cuccaitól: bármit a feje tetejére állítani, rázni amíg minden ki nem hull, azt összeszedni, azt polgári módit játszani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!