Lovasi: Remélem, hogy a NER úgy megy a kukába, mint nemrég az Alaptörvény szerzője

2021. február 12. 11:16

A zenész annyira utálja a rendszert, hogy listán lehet nem is a Kétfarkúakra szavaz, hanem az ellenzéki összefogásra.

2021. február 12. 11:16
null

Interjút adott a Magyar Hangnak Lovasi András, a beszélgetést a 444.hu szemlézte.

„Nem biztos, hogy a NER szája íze ellen van az, ami most történik ezekkel a családi vállalkozásokkal és a fesztiváliparban működő cégekkel. Könnyebb lesz szemezgetni közülük” – fogalmazott a zenész a  vendéglátóhelyek nyitvatartását korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban. A raktárkoncertekről úgy vélekedik, hogy azok szervezése csak „egy hónapnyi jövedelmet jelentett, de csakis egy szűkebb elitkörnek”, de szerinte „a cél valójában az volt, hogy feltőkésítsék az Antenna Hungária körüli hang-, fény- és színpad- technikát szolgáltató állami cégcsoportot”.

Szerinte „érdemes végignézni az oroszországi történéseket, mert tíz év lemaradással követjük őket, de gyorsulunk”, majd hozzátette, hogy úgy gondolja, „a social media tavasszal várható szabályozása lesz a következő lépés, ezzel párhuzamosan a maradék egyetemi, közösségi helyek, fórumok beszántása”. Úgy fogalmazott:

„A pesti színházi világot az SZFE annektálásával lassú haldoklásra ítélte Orbán”.

Lovasitól megkérdezték, hogy kikre gondolt amikor arról írt, hogy „vicces és szánalmas is, ahogy a Kádár-korban nagyot futó popművészek újra megtalálták az igazodási pontot, amikor hódolatukról biztosítják Orbánt”. Kiderült: Szikora Róbertre és Pataky Attilára értette a fentieket, és azért jutott a két zenészlegenda az eszébe, mert „mostanában ők szeretik a leghangosabban Orbánt meg a rendszert, de ne áltassuk magunkat, a ma rendszeresen szereplő előadóknak vagy a menedzsmentjüknek kivétel nélkül van valami személyes kötődése, elköteleződése a NER felé, ha öreg, ha fiatal”.

Beszélt arról is, hogy „ha választás lesz, még az is lehet, hogy listán nem a Kétfarkúakra szavaz, mert hátha számít az az egy szavazat is”. Mert „hiába vannak ellenérzései”, az „nem mérhető azzal a permanens nyomasztó érzéssel, hogy mit jelent a NER-ben élni”.

Remélem, megérem a bukásukat. Nem egy választási vereségre gondolok, hanem hogy a nagy mű, a NER, alaptörvényestül, holdudvarostul, mindenestül úgy megy a kukába, mint nemrég az alaptörvény szerzője” – mondta Lovasi, aki a végén úgy fogalmazott: „A végén azoknak se lesz jó, akik a hab tetején vannak, mert ezekben a rendszerekben mindenhol rossz. Pont, mint a pokolban.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 365 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
libbantkommunista
2021. február 24. 21:04
A kommunisták tól kapta díjat. Nyalni kell a seggüket.
pensioner
2021. február 16. 13:39
Lehet, szigorú kritikus vagyok, tehetségesebb kíntornásokat hallgattam az ötvenes-hatvanas években a körfolyosós bérházunkban.
pensioner
2021. február 15. 19:57
Szikora, és Pataki? rém egyszerű, hozzád képest ők zenészek!
rovan
2021. február 15. 10:26
Megy. Már csak egész gyurcsanyista ellenzéknek kellene mennie előbb, hogy az is mehessen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!