Az Indotek Csoport tulajdonrészt vesz az Auchanban

2021. szeptember 02. 19:44

A legfőbb cél az, hogy létrejöjjön egy olyan magyar élelmiszer-kiskereskedelmi cég, amely ki tudja használni a nemzetközi multi előnyeit – fogalmaz Jellinek Dániel, az Indotek Csoport alapítója.

2021. szeptember 02. 19:44
null

Az Indotek Csoport erős kisebbségi tulajdonrészt vesz az Auchanban, annak kiskereskedelmi és ingatlantulajdonos vállalkozásában is. „A befektetésnek köszönhetően olyan cég jön létre, amelyik egyszerre tudja kihasználni a nemzetközi multilét előnyeit, a megfelelő rugalmasságot és a hazai helyismeretet” – mondta el a Portfolio-nak Jellinek Dániel. Az Indotek Csoport alapítóját, többségi tulajdonosát a jelenlegi portfólió diverzifikációjáról és a jövőbeli tervekről kérdezték.

Miértek? – Auchan, kisebbségi tulajdonrész, célok

„A számok ugyan kisebbséget mutatnak, hiszen a többség valóban a franciáknál maradt, azonban inkább egyfajta egyensúlyi helyzetben vagyunk, hiszen a fontos kérdésekben lesz beleszólásunk” – szögezi le az Indotek vezetője. Hozzáteszi: az Auchan tőlük függetlenül fog működni, nem is integrálódik majd a csoportba, de „kihasználják a szinergiákat”

Jellinek Dániel megjegyezte, 

a legfőbb cél az, hogy létrejöjjön egy olyan magyar élelmiszer-kiskereskedelmi cég, amely, a megfelelő rugalmasság mellett, ki tudja használni a nemzetközi multi előnyeit.

Hogy az Indotek Csoportnak mi az elképzelése az Auchan hiper- és szupermarket egységeivel a Portfólió azt a választ kapta: „az Auchan jó áruválasztékkal jó minőségű árukat kínál olcsón. Ezen mi semmit nem akarunk változtatni. Mi abban fogunk megpróbálni segíteni, hogy helyismeretünkkel, piaci jelenlétünkkel a teljes országban mindenki számára elérhetővé tegyük az Auchan-t”.

Fotó: PHILIPPE HUGUEN / AFP

De miért válik meg az Auchan a tulajdonrészének majd felétől?

„Elsősorban azért, mert szeretnék növelni a piaci részesedésüket, és ebben az Indotek, mint az ország egyik legnagyobb kereskedelmi ingatlan-tulajdonosa, támogatni tudja őket” – válaszol röviden Jellinek. A hazai kiskereskedelmi piac jelenlegi állapotáról is szó esett az interjúban. Megállapításra került, hogy itthon jelen vannak a leginkább versenyképes nemzetközi cégek, most alighanem a Lidl és a Aldi jár az élen, őket pedig a Tesco követi. 

Nemzetközi beszerzési háttér nélkül egy hazai lánc nem tud versenyképes árakat biztosítani a fogyasztóknak.

A most alakuló együttműködéstől azt várom, hogy az Auchan öt éven belül a dobogós szereplők közé kerüljön a kereskedelmi forgalom alapján” – fejezte ki reményeit az Indotek Csoport vezetője. 

A hazai boltok polcaira belföldi termékeket?

Arra a kérdésre, hogy az Auchan révén a magyarországi szereplők jobban hozzáférhetnek majd beszállítóként a globális szerződésekhez is Jellinek Dániel úgy felelt: „Büszke lennék arra, ha ebben tudnánk segíteni a magyar élelmiszeripar versenyképes szereplőit, és így az Auchan hálózatában jobban megjelennének”. Azonban megjegyezte: a termékek belistázásával nem ők, hanem az Auchan foglalkozik, az Indotek pénzügyi befektetőként az operatív menedzsmentbe és a boltok vezetésébe nem szeretne beleszólni. 

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a jó minőséget kedvező áron termelő magyarok pozícióba kerüljenek,

akár a hazai Auchan-okban, akár a külföldi üzletekben” – mondta Jellinek Dániel.

Nyitókép: DENIS CHARLET / AFP

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2021. szeptember 06. 11:45
Vegye meg a madaras teszkó a simát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!