Orbán Viktor: A szankciókat nem demokratikus módon vezették be, azokról a brüsszeli bürokraták döntöttek

2022. október 14. 07:36

Inflációról, energiaárakról és a gázvezetékek felrobbantásáról is beszélt a miniszterelnök péntek reggel. Összefoglalónk!

2022. október 14. 07:36
null

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió vendége volt. A miniszterelnök a beszélgetés elején elmondta, vannak akik arról beszélnek, hogy a háborút meg kell nyerni, míg

A kormányfő felidézte: „mi egy szabadságharcos nemzet vagyunk, 1956-ban is vállaltuk háborút”. Emlékeztetett: nekünk nem kell elmagyarázni, milyen lehet az oroszokkal harcolni. Ugyanakkor elmondta: mi 1956-ban azért harcoltunk, hogy kikényszerítsük a tűzszünetet és a béketárgyalást, nem pedig azért, mert azt hittük, le tudjuk győzni Oroszországot.

„Béketárgyalás kell!”

„Valahogy rá kell kényszeríteni a megszállót arra, hogy föladja a terveit, ezt pedig katonai győzelem révén aligha lehet elérni, béketárgyalás kell” – fogalmazott a kormányfő.

Orbán Viktor arra is kitért, hogy van is egy „béketábor”, amelynek tagjaiként többek között Ferenc pápát, valamint Kissingert is említette. A kormányfő szerint a békét elérni kívánók hangja egyre erősebb, és ez hozná el a gazdasági megkönnyebbülést is. Mint fogalmazott:

A tisztességesebb árakhoz a békén keresztül vezet az út – tette hozzá.

„A rossz szankciók miatt mentek fel az árak”

A szankciókról szólva Orbán Viktor elmondta: elszúrták, rosszul van kidolgozva. „Miután hat hónapja sürgetjük az Európai Bizottságot, hogy mindenképpen tegyen le egy árcsökkentési javaslatot a szankciók mellé, de ezt nem tette meg, ezért

– fejtette ki a kormányfő. A rossz szankciók miatt mentek fel az árak – húzta alá.

A miniszterelnök kérdésre válaszolva hozzátette: egyetlen harci taktikánk van, mégpedig, hogy Magyarországot mentesítsék a szankciók alól. Minden szankciós csomag esetében a magyar energiapiacra negatív hatást gyakorló alól mentesítettük magunkat - idézte fel a kormányfő. Ugyanakkor rámutatott: habár hazánk mentesíti magát egyes szankciók alól,

ha felmennek az árak Európában, azok magával húzzák a magyar árakat is. A végső megoldás a magas energiaárakkal szemben az lenne, ha az EU elállna a szankciós politikától.

– mutatott rá. A kormányfő elmondta: legközelebb november-decemberben kell majd meghosszabbítani a szankciókat, így lesz lehetősége Brüsszelnek kijavítani a hibákat. A kormányfő tájékoztatott arról is: nő az elégedetlenség, az európai kormányfők között is egyre többen mondják, hogy Brüsszelben nem ezt ígérték.

„Az Európai Bizottság nem ezt ígérte!” – így mentek félre az EU-s szankciók (VIDEÓ)

„Maximalizáljuk az Oroszországra gyakorolt nyomást, ugyanakkor minimalizáljuk a minket és partnereinket világszerte érő járulékos károkat” – ígérte Ursula von der Leyen májusban a szankciókkal kapcsolatban. Mutatjuk, ez hogyan nem sikerült. Bővebben!

A gázvezetékek felrobbantásáról

Orbán Viktor közölte, az hogy gázvezetékeket robbantottak fel, súlyos dolog. Ezek terrorcselekmény és amelyik állam keze ebben benne volt, az terrorista államok – tette hozzá. „Velem nem etetik meg azt, hogy nem tudják megmondani, hogy mi történt” – fogalmazott a kormányfő, majd hozzátette: „de ez a nagyfiúk dolga, majd kivizsgálják, hogy mi a helyzet” – fogalmazott.

Ami számunkra fontos, hogy „az utolsó nagykapacitású vezeték, amely orosz gázt hoz délről Európába, így Magyarországra, az a török vezeték. Ezen keresztül látjuk el Magyarországot. Világossá tenném, hogy ha ezt valaki fölrobbantja vagy működésképtelenné teszi, azt Magyarország és Szerbia is terrorista támadásnak fogja tekinteni, és úgy is lépünk fel vele szemben” – fejtette ki a miniszterelnök.

„Az infláció ellen harcolni, cselekedni kell”

A szankciós inflációról szólva a miniszterelnök elmondta, ha az EU belátná, hogy változtatni kellene a szankciós politikán, vagy felfüggesztenék, rövid időn belül a felére esnének vissz az árak. „Az energiaárak 40-50 százalékban közvetlenül felelősek a mostani, általánosan magas árszintért” – mutatott rá a kormányfő. „A legfontosabb az az, hogy az ilyesmit az ember ne tűrje ölbe tett kézzel”, nem szabad tétlenül nézni az infláció alakulását – húzta alá Orbán Viktor.

Szakmailag

az inflációval szembeni harcnak vannak korlátai meg lehetőségei, de nem szabad feladni, harcolni kell a magas árak ellen, mert meggyötri az embereket, a családokat.

„A spekulánsokkal szemben fel kell lépni, a szankciós politika átalakításáért mindent meg kell tenni, újabb, inflációt eredményező szankciók kivetését mindenképpen meg kell akadályozni, tehát vannak lehetőségeink” – részletezte a kormányfő.

A nemzeti konzultációról

Orbán Viktor a nemzeti konzultációról szólva úgy fogalmazott, hogy egy nemzetközi csata kellős közepén vagyunk. Az egyik tábor hisz a szankciós politikában, míg a másik megváltoztatná azt. Emlékeztetett: eddig hazánk ki tudott maradni a szankciós politikából, mert mentesítéseket harcoltunk ki, és a szankciók közvetett mechanizmusokon keresztül gyötörnek bennünket. Ha nem tudtuk volna magunkat mentesíteni a szankciók alól, akkor az infláció és az energiaárak a mainál is magasabban lennének, „ráadásul nem is lenne elegendő energia”.

Magyarország ma ott tart, hogy az éves fogyasztásnak körülbelül 48,5 százaléka bent van a tározókban gázból, vagyis,

az Európai rangsort figyelembe véve az energiabiztonság szempontjából” – tájékoztatott Orbán Viktor.

A miniszterelnök a szankciók kapcsán ugyanakkor rámutatott arra is: 

De sehol egész Európában, senkit nem kérdeztek meg az emberek közül, egyetlen országban sem, hogy mégis ők mit gondolnak erről” – fogalmazott. Ugyanakkor „Magyarország ebben az élen jár, mert a legnehezebb európai kérdésekben rendszeresen meg szoktuk kérdezni, sőt, a döntésekbe is be szoktuk vonni a magyar embereket” – húzta alá a kormányfő, a migrációval, valamint a koronavírussal kapcsolatos nemzeti konzultációt is felidézve.

Migrációról, Frontexről

Orbán Viktor a migrációval kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta, „be kell látnunk, hogy a határvédelmet a Frontex nevű, közös európai határvédelmi intézmény nem tudja megoldani.

Szinte beengedik a migránsokat – fejtette ki a miniszterelnök. A kormányfő rámutatott: „nekünk arra van szükségünk, hogy tényleges katonai, fizikai erővel is meg tudjuk védeni a határainkat az illegális határátlépéssel szemben, mert az illegális határátlépés bűncselekmény”.

– tette hozzá a miniszterelnök.

A kormányfő tájékoztatott: majdnem 200 ezer illegális határátlépési kísérlet történt idén, valamint hazánk elfogott 2 ezer embercsempészt, akit büntetőeljárás alá is vont. „Már-már a 2015-ös nagy migrációs inváziós hullámra emlékeztető számok vannak” – tette hozzá a kormányfő. Rámutatott: a valódi megoldás ugyanakkor az lenne, ha Szerbia déli határát védenénk.

Kérdésre válaszolva a szolidaritási mechanizmusról szólva a kormányfő elmondta: valójában azt jelenti, hogy szétosztjuk egymás között a migránsokat. Ez teljes mértékben elfogadhatatlan, mindenképpen meg kell akadályoznunk, és eddig mindig sikerült is megakadályozni – tette hozzá.

Az, hogy Magyaroszágon kik élnek, kikkel akarunk élni, kizárólag a magyar emberek és az általuk megválasztott parlament és kormány döntése lehet” – zárta szavait a kormányfő.

A miniszterelnöki interjút itt hallgathatja vissza:

 

Összesen 297 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noge
2022. október 14. 13:02
Államférfi
zorroro
2022. október 14. 12:57
"Brüsszeli bürokraták". Azok kik? 1. Európai Tanács - 27 tagország kormányfője 2. Európai Bizottság - 27 tagország kormányai által delegált biztosok 3. Európai Parlament - 27 tagországban megválasztott képviselők A felcsúti lókupec kiről, kikről beszél, amikor " brüsszeli bürokratákról" beszél, meg "hazudott Brüsszel" , meg a brüsszeli szankciók.......stb.?Ha nem az ET, nem az EB és még csak nem is az EP döntött a szankciókról, akkor ki?
Trombitás Keresztély
2022. október 14. 12:11
Orbán afeletti félelmében, hogy a "nagyfiúk" valamit csinálhatnak esetleg a török vezetékkel is, és akkor neki jajj, toppantott.
Gyuri05
2022. október 14. 11:36
Világossá tenném, hogy ha ezt valaki fölrobbantja vagy működésképtelenné teszi, azt Magyarország és Szerbia is terrorista támadásnak fogja tekinteni, és úgy is lépünk fel vele szemben” – fejtette ki a miniszterelnök. ...................... És ha a CIA vagy a Britek teszik, akkor mit tehetünk? Mint ami valószínű a 2-es vezetékeknél? EU-nak el kellene utasítani az USA-t. De Sorosék, már lefizették az EU vezetőket. HUXIT és belépni a BRICS-be, amint lehet, de sajnos ez még idő kérdése.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!