Orbán Viktor: A harmadik világháború esélye reális veszély

2023. március 31. 07:25

A háborúról, a békepárti határozati javaslatról és a szankciókról is beszélt pénteki rádióinterjújában a miniszterelnök. Összefoglalónk!

2023. március 31. 07:25
null

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió, Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta, a legutóbbi uniós csúcstalálkozón kiderült, az államfők hogyan látják a háborút.

Az európai emberek elindultak a béke felé, de vezetők még nem

A magyar kormányfő szerint „a háború egyre brutálisabb és véresebb”, ugyanakkor nem látja, hogy a háború helyett a béke mellé álló vezetők száma nem növekedett volna. A miniszterelnök szerint az európai emberek elindultak a béke irányába, de a vezetőkhöz ez még nem ért el, akik egyre durvább eszközöket bocsátanak az ukránok részére. A kormányfő rámutatott: a korábbi hezitálás, hogy küldjön-e fegyvereket a Nyugat, már egyáltalán nem jellemző.

A kormányfő elmondta azt is: már közel vagyunk hozzá, hogy legitim, bevett kérdéssé váljon az európai vezetők között, hogy valamilyen békefenntartó csapatokat küldhet-e az Európai Unió, vagy inkább ne tegye. A kormányfő kérdésre válaszolva elmondta: miután a háború a szomszédunkban van, „a magyar emberekre nézve a háború aggasztó és veszélyes. Veszélyben van a biztonságunk” – húzta alá Orbán Viktor.

Mivel „a Nyugat egyre modernebb eszközöket bocsát az ukránok rendelkezésére, ezért meggyőződésem, hogy

Mikor azt mondják európai meg amerikai vezetők, hogy ha ez így megy tovább, akkor megérkezhetünk a harmadik világháborúba, ez első hallásra hihetetlenül túlzúnak tűnő mondat, de ott ahol én dolgozom, és ott, ahol én látom az eseményeket, ez reális veszély ebben a pillanatban” – emelte ki a miniszterelnök.

Lőszerbeszerzésekről szólva

A közös, európai lőszerbeszerzésekről szólva a miniszterelnök elmondta: „az a kérdés, hogyan juthat a magyar hadsereg lőszerhez. Tehát bennünket nem Ukrajna érdekel ebből a szempontból, hanem Magyarország. És az a kérdés, Magyarország hadseregét hogyan lehet lőszerekkel ellátni gyorsabban és olcsóbban. Ha külön szerzőnk be, vagy ha együtt szerzünk be. A válaszunk az, hogy csináljuk így is, csináljuk úgy is”.

Békepárti, háborúpárti álláspontokról

A Nyugat-Európai háborút támogató álláspont erkölcsi megalapozottságú, a világ ugyanakkor inkább a magyar álláspont, a béke álláspontja mellett áll – mutatott rá a kormányfő.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hazánk békepárti álláspontja miatt 

 – ugyanakkor aláhúzta: a magyar parlamentet nem lehet megkerülni. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy a parlament pénteken határozatot fogad el arról, hogy a magyar álláspont az, hogy legyen tűzszünet.

A világnak ugyanis ide kellene eljutnia, és oda kellene eljuttatni Oroszországot és Ukrajnát, hogy tűzszünet legyen. A békéhez való eljutás, és a béke keretében történő rendezéshez tűzszünet kell. Legyen tűzszünet, nem haljon meg több ember, innen kell elindulni a miniszterelnök szerint. „Arra kell érveket szállítanunk, hogy a harcoló felek lássák be: a tűzszünet mindkettejük érdeke” – mutatott rá Orbán Viktor.

„A magyar kormány és a baloldal álláspontja is világos”

Kérdésre válaszolva a kormányfő rámutatott: a magyar határozati javaslat kiváló lehetőség lett volna a baloldalnak, hogy a háborúpárti álláspont helyett a béke oldalára, a nemzeti álláspontra álljanak át, de ennek nem látták jeleit. „Meglátjuk, hogy szavaznak ma” – fogalmazott a miniszterelnök.

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök elmondta azt is,

pedig az uniónak a békét kellene szolgálnia – hangsúlyozta a miniszterelnök. „Ezért hoztuk létre a Európai Uniót. Ehhez képest az unió megy elől” (a háborúpártiságban – a szerk.). A miniszterelnök rámutatott arra is, hogy „az uniótól jólétet várunk, ehhez képest a háború plusz a szankciók tönkre teszik az európai gazdaságot. Tehát nemcsak az történik, hogy egy-egy ország akarata ellenére belesodródott a háborúba, hanem az egész Európai Unió létezése, az Európai Unió értelme megkérdőjeleződik az emberek szemében. Mert a két célt, amiért egyáltalán tartjuk, finanszírozzuk, akarjuk, hogy legyen, működtetjük: béke és jólét, mind a két célt föladta. Ez egy teljesen új helyzet” – fogalmazott a kormányfő.

Mint mondta: ezért gondolja azt, hogy egyre több olyan hang fog jönni a tagállamok felől, amelyek a háború támogatásának kimerüléséről, mert mindenki érzi, hogy ha Európa tovább gyengül, az Európába vetett közös bizalom és hit tovább gyengül, „az európai gazdaság tartós és mély válságba kerülhet”.

A kormányfő munkájának tekintélyes része arról is szól, hogyan tudja a kormány az unió által elkövetett hibákat legalább Magyarország területén kijavítani.

Az orosz gazdaság helyzetéről

Kérdésre válaszolva a miniszterelnök rámutatott: az orosz gazdaságról szóló hírek kapcsán ellentmondóak a hírek. A kormányfő szerint nem várható el a háborúzó felektől, hogy a külvilág pontos tájékoztatása legyen az elsődleges szempontjuk, miközben a túlélésükért küzdenek.

A kormányfő felidézte azt is, hogy nem először vezetett be szankciókat az EU Oroszország ellen, csupán most a szankciók elérték az orosz energiaszektort, ami felemelte az inflációt és visszahatott az európai gazdaságra. „Ha van háború, akkor van infláció, és ha szankciókkal reagálunk a háborúra, az infláció még inkább megnő, az Európai Unió szankciós inflációja ebből fakad” – mutatott rá a miniszterelnök.

Valamint egy 2015-ös példával szemléltetve rámutatott: hiba alábecsülni egy akkora ország alkalmazkodó képességét, mint Oroszország

Az inflációról, árstopokról

Az infláció magától nem fog csökkenni, „az inflációt nyakon kell ragadni, és letőrni kell” – fogalmazott kérdésre válaszolva a miniszterelnök, aki elmondta, a nemzetközi tudás szerinti, ehhez szükséges lépéseket a kormány megtette, ezért merte azt a célkitűzést tenni a kormány, hogy év végére az infláció egy számjegyű legyen.

A kormányfő szerint egy antiinflációs verseny is kialakult már, ugyanakkor rámutatott: a háttérben a fogyasztóvédelem és a versenyhivatal részéről is hatékony munka folyik azért, hogy sem a kereskedők, sem mások ne húzhassanak hasznot, extraprofitot az inflációs versenyből.

Az árstopok kapcsán a kormányfő elmondta: az a jó, ha ezek az árstopok eltűnnek a rendszerből, de amíg az infláció nagyon magas, ezt nem lehet megtenni, mert az emberek nem tudják kifizetni az árakat.

A kormányfővel készült pénteki rádióinterjút itt nézheti vissza:

Nyitókép: MTI/Balazs Mohai

Összesen 142 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kiss.istvan770
2023. március 31. 21:40
"A kormányfő elmondta azt is: már közel vagyunk hozzá, hogy legitim, bevett kérdéssé váljon az európai vezetők között, hogy valamilyen békefenntartó csapatokat küldhet-e az Európai Unió, vagy inkább ne tegye." Orbán Viktor mondatát rosszul fordították le Dmitrij Peszkov-nak. OV az EU elhülyült vezetőinek elképzeléseiről beszélt és nem a magyar álláspontról. Ezt úgy fordították le mintha OV álláspontja lenne, ezt szóvá is tettem egy RT kommentben, de sajnos vezetők nem olvassák a hozzászólásokat. Ha NATO tagállamok katonákat küldenének Ukrajnába, azok a nemzetközi jog szerint nem békefenntartók, hanem NATO katonák, még akkor is ha nem egyhangú NATO döntés következtében teszik. Ez világháborús provokáció. Remélem az EU tagállamok vezetői akármennyire is elhülyültek, ezt a lépést nem teszik meg, mert Oroszország EU területre küldött rakétákkal fog válaszolni. Ha az USA közbelép, akkor az USA területére is válaszcsapás fognak küldeni, ez pedig már világháború!
Coupdetat
2023. március 31. 10:08
"Német EP-képviselő: Autokratáknak nem adunk pénzt!" Akkor most jöhetne egy cikk arról, h milyen közel állunk az EU-s pénzek kifizetésétől, amit Navracsicsnak és Dugható Jucusnak köszönhetünk ... de most Isten bizony közel állunk !!!
Hyazinth
2023. március 31. 10:02
1992-es szerzemény, de elég aktuálisnak tűnik: https://www.youtube.com/watch?v=FCJw3NbCSfw&t=1s
Igazszó
2023. március 31. 09:39
Hazudozik a vétótlan köpcös geci ész nélkül. Kimondták orbánékra a fatvát a "szövetségeseik". Mindeközben orbán továbbra is csak egy vétótlan gyáva csicska, akit a magyarokkal együtt már nem csak az ukránok, hanem az usa, az eu és a nato is szarrá szopat. Nem arra kell figyelni mit hazudik, hanem arra, amit tesz. 10. szankcios csomag megszavazása - pofán szarva a saját 97%-át. Finn+svéd nato csatlakozás megszavazása. A hohol háborús gépezet ellátása pénzzel, gázzal, árammal, üzemanyaggal, élelmiszerrel, ruházattal, gyógyszerrel, kötszerrel, kiképezve, gyógyítva a hohol gyilkosokat. Minden csicskasága hiábavaló, ott útik, ahol érik. Sajnos a magyarokat is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!