Orbán Viktor: Brüsszel háborúra adott válaszától szenved Európa

2023. szeptember 15. 07:24

Az inflációról, a benzin áráról, az uniós magyar elnökség céljáról és a családpolitikai fordulatról is beszélt a miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban. Összefoglalónk!

2023. szeptember 15. 07:24

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának vendége volt. A kormányfő a beszélgetés elején elmondta, az inflációt az európai politika hozta össze. Mint fogalmazott:

amíg a háború tart, addig a gazdasági állapotok nem lesznek olyanok, mint amit mindannyian szeretnénk.

A miniszterelnök hozzátette: a szankciók tovább rontották a gazdasági helyzetet, ami miatt „nemcsak a háborús felek szenvednek ettől a háborútól, valamint arra adott brüsszeli választól, hanem egész Európa is”.

Biden véget vethetne a háborúnak

A kormányfő arra is kitért: az egész háborús helyzet igazságtalan Magyarország számára, hiszen hazánk a kezdetektől ellenezte a háborút. A konfliktus lezárását illetően elmondta azt is: 

Joe Biden amerikai elnöknek lenne lehetősége leállítani a háborút, 

hiszen ha nem ő lenne az elnök, háború sem lenne, de nem mutatkozik szándék arra Bidentől, hogy az elnök véget vessen a háborúnak.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva arra is kitért: a béketábor növekedése attól várható, ha az adott országokban az emberek kikényszerítik a békét. Minél több gazdasági bajt okoz a háború, annál hangosabban teszik majd fel a kérdést, hogy miért csináljuk ezt? – mutatott rá. Hiszen Ukrajna nem tudná tovább vívni a háborút, ha nem kapna ehhez pénzt és fegyvereket.

A háború kitörése óta nagyjából 180 milliárd eurót kapott Ukrajna, mégsem kerültünk közelebb a háború végéhez

– húzta alá a kormányfő. Kérdésre válaszolva arra is kitért: Magyarországon a rezsicsökkentés fenntartása iszonyatos kiadást jelent, hiszen

még mindig Magyarországon a legalacsonyabb az áram és a gázár,

ami pénzbe kerül. Így aligha lehet meglepő, hogy a magyar emberek is azt mondják, hogy történjen már valami. Ez a miniszterelnök szerint Nyugaton még inkább így van, ezért a minszterelnök meglátása szerint a gazdasági helyzet romlása lesz az a döntő tényező, amely rászorítja az uniós államok kormányait, hogy lépjenek be a béketáborba.

Egy számjegyű lesz az infláció

Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra is, hogy az inflációban komoly szerepe van a nagykereskedelmi láncoknak is, amelyek az indokoltánál nagyobb áremelést hajtottak végre. A kormányfő rámutatott: más országokban a benzinnél és más cikkeknél már visszajött az ársapkák intézménye is. A kormányfő ugyanakkor elmondta:

bízik benne, hogy az év végére egy számjegyű lesz az infláció. 

„Cselekedni fogunk, és megvédjük az embereket, és megvédjük a családokat, minden lehetséges kormányzati eszközzel” – húzta alá.

A benzin áráról

„Erőseket gondolok” – fogalmazott a kormányfő annak kapcsán, hogy az ukránok 3,5-szeres árra emelték a tranzitdíjat, ami miatt

jelenleg 48 milliárd forinttal többe kerül behozni a vállalatoknak az üzemanyagot Magyarországra, ez löki meg a benzin árát, ami nagyjából fél százalékkal emeli az inflációt is.

A miniszterelnök elmondta azt is, dühítőnek tartja az ukrán lépést az árak megemelésére, és bár megérti, hogy a háborúban álló ország mindenhonnan pénzt szeretne szerezni, magyar miniszterelnökként, nem vezethetik az érzelmei, a magyar érdekeket kell szem előtt tartania.

A családbarát fordulatról

A családbarát fordulat útjában az a fajta gondolkodás áll a kormányfő szerint, hogy az egyén a legfontosabb a világban. Mint fogalmazott: ha magamat teszem az első helyre, abból nem lesz család – tette hozzá. Mint részletezte: az európai politikában azoknak fontos a család, azok akarják támogatni a családokat, fiatalokat, azok gondolkodnak hazában és nemzetben, akiknek gyermekei, és unokái vannak.

Mi úgy gondolkodunk, hogy ha idén születik egy unokánk, akkor 2103-ban a most megszülető unokánk akkor még élni fog. Ez azt jelenti, hogy mi nem hozhatunk csak rövidtávú döntéseket. Amilyen döntést most hozunk, az kialakít egy világot, amelyben majd élni fogunk.”

A magyar miniszterelnök szerint akkor lesz változás, ha a világban azok lesznek többen, akik szerint nem az egyén áll a középpontban. A pénzügyi támogatások mellett tehát a közgondolkodásnak is nagy szerepe van a családbarát fordulat elérésében. A kormány célja az, hogy aki gyereket vállal, az anyagilag jobban éljen, mint akik nem.

Az eddigi eredményekről szólva a miniszterelnök elmondta:

160 ezerrel több gyermek született a családpolitikai lépések miatt, de most már mindenkit az érdekel, hogyan lehetne még tovább jutni.

A miniszterelnök hozzátette: nem szabad elfelejteni, hogy az olasz kormányfő is ott volt a demográfiai csúcson, és az ottanai kabinet programja nagyban hasonlít a magyaréra. Nem ritkaság a magyar gondolkodás – tette hozzá. Komoly esélyünk van arra, hogy Brüsszelben el tudunk érni egy családpolitikai fordulatot – húzta alá miniszterelnök.

A kormányfő szerint egy családbarát koalíció építése zajlik jelenleg Európában. Ez lesz a magyar EU-elnökség egyik legfőbb feladata is. Fordulat kell Brüsszelben, békét kell elérni, és nem olyan Európa kell, amely elzárkózik, hanem nyitott, feladja a genderpropagandát, és a magyarok és lengyelek elleni kettős mércét is feladja – fejtette ki a magyar kormányfő.

Brüsszel amerikai érdekeket képvisel

Orbán Viktor szerint egyre több ország és párt kritizálja a brüsszeli bürokráciát, ami szerintük nem áll ki az európai érdekek mellett. Az ukrán gabonahelyzetről szólva például a kormányfő elmondta, hogy korábban átvertek minket, mert nem jutott el az ukrán gabona Afrikába, hanem itt maradt. „Kiharcoltuk Brüsszelben, hogy az ukrán gabona nem maradhat itt, és ennek a tilalomnak a határideje ma jár le. Nemzeti hatáskörben mi meg fogjuk hosszabbítani ezt a behozatali tilalmat.

Brüsszel egész egyszerűen nem hajlandó az európai emberek oldalára állni, ebben az ügyben is amerikai érdekeket képvisel”

– mutatott rá a miniszterelnök.

Ezt is ajánljuk a témában

A beszélgetést itt nézheti vissza:

 

Nyitókép: Képkocka, YouTube

 

Összesen 211 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kormánypárti2
2023. szeptember 15. 23:34
Kávét már ne igyatok ballibsik.
Pelso j.
2023. szeptember 15. 15:34
SzkeptiKUSS@ A korlát akkor jött, amikor a haverok már behozták, amit tudtak.
Pelso j.
2023. szeptember 15. 15:07
Ismét önmagát parodizálja.
imadom-a-nigger-faszt
2023. szeptember 15. 14:03
Harder daddy! 😩 Ez a dagi bácsi olyan cuki! Mindig tapsolok, amikor meglátom a tévében. ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⣠⣶⣶⣦⡀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⢰⣿⣿⣿⣿⣿⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠻⣿⣿⡿⠋⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⠀⣴⣶⣶⣄⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⠀⣸⣿⣿⣿⣿⡄⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⢀⣿⣿⣿⣿⣿⣧⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⣼⣿⣿⣿⡿⣿⣿⣆⠀⠀⠀⠀⠀⠀⣠⣴⣶⣤⡀⠀ ⠀⠀⠀⢰⣿⣿⣿⣿⠃⠈⢻⣿⣦⠀⠀⠀⠀⣸⣿⣿⣿⣿⣷⠀ ⠀⠀⠀⠘⣿⣿⣿⡏⣴⣿⣷⣝⢿⣷⢀⠀⢀⣿⣿⣿⣿⡿⠋⠀ ⠀⠀⠀⠀⢿⣿⣿⡿⢿⣿⣿⣿⣷⣶⣿⣿⣿⣿⣿⣷⠀⠀⠀⠀ ⠀⠀⠀⠀⢸⣿⣿⣇⢸⣿⣿⡟⣙⠛⠻⣿⣿⣿⣿⡇⠀⠀⠀⠀ ⣴⣿⣿⣿⣿⣿⣿⣿⣠⣿⣿⡇⠙⢷⣄⠀⠈⣽⣿⣇⣀⣀⣀⠀ ⠙⠻⠿⠿⠿⠿⠿⠟⠿⠿⠿⠇⠀⠀⠀⠀⠀⠻⠿⠿⠛⠛⠛⠃
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!